Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A béke hangja a legerősebb

2023. december 9. 14:16
A decemberi veszprémi programok között hagyományosan jelen van egy megemlékezés, ami nem az adventi időszakhoz kapcsolódik, hanem a 20. századi magyar történelem egyik gyászos, mégis dicső eseményéhez. Pénteken Veszprémben is megemlékeztek a némi nőtüntetésről.

December 4-én Budapesten asszonyok és lányok ezrei néma tüntetést szerveztek az októberi forradalom leverése utáni kommunista megtorlások ellen. Ez aztán a vidéki városokba is legyűrűzött, köztük Veszprémbe is, ahol december 6-án a fővároshoz hasonlóan helyi nők vonultak az utcákra, hogy csendben, virágokkal és fekete zászlókkal emlékezzenek a harcokban elhunyt szeretteikre és bebörtönzött férfi családtagjaikra.

A némi nőtüntetésnek a veszprémi belvárosban az Óváros vendéglő falán egy bronz tábla is emléket állít, itt minden évben a Városi Nyilvánosságért Alapítvány szervez megemlékezést.

Idén december 8-án, pénteken tartották meg az ünnepséget, amelyen Hegedűs Barbara, alpolgármester mondott beszédet.

Ebben úgy fogalmazott, a nők békés, szótlan felvonulása megrendítően mutatta meg az ország akkori állapotát, és a kommunista rendszer valódi természetét.

Megemlékezésében külön kitért az otthon maradókra, akiknek hányatatott viszonyok között kellett helyt állniuk az élők sorában, gondoskodniuk kellett azokról, akik itt maradtak, össze kellett tartaniuk a családot, amikor minden széthullott körülöttük.

„Emlékezzünk, hogy a néma nőtüntetés tagjai megmutatták, hogy a béke hangja lehet a legerősebb. Szívbe markoló, hogy a forrongást és dühöt legyőzve a fegyvernyugvás mellett is kiálltak, nem felejtve, hogy a harcnak egyszer véget kell vetni, hogy eljöhessen a gyarapodás időszaka” – mondta az alpolgármester, majd a megjelentek megkoszorúzták az emléktáblát.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Az elnyomók félelmével és gyűlöletével néztek szembe némán az 1956-os nők Az elnyomók félelmével és gyűlöletével néztek szembe némán az 1956-os nők Ha a mostani történelmi helyzet a szomszédos háború kiterjedéséhez vezetne, vajon a nők meg mernék-e tenni azt, amit 1956-ban társaik véghez vittek? – tette fel a kérdést Rektor Dóra, önkormányzati képviselő szerda este az 1956-os forradalom utáni néma nőtüntetés megemlékezésén Veszprémben a Szabadság téren. 2024. december 5. 15:04 Az 1956-os veszprémi deportáltakra emlékeztek Porga Gyula Az 1956-os veszprémi deportáltakra emlékeztek Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Pannon Egyetem és a Veszprémi Törvényszék közös szervezésében pénteken délelőtt az 1956-os veszprémi deportáltak emléktáblájánál tartottak koszorúzást, megemlékezést. 2024. november 8. 18:41 Akik kiálltak a szabadságért, a jövőnket teremtették; Brusznyai Árpádra emlékeztek 1956 Akik kiálltak a szabadságért, a jövőnket teremtették; Brusznyai Árpádra emlékeztek November negyedike nemzeti gyásznap, amikor az 1956-os forradalom eltiprására, a megtorlások áldozataira emlékezünk. A Kereszténydemokrata Néppárt veszprémi szervezete idén is ünnepi megemlékezést tartott Brusznyai Árpád emléktáblájánál. 2024. november 5. 12:47 Sulyok Tamás: ma egy szuverén és független Magyarország ünnepel 1956 Sulyok Tamás: ma egy szuverén és független Magyarország ünnepel Ma egy szuverén és független Magyarország, egy büszke és szabad nép ünnepel - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök szerdán, az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulója alkalmából rendezett díszünnepségen a Müpában. 2024. október 23. 19:39

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.