Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Katolikus Karitász egész évben segíti a rászoruló családokat

2023. december 12. 13:40
A Veszprémi Érseki Főiskola adott otthont ismét hétfő délelőtt a Veszprém Főegyházmegyei Karitász évértékelő sajtótájékoztatójának. Az idén összesen 28 millió forintnyi támogatással segítette a rászoruló családokat a Katolikus Karitász.
 

Dr. Sebestyén József, az Érseki Főiskola rektora nyitotta meg az eseményt, aki a nélkülözés hitet próbáló terheiről osztotta meg gondolatait, illetve a karitatív szemlélet és életérzés fontosságáról. A főiskolán igyekeznek ezekhez megadni a tanulók számára a szakmai alapokat is az egyetemi tantárgyak kereteiben, hiszen a rektor úgy véli a társadalomtudományi tantárgyak is oktathatók ezen a magasabb hitrendszeren.

A rektor elmondta, a karitász rendezvényeinek befogadásával egy tanulási folyamaton mennek keresztül, a feltétlen szeretet művészetét ismerhetik meg általa.

Dr. Sebestyén József rektorDr. Sebestyén József rektor

Ghiczy László, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatója, aki 23 éve dolgozik szociális területen, elsőként a támogatóknak köszönte meg a segítséget. Kiemelte: a plébániákon működő önkéntes csoportok segítsége nélkül nem tudnának kapcsolatba kerülni a rászoruló családokkal, az ő áldozatos munkájuk elengedhetetlen a karitász tevékenységében.

Az idei évben is több területen nyújtottak támogatást, ilyen volt az Együtt a babákért, amikor 117 család kapott fél évre elegendő pelenkát, a Tartós szeretet, mely során tartós élelmiszert gyűjtöttek a nagyböjti időszakban, vagy például a karitász tábor, a nyár egyik meghatározó programja. A Legyen öröm az iskolakezdés program során 529 családnak könnyítették meg az iskolakezdést, a Lak6tás kezdeményezésben kigyulladt kémény helyreállításában, albérleti díj hátralék kifizetésében és közösköltség rendezésében is segítettek.

Veszprém Város képviseletében Brányi Mária vette át az elismerést az önkormányzati segítségértVeszprém Város képviseletében Brányi Mária vette át az elismerést az önkormányzati segítségért

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának is megköszönték az együttműködést, támogatásukkal a város összes óvodájában jelen lehettek és gyűjtést szerveztek a karitász önkéntesei.

Az összes támogatás 3029 családot érintett, 28 101 941 forint összegben.

Szeptember elsejétől nagy változás lépett a karitász életébe – ezt Szijártó László lelki igazgatótól tudtuk meg. A szakmai és a lelki oldalt hivatalosan is ketté választotta dr. Udvardy György veszprémi érsek, hogy a két oldal megfelelően kivehesse részét a munkából, és a két igazgató a maga oldalát száz százalékosan tudja képviselni, így a karitász még hatékonyabban tud működni.

A jövő évben lelki napokat szerveznek majd önkénteseiknek, illetve lelki gyakorlatokat az érsek atya jóváhagyásával. Az érsek - az esemény utolsó felszólalójaként - a legfontosabbnak azt tartja, a nap végén Krisztushoz hasonlóan cselekszünk, vagy Krisztust nem jelenítjük meg cselekedeteinkben. Jézus Krisztus születésére készülve, a karácsonyi időszakban a karitász feladata, hogy tevékenységük és cselekedetük motivációját újból megtisztítsák és a jövőben is segítség és lelki támaszt nyújtsanak a rászorulóknak.

 

Balogh Dóra
Szalai Csaba
további cikkek
Orbán Viktorral egyeztetett a sportrégiós tervekről Ovádi Péter Orbán Viktorral egyeztetett a sportrégiós tervekről Ovádi Péter Veszprém és térségének jövőbeli terveiről, a sportrégiós pályázatról is egyeztetett a miniszterelnökkel Ovádi Péter parlamenti képviselő.  ma 12:28 Aggódnak a természetvédők a hódpatkányok miatt természetvédelem Aggódnak a természetvédők a hódpatkányok miatt Egyre nagyobb aggodalmat okoz a természetvédőknek a nutria, vagy más nevén a hódpatkány, ami már megtelepedett a Kis-Balatonnál is, a populációja pedig folyamatosan gyarapodik. ma 9:21 Félidőben a célok kétharmadát már elérte Veszprém közélet Félidőben a célok kétharmadát már elérte Veszprém Öt éve fogalmazták meg Veszprémben azokat a célokat, amiket az évtized végére szeretnének elérni. Ezekhez konkrét beruházásokat is kapcsoltak, amiknek a kétharmadát már sikerült megvalósítani. A városban minden évben erre a stratégiára alapoznak, amikor a költségvetést meghatározzák. Nem volt ez másképp idén sem, de hogy pontosan milyen fejlesztésekkel számolhatnak a veszprémiek, valamint hol kell még fejlődnie, arról Porga Gyula polgármester számolt be hétfő délután, amikor ismertette a 2025-ös költségvetés számait. tegnap 21:58 A magyarok 60 százaléka utazott az elmúlt két évben egy felmérés szerint közélet A magyarok 60 százaléka utazott az elmúlt két évben egy felmérés szerint A gazdaságilag aktív korú magyarok 60 százaléka tudott az elmúlt két évben legalább egyszer belföldre vagy külföldre utazni - közölte az Aldi Utazás platform pénteken az MTI-vel a megbízásából készült országos reprezentatív felmérés alapján. tegnap 8:26

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.