Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprémi ellenzék: nem járható ez az út!

2024. január 30. 11:32
A Veszprémet kikerülő 8-as főút nyugati szakaszának fejlesztését sürgeti a helyi ellenzék, valamint aggodalmuknak is hangot adtak, amiért ez a beruházás egyelőre – nem tudni meddig – kikerült az államilag finanszírozott projektek közül. Erről Hartmann Ferenc, az MSZP helyi önkormányzati képviselője és Grőber Attila, Veszprém vármegye és Pápa DK-s önkormányzati képviselője beszéltek hétfő délután az érintett szakasz mellett.

A sajtótájékoztató elején azt Hartmann Ferenc is elismerte, hogy a Füredi úti csomópontig elkészült korszerűsítés egy régóta várt, és a város, valamint a térség szempontjából is fontos beruházás volt, ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a kormány részéről ígéret érkezett arra is, hogy a fejlesztést folytatják a csatári elágazóig. Ez további 4,5 km-es szakasz korszerűsítését jelentené, ahol jelenleg kátyúk vannak, emiatt pedig több helyen 60 km/h-ás sebességkorlátozás, ami szerinte elfogadhatatlan egy megyei jogú város elkerülőjénél.

Grőber Attila (jobbra), mellette Hartmann FerencGrőber Attila (jobbra), mellette Hartmann Ferenc

A képviselő felidézte, hogy a beruházásnál ugyan 2020 decemberében aláírták a tervezői szerződést, de aztán 2023 nyarán Lázár János építési és beruházási miniszter az országban 269 másik beruházással együtt leállította ezt is.

Grőber Attila ehhez kapcsolódva elmondta, hogy a vármegye több térsége is érintett volt ezekben a felfüggesztett fejlesztésekben, a 8-as út korszerűsítése viszont amiatt is fontos lenne, mert az hatással van a vármegye egészére. Ezt az állítását főleg arra alapozta, hogy az említett szakasz a gazdaság kapcsolódásai miatt is megkerülhetetlen, egyfajta tengelyként működik a hétköznapokban Ajka, Tapolca, Pápa, Veszprém és Várpalota között. Továbbá ezt a szakaszt kell használni akkor is, amikor a térségből valaki az M7-es autópályára, vagy a Balatonhoz tart, ami tovább növeli prioritását a vármegye útjai között. Utóbbi pedig turisztikai szempontból sem elhanyagolható.

A tervek szerint az Almádi és Füredi úti megoldásokhoz hasonló kétszintes csomópont jönne létre Nemesvámos és a Csatár-hegy felé isA tervek szerint az Almádi és Füredi úti megoldásokhoz hasonló kétszintes csomópont jönne létre Nemesvámos és a Csatár-hegy felé is

Mindezt összefoglalva Grőber Attila szerint nemzetgazdasági érdek is, hogy megépüljön a Csatárig tartó 2x2 sávos elkerülő, az pedig képletesen sem „járható út”, ha ehhez a magyar kormány nem ad támogatást.

Hartmann Ferenc hozzátette: képviselőként amiatt is aggódnak, hogy ha most elindulhatna a felújítás, legkorábban akkor is csak 2030-ra készülne el.

vehir.hu
Szalai Csaba

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.