Habár Európában a papír nélkülözhetetlen szerepét a mindennapokba Gutenberg hozta el a XV. század derekán, amikor a német ötvösmester fejéből kipattant az első nyomdagép ötlete, valójában már az ókori Mezopotámiában is készítettek papirusztekercseket, Kínában pedig az időszámítás kezdetén már papírpénzek is forgalomban voltak.
A papír széles elterjedése mégis a középkorra datálható, az évszázadok múlásával pedig a technológia is egyre kifinomultabb lett és egyre inkább eltolódott a tömegtermelés felé. Így jöttek létre a papírmalmok, azok az üzemek, amik ellátták egy-egy térség hivatalait, egyházmegyéit a szükséges papírmennyiséggel.
Veszprém mellett az egyik ilyen ipari létesítmény Sólyon épült fel és 1790. április 7-én meg is kezdte a termelést. A papírmalmot a zirci cisztercita apátság alapította, hogy kiszolgálja a monostor és a térség igényeit. Az országban akkoriban körülbelül hatvan papírmalom működött, ebből három Veszprém vármegyében.
A sólyi ezek között is relatív nagynak számított. Egy 577 négyszögöles telken építették fel, a földszinten a malommű mellett két szoba is volt, az emeleten szintén két szoba és egy konyha is helyet kapott, a padlás pedig szárítóhelyként funkcionált. A kertben pedig istálló, fészer, kamra és egy pince is volt, a Sédre pedig vízduzzasztó is épült.
Amikor teljes kapacitással működött , akkor átlagosan tízen dolgoztak az év 250 napján. A mesteremberek mellett szolgálóknak, szakácsoknak és kocsisoknak is adott megélhetést a malom, utóbbiak az elkészült papír célba juttatásáért feleltek.
A kor szokása az volt, hogy az ilyen ipari tevékenység valamelyik tőkeerős vállalkozó kezébe került, de a súlyi papírmalomnál más utat követtek. Egyszerű, de a szakmájukhoz jól értő német, vagy holland papírkészítő mesterek feleltek a malom működéséért és termeléséért. Habár a malom piaca biztosított volt, sőt, olykor alig tudták követni a termeléssel az igényt, valójában egy rendkívül megterhelő és sok pénzt felemésztő munka volt működtetni a papírmalmot. Nem csoda, hogy alig hatvanéves működése alatt tizenkét bérlője is volt.
A megrendelők pedig sorban álltak a papírért. Sólyról látták el a már említett zirci apátság kancelláriáját, Veszprém vármegye és Veszprém város adminisztrációját, de a híres Szammer-nyomda is innen vásárolt.
Az itt készült papírra viszont elsősorban nem könyveket nyomtattak, hanem sokkal inkább fejléces levélpapírok, gazdálkodási-, számvevőségi összeíró ívek és körözvényekhez szolgáltak.
Ahogy akkoriban elterjedt volt a papírkészítésnél, a sólyi esetében is a késztermékeket ellátták egyedi vízjellel, ezek közül néhány tucat még a mai napig fellelhető a közeli levéltárakban. A vízjelezés amellett, hogy egyfajta márkajelzésként is szolgált, a hamisítás ellen is védett, amit akkoriban nagyon szigorúan, nem egy esetben halállal büntetett a törvény.
A XIX. században aztán egyre nagyobb teret nyert a gépiesítés a papírgyártásban, aminek a gyorsaságával és a gazdaságosságával a papírmalmok már nem tudták felvenni a versenyt. A sólyi üzem utolsó bérlője Joseph Haas volt, ő zárta be végleg a malmot 1851-ben.
Ugyan a 1920-as években felmerült, hogy a megmaradt épületet vízimalommá alakítják át, erre nem került sor, ráadásul a II. világháborúban még találat is érte, ezután már nem építették újjá.
Bő száz éve már csak a sűrű növényzet között lehet megtalálni a megmaradt falait egy olyan épületnek, ami egykoron püspökök és várbírók és ispánok mindennapi munkáját segítette, és amiről a büszke sólyiak még egy költeményt is írtak:
"... Kétkezi munkáját Isten boldogítsa.
Fáradsága hasznát bőven szaporítsa.
Nemes országunknak légyen nagy hasznára.
E kis helységnek szolgáljon javára.
Egy szóval: forgását Isten igazgassa,
Kiket illet pedig megjutalmaztassa."
