Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bahreini Nagydíj - Verstappen rajtol az élről az idénynyitó futamon

2024. március 1. 18:08 // Forrás: mti
Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte az idénynyitó Forma-1-es Bahreini Nagydíj pénteki időmérő edzését, így a szombati futamon ő rajtolhat az élről.

A 26 éves, címvédő és háromszoros világbajnok pilótának ez pályafutása 33. pole pozíciója.

Verstappen mellől a monacói Charles Leclerc (Ferrari) indulhat, a harmadik rajtkockát pedig a brit George Russell (Mercedes) szerezte meg.

 Az időmérő első szakasza nem hozott különösebb meglepetést, az némileg ugyanakkor váratlan volt, hogy a két Alpine az utolsó két helyen zárt. A második etapban Lance Stroll (Aston Martin) búcsúja volt valamelyest meglepő, a harmadik felvonásban pedig bár többen is szorongatták Verstappent, végül senkinek nem sikerült megelőznie őt.

A második sorba még Leclrec csapattársa, Carlos Sainz fért oda, mögüle a másik Red Bullal Sergio Pérez, illetve a kétszeres világbajnok Fernando Alonso indulhat.

A hétszeres vb-első brit Lewis Hamilton (Mercedes) kilencedik lett.

Az 57 körös Bahreini Nagydíj szombaton 16 órakor kezdődik.

vehir.hu
további cikkek
Rohamos tempóban halad a Hungaroring felújítása Forma-1 Rohamos tempóban halad a Hungaroring felújítása A téli hónapokban sem állt le a munka a mogyoródi Hungaroringen, ahol már látszik az új paddock-épület. A jegyértékesítési számok szerint 2025-ben ismét rekordszámú látogatóra számítanak majd a Forma-1-es Magyar Nagydíjon. 2024. december 13. 12:03 Abu-Dzabi Nagydíj - Norris rajt-cél győzelmével konstruktőri világbajnok a McLaren Forma-1 Abu-Dzabi Nagydíj - Norris rajt-cél győzelmével konstruktőri világbajnok a McLaren Lando Norris, a McLaren brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es idényzáró Abu-Dzabi Nagydíjon, ezzel csapata megnyerte az idei konstruktőri világbajnoki címet. 2024. december 8. 16:27 Las Vegas-i Nagydíj - Verstappen a címét megvédve negyedszer világbajnok Forma-1 Las Vegas-i Nagydíj - Verstappen a címét megvédve negyedszer világbajnok A címét megvédve sorozatban negyedik Forma-1-es világbajnokságát nyerte meg Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője azzal, hogy a Las Vegas-i Nagydíjon ötödikként ért célba, így az összetettben akkora pontelőnyre tett szert, amit már nem lehet behozni a hátralévő két futamon. 2024. november 24. 9:09 Forma-1: Monaco a versenynaptárban marad 2031-ig Forma-1 Forma-1: Monaco a versenynaptárban marad 2031-ig Hat évvel meghosszabbították a jelenleg érvényben lévő megállapodást, így 2031-ig biztosan a Forma-1-es versenynaptár része lesz a Monacói Nagydíj. 2024. november 14. 11:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.