Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Gulyás Péter: A csapatérdeket kell szem előtt tartani!

2023. október 18. 7:53
A Telekom Veszprém edzője a lengyel Plock elleni csütörtök esti (18.45), hazai BL-csoportmérkőzést megelőzően azt nyilatkozta portálunknak, nehéz dolguk lesz, hiszen agresszív, komfortzónán kívüli védekezéssel kell majd szembenézniük.

A huszonnégyszeres portugál bajnok Porto elleni fölényes sikert követően csütörtökön ismét hazai közönség előtt bizonyíthat a Telekom Veszprém: a férfi kézilabda Bajnokok Ligája ötödik fordulójában a lengyel Plock érkezik az arénába. Az összecsapás előtt az „Építők” edzőjével, Gulyás Péterrel beszélgettünk, aki kiemelte, idő kell még ahhoz, hogy a játékosaik teljesen megértsék egymást.

Gulyás Péter hangsúlyozta, a csapatérdeket senki sem tévesztheti szem elől (archív fénykép)Gulyás Péter hangsúlyozta, a csapatérdeket senki sem tévesztheti szem elől (archív fénykép)

A csapaton belüli szerepkörök már körvonalazódni látszódnak, ám felelősségvállalás tekintetében még mindenkinek fejlődnie kell. Bizonyos helyzetekben a saját helyett a csapatérdeket kell szem előtt tartani, ugyanis csak így lehetünk sikeresek. Biztos vagyok abban, ahogy az idő telik, a kézilabdázóink már egy félmozdulat után is megértik majd egymást, amellyel az összkép is sokat fog javulni.

Gulyás Péter emlékeztetett, a védekezésük már a francia Montellier elleni hazai BL-mérkőzés során sem szuperált, ám a legnagyobb mélypontot a dán bajnok GOG otthonában élte át a csapat. A Porto ellen azonban sikerült rendezni a sorokat: az edző reményét fejezte ki, hogy a gárda ezúttal is azt az arcát mutatja majd, mint a portugál bajnok, vagy épp a BL-címvédő Magdeburg elleni derbin.

A mérkőzéseinket tekintve rendre vannak jobb és rosszabb periódusaink is. A vezetőedző Momir Iliccsel a legjobb tudásunk szerint azonnal próbálunk reagálni ezekre a helyzetekre. A lengyel Plock ellen is biztosan lesznek ilyen időszakok, de az elmúlt napokban minden energiánkat abba fektettük, hogy maximálisan felkészítsük az együttesünket. Egyszerű dolgunk viszont biztosan nem lesz…

Gulyás Péter emlékeztetett, Fazekas Gergő remek szezont produkál - fotó: Wisla PlockGulyás Péter emlékeztetett, Fazekas Gergő remek szezont produkál - fotó: Wisla Plock

A tréner rámutatott, a Plock hiába áll négy vereséggel a csoport utolsó előtti pozíciójában, az eddigi találkozókon rendre sikerült Javier Sabaté alakulatának ráerőltetni az akaratát a riválisára. Gulyás úgy fogalmazott, ellenfelük legnagyobb ereje a játéksebesség lassítása, valamint az irgalmatlan agresszív, jócskán komfortzónán kívüli védekezés, az exveszprémi kézilabdázókról nem is beszélve.

Sabate edzőként, Terzic és Alilovic játékosként is sokat tett az asztalra Veszprémben. Rendre kettőzött erővel térnek vissza hozzánk. Ugyanakkor arról sem feledkezhetek meg, hogy ezúttal egy ígéretes kézilabdázóval is szembe kell néznünk, aki remek szezont produkál. Felhívtam a kézilabdázóink figyelmét arra, hogy Fazekas Gergő hiába fiatal, páratlan potenciál rejlik benne. Alig várjuk a találkozást!

A házigazda Telekom Veszprém Plock elleni mérkőzését a Sport1 élőben közvetíti csütörtökön 18.45-től. A vérvörös mezesek svéd csapatkapitánya, Andreas Nilsson leküzdötte a vírusos megbetegedését, így újra bizonyíthat majd. Az egyiptomi átlövő, Omar Jahja játéka viszont továbbra sem biztos: a műtött térde egyelőre még nem tett makulátlan szolgálatot, rehabilitációra szorul.

