Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
9°C
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
9°C

Veszprém vármegye védelméért vehettek át emlékplaketteket

2023. október 27. 12:38
Október huszonötödikén a Megyeháza Szent István-termében, ünnepélyes keretek között vehették át négyen a kitüntetést Takács Szabolcstól, a Veszprém Vármegyei Területi Védelmi Bizottság elnökétől.

A díjazottak a védelemért és a biztonságért végzett kiemelkedő, fáradhatatlan munkájukról Takács Szabolcs úgy fogalmazott ünnepi beszédében, hogy közben párhuzamot vont a nemrég ünnepelt 1956-os hősök között, akiknek szintén elsődleges volt a haza, s annak védelme, szeretete. Nekik köszönhetjük, hogy megtörtént később a rendszerváltás – fogalmazott a főispán.

Folytatta, a vármegyei védelmi bizottság már jóideje kiemelten fontosnak tartja, hogy az áldozatos munkáért elismerés járjon, és közös ügyük, hogy a biztonság és a szabadság kéz a kézben járjon. Ehhez remekül együttműködik a katasztrófavédelem, a rendőrség, a vöröskereszt, a polgárőrség, valamint a honvédség.

Takács Szabolcs főispán és Huszár Péter alezredes, a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal védelmi bizottság titkára Veszprém vármegye védelméért emlékplaketteket adott át Soós Gyula alezredes, a Magyar Honvédség katonai igazgatási és központi nyilvántartó parancsnokság, 6. hadkiegészítő és toborzóközpont parancsnokának, Huszár Zoltánnak, Örvényes polgármesterének, Kiss Tibor, a Kővágóörsi Közös Önkormányzati Hivatal műszaki ügyintézője, védelmi referensnek, és Üreginé Molnár Andrea, a Veszprém Vármegyei Területi Védelmi Bizottság titkárságának igazgatási szakügyintézőnek.

Az ünnepségen a Magyar Honvédség Veszprém Légierő-zenekar is közreműködött.

Szabó Eszter
Szalai Csaba
további cikkek
Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része közélet Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. ma 16:30 Hivatalosan is megnyitott az ifjúsági könyvtár a Zugban közélet Hivatalosan is megnyitott az ifjúsági könyvtár a Zugban Az Eötvös Károly Könyvtár szolgáltatását már november óta használhatták az érdeklődők, a hivatalos átadásra viszont március közepéig kellett várni. ma 14:22 Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton közélet Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zárult az állatvédő civil szervezetek támogatását célzó, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat. Az idei év januárjában meghirdetett felhívás eredményeként 472 állatvédő civil szervezet részesül állami támogatásban, ami újabb fontos lépés az állatvédelemben dolgozó civil közösségek megerősítésében – írta közleményében Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos. tegnap 16:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.