Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 23. Béla
2025. április 23. Béla

Verstappen rajt-cél győzelmet aratott az idényzárón

2023. november 26. 15:50 // Forrás: mti
A már háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a szezonzáró Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjon vasárnap.

A 26 éves pilóta így ebben az idényben 22 futamból 19-et megnyert, ezzel rekordot állított fel, pályafutása során pedig ez volt az 54. sikere, amellyel harmadik az örökranglistán.

Verstappen mögött Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője zárta a második helyen az Abu-Dzabi Nagydíjat, amelyen a dobogó alsó fokára George Russell, a Mercedes brit pilótája állhatott fel.

A vasárnapi szezonzáró rajtja után a második helyről indult Leclerc nagy csatába kezdett Verstappennel az éllovas pozícióért, és a hollandok háromszoros világbajnokának többször is védekeznie kellett, ezt azonban hiba nélkül végrehajtotta, és az élen maradt. Mögötte sorrendben Leclerc, Oscar Piastri (McLaren), Lando Norris (McLaren), valamint Russell száguldott.

Néhány körrel később Norris feljött harmadiknak, majd a 15. körben kiállt kerékcserére, de a szerelők hibáztak, az abroncsváltás a szokásosnál lassabb volt, így a brit versenyző elveszítette a harmadik pozíciót. A vele együtt a boxba hajtó Russellnél ugyanis nagyon gyorsan dolgoztak a Mercedes szerelői, így előnyösebb helyzetbe került a dobogó alsó fokáért zajló csatában.

Az élről Verstappen a 17. körben döntött a kerékcsere mellett, Leclerc pedig egy körrel később hajtott a boxba új gumikért. Az élen így a holland világbajnok maradt, mögötte a Ferrari monacói versenyzője száguldott másodikként, majd Russell következett a sorrendben.

A 35. körben aztán Russell letudta a második kerékcseréjét, egy körrel később Leclerc is a boxban járt. Verstappen még kint maradt a pályán és csak a 44. körben hajtott a futam során másodszor a boxba.

A hajrához érve így Verstappen, Leclerc, Russell volt az első három helyen száguldók sorrendje, s ez a leintésig már nem változott. Ugyan a másik Red Bullt vezető mexikói Sergio Pérez a pályán feljött másodiknak - ebben az utolsó előtti körben Leclerc is segítette -, de mivel egy korábbi kisebb ütközésért öt másodperces időbüntetést kapott a versenybíráktól, végül negyedikként zárt.

A 2023-as idényben 22 versenyből 21-et a Red Bull nyert, kétszer ugyanis Pérezt intették le elsőként. Az egyetlen nem Red Bull-os futamgyőzelmet Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője aratta Szingapúrban.

vehir.hu
további cikkek
Piastri Dzsiddában is nyert, vezet az összetettben Forma-1 Piastri Dzsiddában is nyert, vezet az összetettben Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól. 2025. április 20. 20:47 Tuning Idiots 4 – Treffen World: Nemzetközi tuning fesztivál Szentkirályszabadján! Tuning Idiots 4 – Treffen World: Nemzetközi tuning fesztivál Szentkirályszabadján! 2025. április 26-án újra felbőgnek a motorok a szentkirályszabadjai repülőtéren, ugyanis jön a Tuning Idiots 4 – Treffen World, a régió legnagyobb nemzetközi tuningtalálkozója! 2025. április 16. 21:25 Japán Nagydíj: Verstappen rajt-cél győzelmet aratott Forma-1 Japán Nagydíj: Verstappen rajt-cél győzelmet aratott A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjon. 2025. április 6. 8:45 Ralikrossz-vb : július második felében visszatér Nyirádra a mezőny autósport Ralikrossz-vb : július második felében visszatér Nyirádra a mezőny A tavalyi év után idén is ellátogat Nyirádra a ralikrossz-világbajnokság mezőnye, amely a csütörtökön nyilvánosságra hozott versenynaptár szerint az idény harmadik fordulóján, július 18-20-án méri össze tudását a "Vörös Katlannak" is nevezett pályán. 2025. március 27. 15:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.