Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hetekre kidőlt a magyar válogatott labdarúgó

2023. október 28. 20:27 // Forrás: MTI
Az SC Freiburg szombati közlése szerint "a következő hetekben" nem állhat a csapat rendelkezésére Sallai Roland, aki csütörtökön a labdarúgó Európa-liga topolyai mérkőzésén sérült meg. Édesapja, Sallai Tibor szerint három hét kihagyással lehet számolni.

A magyar válogatott támadó kezdőként lépett pályára a vendégeknél Topolyán, de csak bő húsz percet játszott. Egy jobbról érkező szabadrúgásnál a hosszú oldalon a kapu mellé fejelt, majd túlfutott az alapvonalon és a bal combját fájlalta, azután pedig le is kellett cserélni.

Ő maga a német csapat 3-1-es győzelmével zárult találkozó után az M1 aktuális csatornának úgy nyilatkozott, reméli, hogy "nem túl súlyos" a sérülése.    

"Elindultam sprintben és éreztem, hogy beszúrt az egyik lépésnél. Remélem, nem túl súlyos" - elevenítette fel a történteket.

Fotó: SC Freiburg FacebookFotó: SC Freiburg Facebook

Edzője, Christian Streich is izomsérülésről beszélt a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a csapatorvosra hivatkozva és négyhetes kihagyást prognosztizált. A klub szombaton a Facebook-oldalán közölte, hogy izomszakadás történt, és "a következő hetekben" nem léphet pályára Sallai.

Sallai Tibor az M1-nek azt mondta, hogy a sérülés "három hét kiesést jelent körülbelül, ami veszélyezteti a válogatott szereplést is".

"A profi világban sajnos ez előfordul. Mondjuk, Roland már annyira megerősödött, hogy ezt tudja kezelni. Biztos vagyok benne, hogy azért kellemetlenül érintette ez a sérülés, mert jó formában volt, meg van" - mondta, hozzátéve: biztos benne, hogy lelkileg is kicsit zavarja a sérülés, mert szereti ezt a sportot és imád játszani.    

A magyar válogatott - amely a G csoportban az élen áll az Európa-bajnoki selejtezőben - legközelebb november 16-án lép pályára a bolgárok ellen Szófiában, majd 19-én zárja a sorozatot itthon a montenegróiakkal szemben.

vehir.hu
további cikkek
Összetartozunk jóban és rosszban Erről jut eszembe… Összetartozunk jóban és rosszban A magyar futballkedvelőknek felért egy ágyékon rúgással a törökök elleni kettős vereség a Nemzetek Ligájában, minek következtében válogatottunk kiesett az elitek csoportjából. Ám az élet megy tovább, és vissza lehet jutni az A-ligába, hiszen korábban a C-ből sikerült felkapaszkodni a legjobbak közé, s azóta érettebb, tapasztaltabb lett a csapat és a szakmai stáb is. tegnap 21:52 Portugália elképesztő meccsen fordított, így a magyarok vb-selejtezős csoportjába került magyar labdarúgó-válogatott Portugália elképesztő meccsen fordított, így a magyarok vb-selejtezős csoportjába került A portugál válogatottal lett teljes a magyarok világbajnoki selejtezőcsoportja, miután Cristiano Ronaldóék hosszabbítás után megnyerték a dánok elleni negyeddöntős párharcot a labdarúgó Nemzetek Ligájában vasárnap este. 2025. március 24. 6:36 Szoboszlai: a szerencséért tenni kell magyar labdarúgó-válogatott Szoboszlai: a szerencséért tenni kell Szoboszlai Dominik szerint a magyar labdarúgó-válogatott a szünetben akár 3-0-ra is vezethetett volna, de a szerencse most nem állt mellé a törökök elleni Nemzetek Ligája-osztályozón. 2025. március 24. 6:32 Rossi szerint két területen is javulnia kell a válogatottnak magyar labdarúgó-válogatott Rossi szerint két területen is javulnia kell a válogatottnak Marco Rossi szövetségi kapitány két fontos szegmenst említett, amelyben feltétlenül javulnia kell a magyar labdarúgó-válogatottnak azok után, hogy vasárnap 3-0-ra kikapott a török csapattól és így kettős vereséggel búcsúzott a Nemzetek Ligája élvonalától. 2025. március 23. 21:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.