Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Szeged–Veszprém csata jön a röplabdázóknál

2023. október 27. 21:49 // Forrás: vesc.hu
Kézilabdában már megszokhattuk, hogy igazi csúcsrangadónak számít a Szeged–Veszprém ütközet, de ezen a hétvégén még nem Momir Ilicsékről fog szólni ez a párharc. Női röplabdázóink az újonc Vidux-Szeged otthonában lépnek majd pályára, ahol harmadik bajnokijukon is győztesen hagynák el a pályát.

A veszprémiek Gödöllőről és Békéscsabáról is elhozták a pontokat, közben pedig kettős győzelemmel jutottak tovább a Magyar Kupában, így nem lehet panasz a szezonkezdetre.

A szegediek egy újpesti sikerrel rajtoltak az NB I-ben, amit két fővárosi vereség követett a BVSC és a TFSE ellen. Első hazai bajnokijukat játsszák a VEHIR-VESC ellen, így várhatóan nagy elánnal vetik majd bele magukat a meccsbe.

Az elmúlt napokban mindenki regenerálódhatott egy kicsit, de úgy érzem, hogy a délelőtti edzésekkel együtt ismét sikerült elérnünk azt a szintet, ahol korábban tartottunk. A Szeged egy jó csapat, nagyon fiatalok, ezért inkább mellettünk szól a rutin és ha a saját játékunkat játsszuk, akkor győztesen térhetünk majd haza

– nyilatkozta a meccs előtt a VEHIR-VESC vezetőedzője, Tumpech Ádám.

Szegedre utaznak a veszprémi hölgyekSzegedre utaznak a veszprémi hölgyek

Kedden pedig már Magyar Kupa ütközet vár a lányokra az extraligás Fatum Nyíregyháza ellen.

A célunk az, hogy egy szoros meccset vívjunk velük, az álmaink között szerepel az, hogy egy szettet elcsípjünk ellenük, de természetesen tudjuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz. Jól kezdték az Extraligát, komoly csapatokat győztek le eddig, de mi is mindent beleteszünk majd abba a mérkőzése

– tette hozzá Tumpech Ádám.

A Szeged–Veszprém bajnoki szombaton 18 órakor kezdődik a Tisza-partiak otthonában, míg a Nyíregyháza elleni kupameccsen kedden 18 óra 45 perctől indul útjára a labda a Táncsics Mihály Technikum tornacsarnokában.

vehir.hu
Szalai Csaba
Események
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
HVSE
Időpont
2025. október 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2025. október 15. 17:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
KRC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. október 22. 20:00
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. október 29. 18:00
Helyszín
Budapest, MTK Sportpark, 1-es pálya
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vidux-Szegedi RSE
Időpont
2025. november 1. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE
Időpont
2025. november 8. 17:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
UTE U21
Időpont
2025. november 16. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vasas Óbuda
Időpont
2025. november 19. 18:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
TRSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Árpád Gimnázium
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
DVTK ONGROPACK
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. december 7. 18:00
Helyszín
Miskolc, DVTK Aréna
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
HVSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. december 20. 18:00
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportkomplexum
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
U18 Válogatott
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 3. 0:00
Helyszín
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
KRC
Időpont
2026. január 10. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
Vidux-Szegedi RSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Szeged, József Attila Általános Iskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
BDSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 24. 19:15
Helyszín
Budaörs, Illyés-Aramis Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TRSE
Időpont
2026. január 31. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
UTE U21
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. február 6. 19:00
Helyszín
Budapest, UTE Röplabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2026. február 8. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
DVTK ONGROPACK
Időpont
2026. február 15. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. február 21. 19:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Röplabda Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.