Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kitűnő költő, de nem népét vezető vátesz

2024. január 17. 14:26
Endrődi Sándorra emlékeztek kedden, a költő születésének évfordulóján.

Sokunknak a vezérelvűség, az iránymutatás juthat az eszünkbe a tizenkilencedik és a huszadik századi költőkről. Az 1850-ben született Endrődi bár haladó volt, de nem forradalmár.

Vannak, akik a nevét sem ismerik, csupán a lakótelepről, noha Arany János halála és Ady Endre megjelenése között őt tartották a legnagyobb magyar költőnek.

A szobránál kedd délután emlékeztek meg, ahol Heiter Sándor mondott beszédet, a költő születésének 174. évfordulóján. Heiter kiemelte: Endrődi szívós szorgalmával összeállított könyve, a Petőfi napjai a magyar irodalomban a mai napig nélkülözhetetlen forrásmű, csak úgy, mint A magyar költészet kincsestára című antológia. Ezen irodalomtörténeti alkotások mellett egyéni hangú költészete is kiemelkedő volt. Ismerte és szerette a magyar irodalmat, mindig igyekezett igazságot szolgáltatni a fel nem ismert, vagy félreismert értékeknek.

Kortársai elismerték, komolyan vették, noha nem tartozott egy irodalmi körbe sem, így senkinek nem lehetett szívügye.

Az 1849 utáni elnyomatás idején született és nőtt fel, méghozzá olyan művelt családi körben, ahol egy életre magába szívta a lelkesedését Kossuthért. Verseiben képes volt kísérteties lenni, és szójátékos. Új megfogalmazásban szólaltak meg azok a témák, amelyek őstémák a költészetben, úgy, mint a szerelem, a haza, az emberiség.

Heiter Sándor felhívta a figyelmet arra: a mi feladatunk, hogy méltó módon emlékezzünk rá, és cél elérni, hogy példaként szolgálhasson a ma emberének.

Sz. Csordás ÉvaSz. Csordás Éva

A költő több versét Sz. Csordás Éva szavalta el, elmélyítve ezzel is a költő világát a megemlékezőkben. Az összejövetel végén elhelyezték az emlékezés koszorúit, többek között Halmay Gábor képviselő Veszprém város nevében, Heiter Sándor és Szöllősi Mihályné a Jeruzsálemhegyi Baráti Kör nevében, valamint Sebő József és Farkasné Molnár Csilla a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Veszprém vármegyei tagozata részéről.

Endrődi Sándor: ÉN VOLTAM?...

Én voltam az a nyugtalan gyerek,
Ki egykor annyi álmot kergetett,
S szentül hivé: mit érez, gondol, az
Mindennél igazabb igaz?!

Én voltam az a szilaj, vad legény,
Ki szenvedélye zúgó tengerén,
Szívét tépdesve száguldozta át
Az örvényt meg az éjszakát?!

Én voltam az a dacos férfi, én,
Ki egykor az egeket döngetém,
És a világot tettvággyal teli,
Újjá véltem teremteni?!...

Mintha kiégtem volna teljesen,
El-eltünődöm szenvedélytelen;
Fölöttem hideg téli csillagok...
Vihar voltam, most csend vagyok.

Szabó Eszter
Szalai Csaba
további cikkek
Bejelentették az Utcazene időpontját kultúra Bejelentették az Utcazene időpontját Közösségi oldalán villantott dátumot a Veszprémi Utcazene Fesztivál. tegnap 21:42 Felbecsülhetetlen értékű köteteket rejt a veszprémi Érseki Palota barokk könyvtárszobája Veszprémi Érsekség Felbecsülhetetlen értékű köteteket rejt a veszprémi Érseki Palota barokk könyvtárszobája Több száz éves könyveket, díszes bibliákat, páratlan gyűjteményeket is tartalmaz a veszprémi Érseki Palotában található Koller-könyvtárszoba. A helyiséget a várnegyed megújításának részeként restaurálják, a munka lassan a végéhez közeledik, és a könyvritkaságok is visszatérhetnek helyükre. A több mint 250 éves épület impozáns könyvtárszobáját és annak kincseit a tervek szerint kiemelt alkalmakon, vezetett sétákon a látogatók is megcsodálhatják majd.  tegnap 12:44 Újragondolták a Veszprémi Térképvándort – már bővített tartalmakkal elérhető közélet Újragondolták a Veszprémi Térképvándort – már bővített tartalmakkal elérhető Péntek délelőtt a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Vármegyei Levéltára mutatta be a Térképvándort, melyet a korábbi fejlesztések birtokában gondoltak újra. 2025. március 16. 5:28 Különleges kiállítás a sólyi kultúrházban kultúra Különleges kiállítás a sólyi kultúrházban Különleges festménybemutató helyszíne volt az elmúlt hétvégén a Sólyi Kultúrház. A településről elszármazott, majd néhány éve hazatérő fiatal művésznő, Vajda Alexandra mutatta be képeit a szép számmal egybegyűlt közösségnek. 2025. március 13. 16:18

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.