Aztán így folytatódott: Malmö már az első boltban levesz a lábamról, ahova némi harapnivalóért meg buszjegyért ugrunk be. A hely igazából semmi extra, mintha csak a benzinkút shopjában álltunk volna meg, de a kissé zavarba ejtő fikabröd táblával ékesített pékáru részleg mennyei csodát rejt. Pár koronáért rögtön a svéd életérzésbe kóstolunk bele: a fikabröd ugyanis azt a hagyományos svéd szokást takarja, amikor a helyiek a munkaidő szünetében összejönnek szociális életet élni és csevegni egy édes péksütemény meg egy kávé társaságában. Utóbbival mi nem élünk, úgyhogy papírpohárból kortyoljuk a fűszeres forró teát és mellé kanelbullét, azaz fahéjas csigát meg kardamomos csigát (kardemommeboller) választunk, és az első falatokba beleharapva alig várjuk, hogy este újra beszerezzük ezeket a finomságokat.
Fikabröd: ínycsiklandó svéd péksütemények a szocializáció jegyében
A város iránti szimpátiám aztán egyre csak nő: északon vagyunk, úgyhogy a novemberi hideg szinte karcol, mégis egymást érik a biciklisek. Néha úgy kell elugrálni előlük, ahogy a Turning Torso, a 190 méter magas, furcsa derékszögben csavarodó felhőkarcoló irányába tartunk. Előbb egy bársonyszoknyás anyuka teker el az oldalkocsis motorokat idéző járgányon, ahol ezúttal az oldalkocsi a kerékpár elejére került és benne a gyerkőc utazik, mögötte öltönyös úriember siet munkába, aztán még jó pár hétköznapi alak, fiatal-öreg húz el utánuk. Persze, a helyiek hozzá vannak szokva a zord időjáráshoz, mégis lenyűgöző, mennyire fittyet hánynak rá.
Az egykori piactéren, a Lilla Torgon egymást érik a teraszos éttermek és bárok, ahol meghitt „kukatűz” mellett falatoznak az emberek: óriási hordókon és lámpásokban lobog a tűz, pluszban egy-egy pokróc gondoskodik a melegről. Az első napunk zárásaként mi is itt kószálunk, később betárazunk gumicukorból az Emporiában, aztán korán nyugovóra térünk, hiszen másnap Koppenhágába tervezünk menni.
Tengeri kilátás Malmöben
A dán fővárosba Európa második leghosszabb hídján keresztül lehet eljutni: a híd teljes hossza eléri a kilométert, amely aztán egy mesterséges szigetbe és az onnan induló tengeri alagútba csatlakozik. Flixbusszal egyébként meglehetősen olcsón, pár ezer forintért átjutni, ami sokkal gazdaságosabb megoldás, mintha direkt Koppenhágába repülnénk és ott foglalnánk szállást. Persze Koppenhágában több napot is el lehet tölteni, nekünk azonban csak három jutott az egész kirándulásra, így rögvest belevetjük magunkat a tutiba.
Illetve egy kicsit még húzzuk az időt: a vasútállomás ajtaján kilépve szinte azonnal szórakozásra csalogat a Tivoli, a 180 évével a kontinens egyik legöregebbjének számító vidámpark. A karácsonyhoz közeledve kapujában hatalmas Diótörő figurák állnak, minimum két hullámvasút és egy óriás körhinta kukucskál át a falakon, és az egésznek annyira varázslatos atmoszférája van már kívülről is, hogy bár józanságot színlelve megegyezünk, hogy csak akkor megyünk be, ha a városnézés után még marad időnk az esti járatig, no meg pénzünk, hiszen nem éppen olcsó mulatságról van szó, valójában mindketten tudjuk, hogy végül úgyis itt kötünk ki, borsos belépő ide vagy oda.
Egy jó glogg Nyhavn forgatagában sosem árt
Előtte azonban még végignézünk a Strogeten, a város sétálóutcáján, és természetesen Nyhavnt sem hagyjuk ki. A színes házakkal tarkított kanálisban aztán beülünk a Mikulás szánjába, gyönyörködünk a látványban, egy vigyorgó japán invitálására ingyen ölelés akcióban veszünk részt és egy groggal, vagyis helyi forralt borral is koccintunk egymás egészségére.
