Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 17. Rudolf
2025. április 17. Rudolf

A nemzetközi díjakkal elismert Kámán Albert új filmje is látható lesz a Pannonfílingen

2023. november 9. 22:06
Szombaton tizenkilencedik alkalommal rendezik meg Veszprémben a rövid filmek hosszú napját, azaz a Pannonfíling Mozgóképes Találkozót. A programban szerepel Kámán Albert legújabb alkotása, a Magány, amely már számos jelentős hazai és nemzetközi fesztiválon volt látható, többek között a miskolci CineFest Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában, nemrég pedig Stockholmban a legjobb dráma díját nyerte el. A rendező előző filmje – a Hazug – is számos hazai és nemzetközi díjat kapott. A veszprémi rendezvényen bemutatják a Magányt, melynek főszereplői Bányai Kelemen Barna és Bánfalvi Eszter, zenéjét Cári Tibor szerezte. Kámán Albert rendezőt kérdeztük pályájáról és arról, miért kapnak jelentős fókuszt alkotásaiban a párkapcsolati kérdések…

Az igaz, hogy már tizenévesként hetvenperces filmeket készítettél VHS-re? Ezt hogy kell elképzelni? A rokonság volt a stáb?

Valóban, már gyerekként próbálkoztam, de akkoriban még - ahogy ez a gyerekeknél lenni szokott -, főként klasszikus zsánerfilmeket készítettünk barátaimmal: akciófilmeket, horrorfilmeket, vígjátékokat. Innen visszatekintve kissé komolytalanoknak tűnhetnek, de ennek ellenére nagyon sok diákfilmes sikerrel büszkélkedhettünk. És ahogy mondod: a családtagjaim és a barátaim mindig mellettem álltak és a partnereim voltak: beöltöztek, utaztak, követtek a forgatási helyszínekre, ha kellett, lövöldöztek egymásra, mert ez volt a kérésem feléjük.

Támogató közegre vall…

Mindenben támogattak. Gyerekként édesapámmal folyton a tévét bújtuk, illetve együtt jártunk heti szinten a videotékába, otthon pedig a műsorújságot szemléztük, hogy mindig tudjuk, mikor mennek filmritkaságok a tévében. Már fiatalon egész komoly alkotásokat néztem, úgy hiszem, ez mind meghatározta a későbbi utamat.

Úgy tudom, a képzőművészet szintén erősen lebegett a szemed előtt, annál is inkább, mert abban is sikered volt. Miért győzött végül a film?

Az élet egyszer csak olyan emberekkel hozott össze, akik a filmszakmában dolgoztak. Kikértem a véleményüket, és azt mondták, nem kérdés, hogy ezt kell csinálnom. Tizenötéves lehettem ekkor, és emlékszem, nagyon meglepődtek azon is, hogy fiatal korom ellenére mennyire otthon vagyok a színészek, s a filmek világában.

Téged meglepett, hogy ennyire pozitívan fogadott a szakma?

Nagyon. Mindig van bennem izgalom, megfelelési kényszer: nehezen tudom másnak megmutatni a munkáimat. Ez a mai napig nem könnyű. Folyton azon gondolkodom, mit csinálhatnék jobban?

Igazából kinek akarsz megfelelni?

Jó kérdés. Saját magamnak kellene. De talán az a legnehezebb.

Magadnak is nehéz „megmutatni” a kész művedet? Vagyis milyen érzés visszanézni a munkáid?

Úgy vettem észre, hogy a legtöbb alkotóművész rendkívül kritikus önmagával szemben. A Magány című kisfilmemet három éve forgattuk, de ma már látom, sok mindent máshogy csinálnék. Mégis azt hiszem, ez így van jól: így tudom mindig fejleszteni magam, s a pályámon egyre több filmest ismertem meg, akiktől adott esetben tanulni lehet.

A mindennapokban főként operatőrként dolgozol, a barátaiddal közös filmes cégedben, ahol reklámfilmeket, imagefilmeket készítesz… és még sorolhatnám. Hogy talált meg innen a kisfilm műfaja?

Engem alapvetően mindig is a játékfilm műfaja foglalkoztatott, én eredetileg is efelé szerettem volna menni, de többek között a mai filmes támogatási helyzet okán jobb, ha több projektben van és több lábon áll az ember. Szeretem azt a részét is a munkámnak, illetve kicsit úgy fogom fel, hogy minden egyes munkanap előrébb visz a kreatív játékfilmes projektek megvalósítása felé.

