Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A kultúra, ami felemeli a várost

2024. január 23. 14:37
A Veszprémi Petőfi Színház összművészeti gálával kedveskedett a kultúrakedvelőknek január 22-én, a magyar kultúra napján.

Hamar elfogytak a jegyek az estre, hívta fel a figyelmet Kellerné Egresi Zsuzsanna, a teátrum igazgatóhelyettes-kreatív menedzsere, ez is mutatja, hogy az embereknek különös érdeklődéssel vannak ma a kultúra iránt, s Kellerné ígéretet tett, hogy folyamatosan jelentkeznek majd újabb és újabb kulturális élményekkel.

1989 óta ünnepeljük a magyar kultúra napját – kezdte beszédét az igazgatóhelyettes, majd folytatta: 201 éve fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Nyitásként a vers kivetítése után az egész ház egyszerre szavalta el a művet. Rendhagyó kezdeményezés volt, mely végül katartikus pillanatokat szült.

Porga Gyula polgármester is felszólalt. Mint elmondta: több millió magyar ünnepli a magyar kultúra napját szerte a világon, Veszprémben viszont most még különlegesebb ez az időpont, hiszen pontosan évvel ezelőtt, egy rendkívül színvonalas nyitórendezvénnyel indítottuk útjára a kulturális évadot. A polgármester hozzátette: néhány hete Athénban továbbadták a stafétát, de a kulturális főváros mibenléte jó eséllyel továbbra is megmutatkozik, annál is inkább, mert a város hosszútávon gondolkodott a program kapcsán.

Porga elmondta: a kultúra felemeli a várost, így történet ez Veszprémben, ahol számos új szolgáltatás jelent meg, ahol infrastrukturális fejlődések mentek végbe, mert a város a legszélesebb értelemben tudta megfogalmazni a kultúra jelentését. Veszprémnek fontos volt, hogy a városlakók között mélyebb kapcsolat alakuljon ki, s a polgármester ma is arra biztat, tegyünk meg mindent a kultúránkért, hogy Veszprém minél jobb hely legyen.

A beszéd után a műsor következett, amelyben nemcsak a Veszprémi Petőfi Színház művészei okoztak boldog pillanatokat a közönségnek. A néptánctól kezdve a bohócmutatványon át az operett műfajáig széles spektrumú összművészeti gálát tartott a teátrum, s a célt, hogy méltó módon ünnepeljenek, azt hiszem minden jelenlévő nevében mondhatom, jócskán teljesítették.

Szabó Eszter
Szalai Csaba
további cikkek
Megérkezett Veszprémbe a Planet Lens, nemzetközi természetfotó- és filmfesztivál közélet Megérkezett Veszprémbe a Planet Lens, nemzetközi természetfotó- és filmfesztivál Új fejezet kezdődött a Planet Lens nemzetközi természetfotó- és filmfesztivál életében. A régió legnagyobb ilyen jellegű filmes fesztiválja tizedik alkalommal gyűjtötte össze szerte a világból a legjobb környezettel és környezetvédelemmel kapcsolatos dokumentumfilmeket és fotókat. Ezeket pedig idéntől már Veszprémben vonultatja fel a közönség előtt a következő három napban számos kísérőprogrammal fűszerezve. A Planet Lens hivatalos nyitóünnepségét csütörtök este, a nulladik napon tartották az ActiCity-ben, ahol felszólalt Áder János, volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke, a rendezvény fővédnöke is. ma 2:14 Veszprémbe hozná egészségfejlesztési programjait a Nemzeti Népegészségügyi Központ Európa Sportrégiója Veszprémbe hozná egészségfejlesztési programjait a Nemzeti Népegészségügyi Központ Újabb szakmai partner csatlakozott Veszprém Európa Sportrégiója pályázatához. Ezúttal a projekt egészségügyi lábát sikerült megerősíteni a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ csatlakozásával. ma 12:37 Eldördült a startpisztoly – Veszprém és a térség jövőre Európa Sportrégiója lehet Európa Sportrégiója Eldördült a startpisztoly – Veszprém és a térség jövőre Európa Sportrégiója lehet A kultúrával már sikerült, most a sport és általában a mozgás következik, amit Veszprémben és a hozzá csatlakozott kilencvenkilenc másik településen szeretnének a közös, helyi identitás részévé tenni. Az eszköz már megvan hozzá az Európa Sportrégiója pályázat által, aminek mostanra összeállt a részletes programja is. A közös célok melletti elkötelezettséget szerda délután hivatalos megállapodásban is rögzítették. tegnap 2:07 A kardiológusok már a veszprémi Európa Sportrégiója pályázat mellett vannak Európa Sportrégiója A kardiológusok már a veszprémi Európa Sportrégiója pályázat mellett vannak A veszprémi Európa Sportrégiója pályázat elkezdte maga mellé gyűjteni az országos támogatókat. Elsők között a Magyar Kardiológusok Társasága biztosította támogatásáról a projektet. tegnap 11:40

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.