Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tizennyolc érmet szereztek a Centrum SE birkózói

2024. január 30. 11:16
Az Érden megrendezett nemzetközi szumóversenyen a gyermek és U12 korosztályok számára országos bajnokság, az U15, U18, U21 és felnőtt korosztályok számára válogatók zajlottak a világversenyekre.
 

Remek egyéni teljesítményekkel indították az évet a veszprémi sportolók, pedig a felkészülésüket több tényező nehezítette. 

Három sportolónkat leszámítva mindenki korosztályt váltott. Ez önmagában normális dolog, más sportágakban viszonylag egyszerű is kezelni. Az első évben a korosztályában újonc az adott versenyző, a másodikban pedig másodéves, azaz öreg. Az első évben megalapozza magát, fejlődik technikailag, erősödik fizikálisan, a második évben pedig learatja az első év befektetését, azaz, ha jól dolgozott, sorban nyeri a versenyeket. Ez azonban a szumó birkózásban nem így van. Itt egy korosztály négy évet ölel fel, tehát előfordulhat, hogy egy versenyző akár négy évvel idősebb ellenféllel találja szemben magát. Ez bizony hatalmas különbség mind fizikálisan, mind szellemi síkon

– mondta el portálunknak Janku Ferenc, a csapat edzője.

Az sem könnyítette meg a dolgunkat, hogy a korosztályváltás sokszor súlycsoport módosítással jár. Ilyenkor nem a versenyző lesz nehezebb vagy könnyebb, hanem a súlycsoport kiírása változik, így vagy fogyasztani kell, vagy bevállalni az akár tízkilós különbséget is. Ez fiatal versenyzőknél nagyon sok. Ráadásul a január közepi időpont versenyrendezésre nagyon korai, hiszen ilyenkor még leginkább alapozással foglalkoznak a csapatok. Továbbá egy nemzetközi kiírású verseny egy korosztályt és esetleg súlycsoportot is váltó fiatalnak egyszerre még inkább nagy kihívást jelent.

Mindezek ellenére mindenki kihozta magából a maximumot, a Centrum SE növendékei összesen tizennyolc érmet szereztek, amelyből hat arany-, öt ezüst- és hét bronzérem. Janku Ferenc hangsúlyozta, ez kiegyensúlyozott teljesítmény, amiért nagyon büszke a csapatára.

Fotó: Centrum SEFotó: Centrum SE

A 12 év alattiak és az U12-es korosztály országos bajnokságán Vass Lara, Szalai Ágnes és Pálinkás Gábor első helyen végzett, Csejtei Kincső második helyezett lett, míg Takó András harmadik helyen zárta a versenyt.

A nemzetközi válogató versenyen hatalmas küzdelmek zajlottak. U15-ben Csejtei Zoárd azeri riválistól kapott ki, ezzel a második helyen végzett.  Szalay Adriánnak nyolc ellenfélen kellett átverekednie magát szó szerint, azonban a német színekben induló, sikeres dzsúdós múlttal rendelkező tadzsikisztáni Abdurazok Kurbanov útját állta, így ő is ezüstéremmel zárt.

Az U18-as korosztály képviselőit is fel tudták venni a fordulatot és sikeresen helytálltak. 70 kilogrammban tizenkét fő indult, ennek a fele külföldi, azeri, lengyel, német stb. volt. Itt Jámbor Levente a második fordulóban egy vitatható mérkőzésen kikapott, ami úgy felbosszantotta, hogy szó szerint végig viharzott a mezőnyön, ezzel a harmadik helyen zárt.

80 kilogrammban Jámbor Kristóf minden mérkőzése küzdelmekkel teli volt. A döntő ütközet a norvég ellenféllel zajlott, de inkább hasonlított egy ökölvívó mérkőzésre, mintsem szumóra. Mivel Kristóf számított ellenfele keménykedésére, kiválóan összerakott taktikával végül sikeresen legyőzte őt, megszerezve ezzel az első helyet.

90 kilogrammban Kék Milán a német riválissal döntőzött, amelynek során előbb annak ütéseit semlegesítette, majd határozott mozdulattal kipenderítette őt a küzdőtérről, megszerezve ezzel az aranyérmet.

További eredmények. 1. hely: Jámbor Kristóf (U21), 2. hely: Huszár Regina és Csóti Zétény (U21), 3. hely: Takó Levente, Tárai Vilmos (U15), Huszár Regina (U18), Kovács Gergő és Laczkó Benedek (felnőtt), 5. hely: Laczkó Benedek (open).

Kipróbálná? Jelentkezzen!

A Cholnoky lakótelepen működő Centrum SE Küzdősport Központjában edzenek az egyesület birkózóik, ide várják a hagyományos és a japán birkózás iránt érdeklődőket 6-50 éves korig. Jelentkezni a helyszínen lehet edzésidőben: hétfőtől péntekig 17-18 óra között.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.