Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Grőber Attila

Lemondott Pápa DK-s polgármestere egyéni képviselői mandátumáról – időközi választás jöhet közélet Lemondott Pápa DK-s polgármestere egyéni képviselői mandátumáról – időközi választás jöhet Grőber Attila, akit alig fél éve választottak meg Pápa polgármesterének és egyéni képviselőnek most úgy döntött, hogy lemond utóbbi tisztségéről. Döntését azzal indokolta, hogy bár szeretett volna konszenzust teremteni a városban, de a helyi Fidesz-frakcióval nem tudott együttműködni. 2024. december 2. 10:22 Veszprémi ellenzék: nem járható ez az út! 8-as út Veszprémi ellenzék: nem járható ez az út! A Veszprémet kikerülő 8-as főút nyugati szakaszának fejlesztését sürgeti a helyi ellenzék, valamint aggodalmuknak is hangot adtak, amiért ez a beruházás egyelőre – nem tudni meddig – kikerült az államilag finanszírozott projektek közül. Erről Hartmann Ferenc, az MSZP helyi önkormányzati képviselője és Grőber Attila, Veszprém vármegye és Pápa DK-s önkormányzati képviselője beszéltek hétfő délután az érintett szakasz mellett. 2024. január 30. 11:32 Az önkormányzatok autonómiájáért emeltek szót baloldali képviselők Az önkormányzatok autonómiájáért emeltek szót baloldali képviselők Az önkormányzatok autonómiája miatt aggódik Grőber Attila (DK) Veszprém Vármegye és Pápa önkormányzati képviselője, valamint Hartmann Ferenc (MSZP) Veszprém önkormányzati képviselője. A politikusok erről hétfőn beszéltek a megyeszékhelyen. 2023. október 9. 14:08 Veszprém megye erős Fidesz-bázis, de az MSZP vállalja a kihívást előválasztás 2021 Veszprém megye erős Fidesz-bázis, de az MSZP vállalja a kihívást Két előválasztási jelöltjét is bemutatta az MSZP-Párbeszéd Veszprém megyében. A pápai körzetben Grőber Attila méretteti meg magát, a megyeszékhelyen és térségében pedig Mesterházy Attila. 2021. június 11. 14:27
közélet
Donald Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost Irán megnyitja a Hormuzi-szorost - közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken. Meghosszabbította a védett üzemanyagárat a kormány A kormány döntött a védett üzemanyagár fenntartásáról szerdai ülésén, az erről szóló rendeletet a miniszterelnök aláírta - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken. Az egyetemisták új kedvence lehet az Acticityben megnyílt önkiszolgáló étterem Hivatalosan is megnyílt az Allegro Café harmadik étterme az Acticity épületében, csütörtökön. Gulyás Gergely: olyan Fidesz-frakció kell, amely a párt megújulását képes szimbolizálni Olyan Fidesz-frakció kell, amely képes a párt megújulását szimbolizálni - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter újságírókkal, miután pénteken a Fidesz-KDNP képviseletében részt vett a Országgyűlés alakuló ülését előkészítő megbeszélésen az Országházban. Május 9-én lehet az Országgyűlés alakuló ülése Változás az Óváros tér és a Vár utca közlekedésében hétfőtől Április 20–30. között elbontják az Óváros tér és a Vár utca eredeti kockakő burkolatát védő aszfalt kopóréteget. A védőréteget felmaró géplánc a Szentháromság térről indul és halad lefelé az Óváros térig, ami jelentős forgalomkorlátozással jár – tájékoztatott a Polgármesteri Hivatal Sajtóosztálya. Magyar Péter: marad az üzemanyagoknál a védett ár az új kormány megalakulása után is A védett árat mind a gázolaj, mind a benzin esetén fenntartjuk az új kormány megalakulása után is, és ez a magyar költségvetésre nem fog plusz terhet róni - közölte a választáson győztes Tisza Párt elnöke a Facebook-oldalán. Orbán Viktor: A jövőbe kell tekintenünk, a Fidesz teljes megújulására van szükség Csütörtök este a Patrióta YouTube-csatornán értékelte a 2026-os országgyűlési választások eredményeit Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő a jövőbeli tervekről, a Tisza Párt előretöréséről és a kormánypártok előtt álló feladatokról is részletesen beszélt, hangsúlyozva, hogy a mintegy két és fél millió rájuk szavazó embert semmilyen körülmények között nem fogják cserben hagyni. Ha azt gondolja, öné a legszebb tyúk, itt a kihagyhatatlan lehetőség Ilyen még biztosan nem volt az országban, ugyanis tyúkszépségversenyt hirdettek, ahová bárki benevezheti az udvaron kapirgáló szárnyasát. A formabontó kezdeményezésen a származás helyett az egyedi kisugárzás dönt, így bármilyen állat eséllyel pályázhat az értékes nyereményekre, amennyiben gazdája május huszadikáig benevezi a legelőnyösebb fotójával. Megérkeztek a külképviseleti urnák, megkezdődhet a szavazatok szétválogatása A világ 149 városában leadott szavazatokat tartalmazó urnák hiánytalanul és biztonságban megérkeztek Magyarországra - közölte a Nemzeti Választási Iroda csütörtökön az MTI-vel.
