Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Helyzetjelentés Marokkóból – sikeresen veszi az akadályokat a veszprémi csapat a Bamakón

2024. január 30. 15:34
Pénteken indult el Vermes Gábor és Szűcs Dávid Veszprémből, hogy három hét alatt eljussanak Sierra Leonébe a Budapest-Bamako rally résztvevőiként, a hétfő éjjelt pedig már a marokkói Fezben töltötték.

 

A csapat az európai szakaszt egyben teljesítette, a dél-spanyolországi Marbellán álltak meg elsőként, hogy kicsit kipihenjék az utat, ami inkább mentálisan, mint fizikailag volt megterhelő számukra. Gábor Fezből jelentkezett be, és mesélte el lapunknak, hogy milyen várt és nem várt akadályokkal kellett megküzdeniük, amióta elhagyták szülővárosukat.

,,Huszonkét tonnás kamionok forgolódtak Nemesvámos méretű városokban, többször nagyon lassan tudtunk haladni miattuk, és nem egyszer előfordult, hogy az alagutakba sem fértek el, újabb torlódásokat okozva. Emiatt négy órával megnőtt a menetidőnk, nagyon fáradtak voltunk, többször hallucináltunk is. Olyan dolgokat kerülgettünk az autóval, amik nem is voltak az úton, és nem létező autók miatt nem soroltunk át másik sávba. Nagyon megterhelő volt egy ekkora távot levezetni egyben.”

Végül sikeren elérték a Marokkóban található Tanger kikötővárosba tartó kompot, amely elmondásuk szerint nagy részben az 1981-es évjáratú Mercedes W123 típusú autójuknak köszönhető, amivel eddig semmilyen problémájuk nem adódott. Velük ellentétben sok csapatnak már most feladta a versenyt az autójuk, volt, hogy a kipufogó, volt, hogy a váltó mondta fel a szolgálatot, de olyan is akadt, akinek Monacoban teljesen új autót kellett vásárolnia.

Gáborék, miután leszálltak a kompról, másfél órát autóztak a marokkói Fez városába, ahol volt idejük alaposan átértékelni az itthoni útviszonyokat.

,,Fantasztikus szerpentines utakon haladtunk, igazi vadregényes tájon. Tíz kilométerenként birkacsordát láttunk az út mellett közvetlenül, a helyeik a semmiben ülnek az út szélén, teázgatnak vagy éppen kecskét és birkát sütnek. Mindenhol biciklisek és robogósok, természetesen sisak nélkül, és megpakolt teherautók, amik alig haladnak a rengeteg téglától vagy éppen szalmától, amit szállítanak.”

A kulturális különbségek mellett a biztonság az, amire igazán figyelniük kell, ugyanis már Spanyolországban is több autóst kiraboltak, betörték az autók ablakát és elvitték az értékesebb tárgyakat is. Az ő autójukat ráadásul hatalmas érdeklődés kíséri, bármerre tartanak, mindenki megáll – akár az út közepén is –, hogy integessen nekik, váltsanak pár szót velük, vagy éppen csak megcsodálják a Mercedest.

,,Hihetetlen, mekkora kultusza van az autónknak. A legnagyobb félelmünk, hogy valakinek annyira megtetszik, hogy megpróbálja erőszakkal elvenni tőlünk, de igyekszünk megvédeni a panzerkampfwagent.„

Marokkó után Mauritánia felé veszik az irányt, majd átkelnek a Szenegál folyón, és átszelik a Szenegáli Köztársaságot. A hivatalos útvonal ezután Guinea fennsíkjain vezet át, ahol nyugatra fordulva eljutnak majd az óceánparti Sierra Leonéba, és a Freetown nevű városban érnek célba – a tervezettek szerint – február 15-én.

@vehir.hu 🚗 Így indult el a veszprémi csapat a Budapest-Bamako rally-ra. #vehir #bamako #budapestbamako2024 #rally ♬ eredeti hang - vehir.hu
Balogh Dóra
további cikkek
Korhonen nyerte a Rally Hungaryt, Német Gábor az ob-futamot autósport Korhonen nyerte a Rally Hungaryt, Német Gábor az ob-futamot A finn Roope Korhonen, Anssi Viinikka páros nyerte a vasárnap befejeződött Rally Hungaryt, a rali Európa-bajnokság (ERC) idei második futamát Veszprémben és környékén, míg a HUMDA országos bajnokság értékelésében a Német Gábor, Németh Gergely kettős végzett az élen. 2025. május 11. 19:56 Rali Eb: Mabellini áll az élen a szombati nap után Veszprémben autósport Rali Eb: Mabellini áll az élen a szombati nap után Veszprémben Az olasz Andrea Mabellini, Virginia Lenzi kettős áll az élen a rali Európa-bajnokság (ERC) idei második fordulójának, a Veszprémben és környékén zajló Rally Hungary-nek a második, szombati napja után, míg a legjobb magyar páros egyelőre a nyolcadik László Martin és Bán Viktor. 2025. május 10. 21:47 Rali Eb: Tempestini áll az élen a prológ után, a magyar bajnokságban Német vezet autósport Rali Eb: Tempestini áll az élen a prológ után, a magyar bajnokságban Német vezet A tavalyi versenyen győztes román Simone Tempestini áll az élen a rali Európa-bajnokság (ERC) idei második futama, a Rally Hungary péntek este, Királyszentistvánon rendezett prológja után. 2025. május 10. 10:44 Húsz ország versenyzői és tíz magyar páros a hétvégi Rally Hungary-n autósport Húsz ország versenyzői és tíz magyar páros a hétvégi Rally Hungary-n Pénteken rajtol és vasárnapig tart Veszprémben és környékén a Rally Hungary elnevezésű rali Európa-bajnoki (ERC) futam, amely az idei kontinentális sorozat, valamint a HUMDA országos bajnokság második versenye is egyben. Az Eb-viadalra 67 páros, köztük tíz magyar duó nevezett. 2025. május 8. 20:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.