Hetvenöt évvel ezelőtt, március 8-án, nőnapon látta meg a napvilágot Sikos László, a veszprémi labdarúgás pótolhatatlan alakja. A Marcal-partról, Csögléről indulva Szombathelyen, a gépipari technikumban tanult, ott lett szerelmese a sportágnak is, amely máig körülöleli az életét.
Soha sem fogom feledni az első csapatom, amely akkori katonákból verbuválódott. A középpályán játszottam, imádtam minden percét. A Szombathelyi Dózsa színeiben versenyeztünk, de miután megkaptam a katonai behívómat, elsodort az élet későbbi otthonomba, Veszprémbe
– emlékezett vissza megkeresésünkre a szakember, aki idővel edzőként, sportvezetőként is letette a névjegyét a királynék városában. Együtt dolgozott mások mellett Balogh Károllyal, Kiss Jánossal, Somlai Sándorral, Bartalfi Károllyal és Gazsó Illéssel is.
A veszprémi egyetemen 1974-ben indult egy edzői tanfolyam, amelyre több akkori barátommal karöltve beiratkoztam. Nem sokkal később Belső László kollégámmal már a vármegyei serdülő- és ifjúsági válogatott teljesítményéért feleltünk. Csodás időszak volt, már csak azért is, mert szintén abban az esztendőben ismerkedtem meg a feleségemmel, akivel 33 mesés évet tölthettem el.
A beszélgetés eme szakaszán Laci bácsi szeme egyről a kettőre könnybe borult. Elcsukló hanggal mesélte el, hogy 2008-ban, a nyugdíjazása évében egymást követve érték a tragédiák. Szeretett felesége mellett öccse, nagybátya és apósa is elhunyt. Ideje sem maradt búcsúznia szeretteitől.
Drága feleségemmel két gyermeknek is életet adtunk, mára már hét unokának örvendhetek. Akkor, abban a pillanatban viszont szinte az összes fény kialudt az életemben. Ha nincs a foci, talán már én sem élnék. Amikor a labda pattog, vagy épp pörög, elfedek mindent. Csak arra koncentrálok, hogy az adott gyermek, vagy felnőtt mire készül a pályán. Azóta is szinte minden időmet a sportnak áldozom.
Sikos László az elmúlt ötven évben fél tucat igazgatót kiszolgált a vármegyei szövetségnél. Véleménye szerint ez bizonyítja, ha nem is jól, de legalább rosszul sem végzi a munkáját. Napjainkban szövetségi ellenőrként tevékenykedik, nem feledve, hogy a versenybizottságnak is fontos láncszeme.
Templomba nem járok, de minden este szoktam imádkozni. Hiszek abban, hogy akiktől el kellet búcsúznom, egészen a mai napig kísérnek az utamon. Az unokáimmal töltött idő csakugyan feledteti a nehézségeket: értük érdemes igazán élni. Hetvenöt éves vagyok, de napról napra úgy járok dolgozni, mint pályafutásom kezdetén. Hiszek abban, hogy egy embernek sosem szabad hátradőlni!
A szaktekintély a veszprémi futsalcsapatnál csakugyan meghatározó pozíciót tölt be: egészen a klub 2011-es alakulása óta tagja az elnökségnek. A temérdeknyi munkát, amelyet hatalmas szívvel, nagy odaadással végez a városvezetőség a közelmúltban Veszprém város sportjáért-díjjal jutalmazta.
Két szót szeretnék hangsúlyozni: köszönöm szépen! Az elmúlt ötven évben mindig, minden pillanatban őszintén, a valódi önmagamat adva próbáltam tevékenykedni. Csak remélni merem, hogyha egyszer már nem leszek, szép emlékeket őrizhet rólam a vármegyei labdarúgás!
– zárta Laci bácsi, akinek munkásságát reményeink szerint még hosszú-hosszú évekig csodálhatjuk majd.