A második rövidfilmed címe: Magány. Ismét fókuszba helyezted a párkapcsolatot, s az elmagányosodást. Miért érezted úgy, hogy ezzel a témával foglalkoznod kell?

Úgy érzékelem, hogy az emberek rengeteget szoronganak, elégedetlenkednek, nem találják a helyüket a modern világban. Furcsa az irány, amerre most haladunk, s a valódi értékek kezdenek eltűnni. Futunk a munka után, egyre többet és többet akarunk keresni, de ez nem könnyíti meg a dolgunkat.

Mit értesz valódi érték alatt?

Például a minőségi, együtt töltött idő, amit egymásnak szentelünk, amikor csak egymásra figyelünk. Egyre kevésbé kommunikálunk egymással, pedig az mindennél többet ér. Sok mindent megoldana, és nem fajulnának el a dolgok vagy szakadnának meg kapcsolatok a kimondatlanság miatt.

A film egyébként nem ad kézzelfogható választ, inkább úgy mondanám, hogy a filmművészet nyelvén mutatja be a jelenséget. Bízom benne, hogy elindít a nézőben valamit, és gondolkodásra, a saját kapcsolatainak felülvizsgálatára ösztönzi őt.

Én tehát nem adok választ, hiszen mindenkiben ott van a saját megoldása. A közelgő veszprémi fesztivált is azért tartom rendkívül fontosnak, mert ekkor egy közös gondolkodás is elindulhat a téma kapcsán. Szerintem ilyenkor mondhatjuk el igazán, hogy sikeres a filmalkotás.

Eddig milyenek a visszajelzések?

Meglepően jók. Többeknek ismerős a helyzet, sokan élnek ebben: elhidegültek társuktól, s már se erejük, se motivációjuk, hogy megoldják a helyzetet, mert már rég félrecsúszott közöttük a kommunikáció. Ha minden a terv szerint halad, jövőre már valamely streaming szolgáltatón keresztül is látható lesz. Nagy örömömre több érdeklődő is akad, aki szívesen sugározná.

A fesztivál teljes programja itt olvasható.

Szabó Eszter
további cikkek
Meditáció a digitális fehér zajban kiállítás Meditáció a digitális fehér zajban Digital therapy címmel nyílt meg Hajdu Gáspár kiállítása a Csikász galériában csütörtök délután. ma 20:42 Csecsemőszínház, ami komoly dolgokról beszél játékosan színház Csecsemőszínház, ami komoly dolgokról beszél játékosan A Kabóca Bábszínház legújabb babaszínházi előadásában a beszédtanulás, az első hangadások kerülnek művészi és játékos fókuszba. A Hangoló című darab dramaturgja, Szántó Viktória, valamint Markó-Valentyik Anna, az előadás rendezője tisztázták a csecsemőszínház műfajával kapcsolatos tudnivalókat, és elmondták, miért lehet igen nagy szerepe a művészi értéken túl, hogyan szeretnék segíteni a szülőket abban, hogy a különböző babákat érintő fejlődési szakaszokról minél többet tudjanak. ma 17:23 Tízezer zarándokot várnak Veszprémbe a boldoggá avatási ünnepségre Bódi Mária Magdolna Tízezer zarándokot várnak Veszprémbe a boldoggá avatási ünnepségre Veszprém még nem volt tanúja olyan eseménynek, mint ami április 26-án fog történni az Aréna melletti parkolóban. Ezúttal viszont nem egy nagyszabású koncertet, nem is színdarabot rendeznek meg itt. Az akkori esemény jelentősége olyan, amire az egész katolikus egyház figyelni fog. Bódi Mária Magdolna vértanú boldoggá avatási ceremóniájára tízezer zarándokot várnak, de hogy pontosan mi fog történni ezen a keresztény ünnepen, arról Udvardy György, veszprémi érsek és a szervezők tartottak sajtótájékoztatót. 2025. április 15. 14:47 Idén is Golgotává változott a Benedek-hegy húsvét Idén is Golgotává változott a Benedek-hegy A passió hagyománya a kereszténység egyik legrégebbi, egyben legkifejezőbb eleme, ami Jézus Krisztus szenvedéstörténetét eleveníti fel. Veszprémben immáron több éve hagyomány, hogy húsvét előtt a Benedek-hegyből Golgota lesz, helyi amatőr színészek pedig magukra öltik az apostolok, Pilátus és persze a Megváltó szerepét. Nem volt ez másképp virágvasárnap délután sem. 2025. április 14. 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.