Hogy-hogy nem, még bőven akad időnk a buszig, úgyhogy visszafelé beállunk mi is a Tivoli előtt kígyózó sorba, és aztán egyből leesik az állunk a csodálattól, ahogy sikerül megváltani a jegyünket és bejutunk. Ez a hely jóval több, mint egy egyszerű vidámpark: inkább egy elvarázsolt erdő, Harry Potter karácsonyi varázsvilága, az Ezeregy éjszaka megelevenedett meséje, Kevin kalandja New Yorkban, a japán animék bohókásan szép univerzuma. A hatalmas kertben egymást érik a játékok, régi és új stílusú körhinták, a szédítő hullámvasutak, az elvarázsolt kastély, hangulatos boltok, éttermek és kávézók meg még egy tucat egyedi stílusú szórakoztató elem. A bejáraton túl például rögvest Keleten találjuk magunkat egy Ali baba palotájára hajazó épület előtt, kicsit arrébb egy japán pagoda, a tavon világító csónakok ringanak, egy hatalmas gőzmozdonyból füst pöfög, és persze étkezőkocsik is vannak rajta minden finomsággal, mindezt pedig még megfejeli a fákat lepő műhó. Egy egész nap sem lenne elég arra, hogy mindent végignézzünk és kipróbáljunk, a különböző színházi előadásokról nem is beszélve, és a pénztárcánk sem bírná a dőzsölést, de azért a Démon nevű hullámvasutat nem hagyjuk ki. Kétszer is átfordulunk fejjel lefelé, és megszámlálhatatlanul sok képet készítünk a sötétedés után fényárban úszó látványosságokról, aztán fájó szívvel, de búcsút veszünk a parktól, szent ígéretet téve, hogy egyszer még visszatérünk ide.
A koppenhágai Tivoli Gardens megannyi csodát rejt
Utolsó napra könnyed mókázást tervezünk: Malmö alapvetően nem az a látnivalókkal túlzsúfolt város, inkább a hangulata az, ami miatt beleszeret az ember, a Technológiai és Tengerészeti Múzeumban azonban remekül el lehet ütni az időt. Egy tucat repülőgépmodell, a legkülönbözőbb személyautók a különböző korokból, egy mozdony, néhány traktor meg még egy tengeralattjáró is helyet kapott a közlekedési részlegben, amelyeket szerencsére mind kipróbálhatunk. Hosszú útra persze nem lehet velük indulni, de remekül lehet imitálni, hogy egy T3-assal lazulunk Hippifalván vagy éppen titkos küldetésen kémleljük a tengert. Egy másik teremben az űrt is felfedezhetjük – szinte hipnotikus élmény figyelni a sötétben a bolygómozgásokat, mintha tényleg súlytalanul lebegnénk. A harmadik teremben pedig egy zenestúdió és megannyi vicces játék is helyet kapott a legöregebb találmányoktól a legfrissebb virtuális troll elől menekülős szimulációig. Mi valahol itt kapunk nevetőgörcsöt a sok bolondozástól, így a konszolidáció jegyében még jól is jön, hogy délutánra strandolást terveztünk.
Popeye nyomdokain / Fotó: Nagy Katinka/
Annyira azért nem vagyunk elvetemültek, hogy megfürödjünk a valószínűleg fogcsikorgatóan hideg Balti-tengerben – noha a Ribersborgs Kallbadhusban egész évben lehet fürödni benne, akár meztelenül is, ha valaki erre vágyik. Mi megelégszünk azzal, hogy kiüljünk a mólóra és a parti homokban sétálgassunk. A szél cibálja a hajunkat, az ég kissé borús, alig akad valaki a parton, mégis az egész valahogy elképesztően hangulatos: talán élni nem tudnék itt, de ezután Svédország és Dánia örökre melegséggel és kacagással tölti meg a szívemet, akárhányszor rágondolok.
