A közvetett és közvetlen választás között alig néhány betű különbség van, ráadásul a demokratikus berendezkedésekben mindegyik jelen van, sokszor együtt, egymásból következve. Így viszont jogosan merül fel a kérdés, hogy miért képezi időről időre vita tárgyát, hogy melyik az ideálisabb egy-egy kérdés, de sokkal inkább politikai pozíció betöltésének eldöntésében.
Közvetlenül akkor választ a nép, ha az emberek személyesen vesznek részt a szavazáson és közvetlenül egy adott személyre adják le a voksukat. Ilyen lesz például idén júniusban, amikor az egyéni önkormányzati képviselőket és a polgármestereket választhatják meg az emberek. De például ilyen felhatalmazással ülnek bent az országgyűlésben is azok a képviselők, akiket egyéni körzetükben megválasztottak – Veszprém esetében Ovádi Péter.
Közvetett választás esetében már más a helyzett. Ott az emberek egy közvetlen választás után felruháznak valakit a joggal, hogy képviselje őket és szavazzon a nevükben bizonyos kérdésekben.
Ilyen például az amerikai elnökválasztási rendszer, amikor valójában nem Joe Bidenre, vagy Donald Trumpra lehet szavazni, hanem demokrata, vagy republikánus elektorokra, akik aztán az elektori kollégiumban megválasztják az elnököt. De ilyen a magyar miniszterelnök-választás is.
Valójában sosem volt olyan kérdés a szavazólapon, hogy Orbán Viktor, vagy Gyurcsány Ferenc legyen a miniszterelnök.
Pártlogóval felruházott képviselők vannak és pártlisták, a miniszerelnökről pedig a választás után összeült új országgyűlés dönt mindig, de ugyanúgy ők is foszthatják meg a hatalmától. (Ilyenre egyébként még nem volt példa Magyarországon, Medgyessy és Gyurcsány is megelőzte lemondásával azt, hogy az országgyűlés fossza meg hatalmától.)
Magyarországon számos közjogi tisztség mellett közvetett módon választják meg a köztársasági elnököt is. Róla ugyanúgy az Országgyűlés képviselői döntenek – hogy milyen folyamat végeredményeképp, arra hamarosan rátérünk, előtte viszont nézzük meg a rendszerváltás történéseit, ahol hosszas politikai taktikázás és háttéralkuk eredménye lett az, hogy nem közvetlenül a népre bízták az elnök megválasztását.
Forrás: Fortepan
Az egész az 1989-es „négyigenes” népszavazással indult, ahol olyan kérdésekről dönthetett a nép, hogy kivonuljanak-e a pártok a munkahelyekről, elszámoljon-e az MSZMP a vagyonáról, feloszlassák-e a munkásőrséget és – a legérdekesebb jelen esetben – hogy csak az országgyűlési választások után döntsenek-e a köztársasági elnökről.
Az első három kérdésben toronymagasan nyert az igen, a köztársasági elnök megválasztásánál viszont csupán 6404 szavazat döntött, ez 0,15%-os eltérés, így azóta is a valaha volt legszorosabb népszavazási eredmény Magyarországon.
Az újonnan szerveződött, vagy újjászerveződött pártok – Fidesz, SZDSZ, a szociáldemokraták és a kisgazdák – azért akarták ennek a kérdésnek az eldöntését az országgyűlési választások utánra tolni, mert fennállt a lehetősége, hogy 1989-ben még a régi rendszer kiszolgálója, ám az emberek körében népszerű Pozsgay Imre kerülhetne államfői pozícióba, ha rögtön közvetlenül döntenek a pozícióról. Így viszont időt nyertek, hogy arra tereljék a kérdést, hogy arról majd a parlament dönthessen.
Az 1990-es Parlament Fidesz-frakciója Forrás: Fortepan / Glósz András
Az 1990-es tavaszi első szabad országgyűlési választáson aztán az MSZP vereséget szenvedett, az MDF és SZDSZ pedig a két legerősebb pártként paktumot kötött, aminek az is része volt, hogy a köztársasági elnökválasztást meghagyják közvetett választásnak, azaz az országgyűlés dönthet róla, nem közvetlenül a nép.
Ez viszont nem aratott osztatlan sikert a társadalom egészének körében, Szeged független országgyűlési képviselője, Király Zoltán pedig aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy írjanak ki népszavazást arról, hogy milyen szavazással döntsenek a köztársasági elnökről.