Simon Dani
Tál Dominik
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. One Veszprém HC 11 10 0 1 366 310 56 20
2. Sporting CP 11 7 1 3 361 308 53 15
3. Füchse Berlin 11 7 0 4 370 347 23 14
4. Paris Saint-Germain Handball 11 7 0 4 356 361 -5 14
5. Dinamo Bucuresti 11 5 0 6 339 355 -16 10
6. Orlen Wisla Plock 11 3 0 8 282 284 -2 6
7. HC Eurofarm Pelister 11 2 2 7 266 308 -42 6
8. Fredericia Håndbold Klub 11 1 1 9 302 369 -67 3
Utolsó módosítás: 2025. március 5. 11:32
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. One Veszprém HC 17 16 0 1 681 434 247 32
2. OTP Bank-PICK Szeged 17 15 0 2 609 483 126 30
3. FTC-Green Collect 17 13 1 3 594 553 41 27
4. MOL Tatabánya KC 17 10 1 6 546 526 20 21
5. Balatonfüredi KSE 17 9 3 5 514 526 -12 21
6. ETO University Handball Team 17 9 1 7 531 507 24 19
7. Csurgói KK 17 6 5 6 484 485 -1 17
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 17 5 3 9 492 526 -34 13
9. PLER-Budapest 17 6 1 10 491 528 -37 13
10. NEKA 17 5 1 11 496 557 -61 11
11. Carbonex-Komló 17 4 2 11 450 510 -60 10
12. Eger 17 4 1 12 467 565 -98 9
13. CYEB–Budakalász 17 4 0 13 478 545 -67 8
14. Dabas KC 17 2 3 12 460 548 -88 7
Utolsó módosítás: 2025. március 5. 11:36
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Sporting CP
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. szeptember 25. 20:45
Helyszín
Lisszabon, Pavilhao Joao Rocha
Eredmény
39-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Handebol Taubaté
Időpont
2024. szeptember 28. 14:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
43-17
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
Zamalek SC
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. szeptember 29. 16:30
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
27-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
FC Barcelona
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 1. 16:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
34-39
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. október 3. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
33-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Eger
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
25-39
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2024. október 10. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2024. október 13. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
31-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Fredericia Handboldklub
Időpont
2024. október 17. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
ETO University Handball Team
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 20. 17:00
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
22-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
HC Eurofarm Pelister
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 24. 20:45
Helyszín
Bitola, Boro Curlevski
Eredmény
23-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2024. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Orlen Wisla Plock
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 30. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
24-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2024. november 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. november 16. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
28-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2024. november 21. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
30-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
NEKA
Időpont
2024. november 23. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
52-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HC Eurofarm Pelister
Időpont
2024. november 28. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
33-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 1. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
29-44
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Fredericia Handboldklub
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 4. 18:45
Helyszín
Kolding, Sydbank Arena
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2024. december 7. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 11. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
21-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Dabas KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 7. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
24-48
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 13. 18:45
Helyszín
Sala Polivalenta (Bukarest)
Eredmény
26-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. február 16. 19:15
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. február 20. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
CYEB–Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 23. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
22-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Paris Saint-Germain Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 27. 20:45
Helyszín
Stade Pierre de Coubertin (Párizs)
Eredmény
33-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Eger
Időpont
2025. március 1. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. március 6. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 9. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
29-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. március 19. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University Handball Team
Időpont
ma 16:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 6. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2025. április 18. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 26. 18:00
Helyszín
Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. május 4. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. május 18. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
további cikkek
Egy híján ötven gólt dobott a Fradinak, négyes döntőbe jutott a Veszprém One Veszprém HC Egy híján ötven gólt dobott a Fradinak, négyes döntőbe jutott a Veszprém A címvédő One Veszprém HC kiütéses győzelmet aratott a vendég Ferencváros ellen a férfi kézilabda Magyar Kupa szerda esti negyeddöntőjében. 2025. március 19. 19:35 Le kell vetkőzni a BL-győzelmi fóbiát Erről jut eszembe… Le kell vetkőzni a BL-győzelmi fóbiát A Győri ETO női kézilabdacsapata hét európai kupadöntőt vesztett, mire végre sikerült megnyernie a Bajnokok Ligáját, melyből immár hat diadalt számlálnak a kisalföldiek. Ezzel szemben a veszprémi férfiak négy BL-döntőben szenvedtek vereséget, igaz, történetük során kétszer is megnyerték a Kupagyőztesek Európa Kupáját. 2025. március 14. 9:40 Portugál izomkolosszus érkezhet Veszprémbe One Veszprém HC Portugál izomkolosszus érkezhet Veszprémbe A Handball Base értesülései szerint a veszprémi kézilabdacsapat újabb komoly lépésre készül: a portugál válogatott és az FC Porto kiváló beállója, Victor Iturriza is Veszprémben folytathatja pályafutását. 2025. március 11. 10:32 Bartha Csaba: a Veszprémnél alapkövetelmény a BL Final Fourba kerülés One Veszprém HC Bartha Csaba: a Veszprémnél alapkövetelmény a BL Final Fourba kerülés Nyolc-tíz csapatnak majdnem ugyanannyi esélye van a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutni, ami a Veszprém számára alapkövetelmény - jelentette ki Bartha Csaba, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója. 2025. március 10. 9:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.