Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Elvesztette a rangadót a VEHIR-VESC

2024. március 9. 20:22 // Forrás: vesc.hu
A TFSE 3-1-re nyert a VEHIR-VESC vendégeként a női röplabda NB I szombat esti rangadóján.

Rangadóhoz méltó hangulatban kezdődött a VEHIR-VESC - TFSE női NB I-es röplabda bajnoki, és a csapatok is valósággal egymásnak estek az első szettben. Az első pontok után a fővárosiak kapcsoltak magasabb fokozatba, így nem sokkal később jött is Tumpech Ádám első időkérése. A szünet után úgy tűnt, hogy zárkózni tudnak a hazaiak, de 17-11-es vendégvezetésnél ismét a kékmezesek kértek időt. A különbség a folytatásban sem csökkent a felek között, így a fővárosiak kerültek előnybe.

A TFSE pontjaival indult a második játszma, de 4-3-nál már Richardsék jártak előrébb. Kiélezett játékot hozott a folytatás, több látványos labdamenetet is láthatott a nagyérdemű, de 1-2 pontnál nagyobb előnyt egyik fél sem tudott kiharcolni. Egészen 18-18-ig üldözték egymást a felek, ezt követően azonban a vendégek pillanatai következtek, így jöttek is a veszprémi időkérések. A szünetek sem rázták fel azonban a vendéglátókat, így a TFSE kétszettes előnyt harcolt ki.

A nagy küzdelem a folytatásban is megmaradt, a forgatókönyv pedig hasonló volt a korábbiakhoz. Nagy különbség volt, hogy a bakonyiak 12-8-nál már néggyel is jobban álltak, de innen zsinórban ötször volt eredményes a fővárosi egylet, akik ezzel megfordították az állást. Tumpech Ádám időkérése után visszavették a vezetést a hazaiak, de a fehérmezesek sem akartak mégegyszer lemaradni. A hajrára kanyarodva azonban újfent a házigazdák álltak jobban, 22-18-ról pedig nem is engedték már ki a részsikert a kezeik közül.

A negyedik felvonást már sokkal összeszedettebben kezdte a Veszprém, ez pedig ötpontos vezetést ért számukra. A különbség szép lassan elkezdett olvadni, így jött is a hazaiak időkérése, ami jót is tett a VESC játékának. Araújo ásznyitás után egy emberként ugrott talpra a publikum, de kisvártatva már azt láthatták, hogy 14-10-ről 14-15 lett az állás. Tovább nőtt a különbség a folytatásban a fővárosiak javára, de 20-19-nél visszajött a remény a hazaiak számára. Itt azonban leblokkoltak Sólyomváriék, a vendégek sorra fejezték be eredményesen a támadásaikat, amivel el is dőlt a mérkőzés.

Női röplabda NB I, 17. forduló:
VEHIR-VESC–TFSE 1-3 (-18, -19, 22, -19)
Veszprém, 72 néző. Vezette: Szél M., Ujházi M.
VEHIR-VESC: Bozsó 3, Sólyomvári 15, Richards 18, Kiss 8, Deli 2, Araújo 11
Csere: Bődi (liberó), Kovács, Rácz, Szalczinger
Vezetőedző: Tumpech Ádám. Másodedző: Fehér Tibor
TFSE: Kökény N. 1, Tatár 17, Budaházy 7, Kis 16, Tátrai 8, Zen 8
Csere: Weidemann (liberó), Tettamanti 1, Turcsányi 2, Török 3
Vezetőedző: Joel Olazabal. Másodedző: Sitku Renáta

Edzői értékelés

Tumpech Ádám: – Sikerült a mai mérkőzésen önmagunkat megverni. A rossz rajt után többször is uraltuk a szettek alakulását, de a végjátékokat sajnos már nem sikerült a mi javunkra fordítani. Csak részletekben láttam vissza azt, amit egész héten gyakoroltunk és ez nem jó érzés, főleg egy ilyen fontos mérkőzésen. Gratulálok a TFSE csapatának, megérdemelten nyert, de nekünk nincs időnk szomorkodni, mivel az utolsó utáni lehetőséget is meg kell ragadnunk a legjobb négybe kerüléshez!

Fotó: vesc.hu 

vehir.hu
Események
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
HVSE
Időpont
2025. október 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2025. október 15. 17:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
KRC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. október 22. 20:00
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. október 29. 18:00
Helyszín
Budapest, MTK Sportpark, 1-es pálya
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vidux-Szegedi RSE
Időpont
2025. november 1. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE
Időpont
2025. november 8. 17:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
UTE U21
Időpont
2025. november 16. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vasas Óbuda
Időpont
2025. november 19. 18:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
TRSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Árpád Gimnázium
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
DVTK ONGROPACK
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. december 7. 18:00
Helyszín
Miskolc, DVTK Aréna
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
HVSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. december 20. 18:00
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportkomplexum
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
U18 Válogatott
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 3. 0:00
Helyszín
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
KRC
Időpont
2026. január 10. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
Vidux-Szegedi RSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Szeged, József Attila Általános Iskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
BDSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 24. 19:15
Helyszín
Budaörs, Illyés-Aramis Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TRSE
Időpont
2026. január 31. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
UTE U21
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. február 6. 19:00
Helyszín
Budapest, UTE Röplabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2026. február 8. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
DVTK ONGROPACK
Időpont
2026. február 15. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. február 21. 19:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Röplabda Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.