Lényegében egy szavazás volt a szavazásról.
A papíron független kezdeményezést az MSZP is támogatta, végül össze is jött a szükséges mennyiségű aláírás, és ki kellett írni a népszavazást. Bár az MSZP-sek szerették volna, ha ezt ősszel, az önkormányzati választásokkal együtt tartják meg, hogy így biztos legyen az érvényességhez szükséges részvételi arány, végül már nyáron, 1990. július 29-én megrendezték. A nyári időpont és a kérdésre – Kívánja-e Ön, hogy a köztársasági elnököt közvetlenül válasszák meg? –szentelt minimális kampány miatt rekordalacsony volt a részvétel, csupán 14%-os, így eredménytelen lett, tehát maradt az MDF-SZDSZ paktumának a megoldása, a köztársasági elnököt az Országgyűlés közvetett módon választja meg. Elsőként Göncz Árpádot augusztus 3-án.
Azóta időről időre felmerült újra, hogy mi lenne, ha mégis közvetlen úton választanák meg Magyarország köztársasági elnökét, de valójában nem véletlen, hogy soha egyik párt sem kezdeményezte komolyabban ennek a megváltoztatását. A politikai szereplőknek kényelmes ez a megoldás, ami jelenleg is fennáll. Sőt, 2012-ben Alaptörvénybe is foglalták, hogy a köztársasági elnököt az Országgyűlés választja meg. Az Alaptörvény részeit pedig nem lehet népszavazással sem megváltoztatni, csupán az Országgyűlés 2/3-os döntésével.
Az, hogy most több ellenzéki párt ismét beemelte a közbeszédbe a közvetlen elnökválasztás igényét, sokkal inkább azt a célt szolgálja, hogy politikai tőkét kovácsoljanak maguknak, valódi realitása nincs és ezzel minden bizonnyal ők is tisztában vannak.
Forrás: Fortepan / Jakab Lajos
Politológusok és alkotmányjogászok viszont elvi alapon többször boncolgatták már a rendszerváltás óta eltelt időben, pro és kontra a közvetlen köztársaságielnök-választás mibenlétét. A mellette felhozott érvek között szerepel, hogy így valóban a nemzet egységét testesítené meg és hiteles lenne minden szempontból. Egyes vélemények szerint pedig kössék az elnökjelöltek személyét egy konszenzushoz, amit a politikai pártok egyetértése ad meg, azaz az összes jelölt bírja az összes párt támogatását.
Ellenérvéként azt szokták felhozni, hogy valójában a köztársasági elnök befolyása az ország mindennapos működésére kicsi, így felesleges több milliárd adóforintból megszervezni ötévente ezt a választást. Hogy ezt feloldják, ki kellene terjeszteni a jogkörét, így viszont bejön egy másik kontraérv, miszerint nem biztos, hogy ideális állapotot szülne, ha csupán egy ember kezébe kerülne akkora hatalom.
Mindenesetre Sulyok Lászlót még közvetett módon az Országgyűlés választja meg. Az ő jelöltségéhez is az kellett, hogy a képviselők 1/5-e támogassa, azaz legalább 40 fő. (Ezt egyébként az ellenzéki pártok nem tudták megugrani egy személy esetében sem, pedig összesen 63-man ülnek a parlamenti patkó ellenzéki oldalán. Így maradt Sulyok az egyetlen jelölt a pozícióra.)
Forrás: Fortepan
Ő is azért lehetett jelölt, mert teljesítette az első kritériumot, azaz betöltötte a 35. életévét. (Sulyok Tamás 67 éves.) Ahogy már írtuk, a képviselők 1/5-e támogatta a jelöltségét. Egyébként, ha egyenlően arányosan osztanánk el az országgyűlés számát a lehetséges jelöltekkel, akkor összesen négyen is pályázhatnának a köztársasági elnöki címre.
A szavazás egy, vagy akár többfordulós is lehet. Ha az elsőn egy jelölt megszerzi a szavazatok – titkos szavazás van egyébként – 2/3-át, akkor véget ér a voksolás és megszületetett döntés. Ha ez nem sikerül, akkor a második fordulóban már elég a szavazatok többsége. Ha a második szavazás is eredménytelen, ismételt jelölés alapján új választást kell tartani. A két lehetséges fordulót két egymást követő napon be kell fejezni. A megválasztott elnök a szavazást követő nyolcadik napon lép hivatalba.