sport
Úszó ob: Milák megszakította Szabó sorozatát, Németh a váltóban lett Eb-szintes Milák Kristóf szolgáltatta a Sopronban zajló úszó országos bajnokság pénteki versenynapjának "leghangosabb" sikerét, Németh Nándor pedig a váltóban ért el Európa-bajnoki szintidőt. Nagy László bekerült az IHF szervezési és versenybizottságába Nagy László bekerült a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) szervezési és versenybizottságába. Két magyar válogatott kézilabdázó is Wetzlarba igazolhat Két magyar válogatott kézilabdázó, Bartucz László és Pergel Andrej is a német HSG Wetzlar csapatához igazolhat idén nyáron. A címvédő Szeged megtörné a Veszprém 1986 óta tartó sorozatát A One Veszprém HC 1986 óta minden alkalommal döntőbe jutott a férfi kézilabda Magyar Kupában, de a címvédő OTP Bank-Pick Szeged a hétvégi négyes döntőben megszakítaná örök riválisa történelmi sorozatát. Női kézilabda Eb: Montenegró, Szlovénia és Izland a magyarok csoportjában A legutóbbi tornán bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott Montenegróval, Szlovéniával és Izlanddal került össze a decemberi Európa-bajnokság csoportkörének csütörtöki sorsolásán. Betlehem Dávid egyetlen századdal győzte le Rasovszky Kristófot Milák Kristóf az első győzelmét aratta, Betlehem Dávid nyerte a nap slágerdöntőjét, Jackl Vivien révén pedig megszületett az első Európa-bajnoki szint a Sopronban zajló úszó országos bajnokság csütörtöki versenynapján. Közeleg a futsal Magyar Kupa veszprémi négyes döntője A Magyar Labdarúgó-szövetség május első hétvégéjén Veszprémben, a Március 15. utcai sportcsarnokban rendezi a futsal Magyar Kupa idei négyes döntőjét. A program már ismert, a jegyár egységesen 1500 forint lesz mindkét napon, míg az értékesítést az előrejelzések szerint hétvégén, legkésőbb a jövő hét első felében kezdi meg a szövetség hivatalos online felületén. Folytatódik a versenyfutás az élmezőnyben a vármegyei focibajnokságban A Balatonalmádi hazai pályán fogadja a Csetényt, míg a második Balatonfüredi USC a TIAC vendége lesz a VEHIR.HI Vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában. Bajnokok Ligája: hétgólos mérkőzésen jutott tovább a Bayern A Bayern München 4-3-ra legyőzte hazai pályán a Real Madridot a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai visszavágóján, és kettős győzelemmel jutott tovább. Kosárlabda NB I/B piros csoport: a Veszprém vereséggel kezdte a negyeddöntőt Az Insedo Veszprém KK szoros, négypontos vereséget szenvedett a BKG PRIMA Akadémia vendégeként a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjában a negyeddöntő első, szerdai mérkőzésén.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.