Bár a nyugdíjrendszer pénzügyileg stabil, a nyugdíjak elértéktelenedése és az időskori elszegényedés tömegessé válása fenyeget. A hvg.hu magyar és német szakértőket hallgatott meg, mit lehet tenni ezekben az elöregedő társadalomban. Két különbség máris szembetűnő: a németek alaposabban átgondolják, ha hozzányúlnak egy nagy elosztási rendszerhez, másrészt Németországban a vállalatok aktív szerepet vállalnak a nyugdíjrendszer stabilizálásában.
A hazai nyugdíjrendszerrel nincs semmi gond a hvg.hu-nak alig-alig nyilatkozó magyar szakértők szerint . A helyzet azonban aligha lehet megnyugtató, a névtelenséget valószínűleg ezért – illetve talán a kormányváltás utáni bizonytalanságok miatt – kérik általában a hozzáértők. Tavaly a Bajnai-kormány pénzügyileg rendbe tette a rendszert, és a 2030-as évekig valóban nem is kell számítani költségvetési problémákra. Sőt egyes szakértők szerint 2050-ig sem, hiszen a rendszer 2030-ig a válságkormány intézkedései nélkül is finanszírozni tudta volna magát .
Más kérdés, hogy kikből lesznek nyugdíjasok 2030 után Magyarországon: a mai zavaros foglalkoztatottsági helyzetben szinte felmérhetetlen nehézségek várhatók. A be nem jelentett vagy minimálbérre bejelentett emberek olyan alacsony összegű nyugdíjra lesznek jogosultak ugyanis, hogy a „jól működő”, önmagát finanszírozni képes nyugdíjrendszer mély szociális zavarokat fog kitermelni.
Mindez azt jelenti a valóságban, hogy a pénzügyileg kiegyensúlyozott magyar nyugdíjrendszerrel párhuzamosan tömegesen jelenhet meg az időskori elszegényedés Magyarországon. Egy előrejelzés szerint, ha a nyugdíjkorhatár 62 éven maradt volna, és nem emelik tavaly 65 évre, akkor a 2030-as évek végére a 62 éven felüliek közül majdnem minden ötödik ember a létminimum alatti nyugdíjat kapna, minden tizedik pedig nyugdíjra sem lenne jogosult. Ezzel gyakorlatilag e korosztályból 10-ből hárman szociális segélyekre vagy valamilyen más támogatásra szorulhattak volna Magyarországon 2040-re. (Mindezt a 2009-es változtatások sem oldották meg, csak átterelték a szociális-munkaügyi szférába a problémát, hiszen semmilyen biztosíték nincs arra, hogy a 62-65 év közöttieknek 2040-ben tömegesen lesz munkájuk.)
A rendszerváltás utáni Magyarország egyik fő gondját éppen ez vetíti előre: rövidtávra kalkulálva, a versenyképességre hivatkozva egyre több helyen lyuggatták ki a különböző kormányok a szociális hálót, vették le úgymond a terheket a munkaadókról, és bízták egyéni belátásra a hosszabb távú öngondoskodást. (Látni fogjuk nem mindenütt van ez így, legalábbis Németországban még mindig nagy a munkaadók szerepe e területen.)
A hazai kutatásokból kiderül, hogy minél képzettebb valaki, annál nagyobb az esélye, hogy nyugdíjjogosultságot szerezzen aktív periódusa idején, munkaképes korában.
A statisztikák szerint azonban nagy baj van a nyolc iskolai osztályt el nem végzőkkel, területileg pedig Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Baranya és – némileg meglepő módon – Komárom-Esztergom megye lakóinak egy jelentős részével. E földrajzilag és képzettségileg meghatározott csoportokban nagy az arányuk azoknak, akik nem voltak elég időn át foglalkoztatottak, így várhatóan a következő évtizedekben nemcsak a szociális ellátásuk, hanem később a nyugellátásuk is gondot okozhat.
A nyugdíjrendszer problémáinak oka tehát nem feltétlenül önmagában keresendő: általában véve is – hangsúlyozta egy szakértő a hvg.hu-nak – kevés a járulékfizető, ezért magasak az állami elvonások. Az alacsony magyar foglalkoztatottsági szinthez rossz oktatási rendszer párosul, ezért nem találnak sokan megfelelő munkahelyet . E tendenciákról és veszélyekről egy idén megjelent, több száz oldalas tanulmánykötet számol be – természetesen jóval óvatosabban fogalmazva.
A rendkívül szárazan hangzó "Jelentés a Nyugdíj és Időskerekasztal tevékenységéről" című könyvben gyakorlatilag 2100-ig, vagyis kilencven évre előre vizsgálják a szakemberek a várható hazai tendenciákat. A Nyika, vagyis a Nyugdíjkerekasztal mellett dolgozó specialisták által összeállított kötetben szerepel egy népességi előrejelzés is, amely – hangsúlyozzuk bizonyos feltételek megvalósulása esetén, vagyis ha alacsony marad a gyermekszám, és nem nő meg a bevándorlás –, akkor Magyarországon a lakosság 2100-ra 7,2 millióra csökkenhet, és már 2050-ben is csak kilencmilliónyian leszünk. A kötet egy másik részében a népességszám mindenképpen tízmillió alatti verziókkal számol 2100-ra, de ekkor már nagy a szóródás: 5,5 milliós és majdnem tízmilliós becslések is szerepelnek a Jelentésben.
Még súlyosabb a helyzet a gazdasági aktivitást illetően: a munkaképes korúak drasztikusan fogynak: a 20-59 évesek száma 2050-ig 1,6 millió fővel csökken várhatóan, 2100-ig pedig megfeleződik. Ezen azonban változtathat a bevándorlás: plusz-mínusz 250 ezer fős ingadozás is lehetséges a szakértők szerint.
A népesség elöregedése annak a pozitív folyamatnak köszönhető, hogy nő a várható élettartam, és nemcsak a születéskor, hanem a már dolgozó, felnőtt lakosság életesélyei is javulnak, bármennyire is hihetetlen ez a mai Magyarországon – mondta egy szakértő lapunknak. Más kérdés, hogy bár tovább élnek az emberek, nem születik elegendő gyerek, így a társadalom tartópillérei megroggyanhatnak és a bajokat ráadásul fokozzák a már munkaképes lakosság foglalkoztatottsági problémái.
