Az ünnepségen az ilyenkor megszokottak szerint a helyi lakosok mellett képviseltették magukat a különböző városi intézmények, a honvédség, a rendőrség, katasztrófavédelem, a politikai pártok és civil szervezetek képviselői is. Az ünnepi kultúrműsor viszont már nem követte ezt a sok éve megszokott képletet, ugyanis a Veszprémi SZC Bethlen István Közgazdasági és Közigazgatási Technikum diákjai Pékné Beke Renáta felkészítésével rendkívül innovatív módon közelítették meg 1848 témáját. A színdarabban a jelen korban élő középiskolások repültek vissza az időben a szabadságharc idejére, ahol Bányai Júliával találkoztak. Ő volt azon kevés nők egyike, akik a gyengébbik nem képviselőiként is részt vettek a szabadságharcban, Bem tábornok pedig ezért katonai kitüntetésben részesítette. A színdarab dialógusai a mai kor stílusát követték, miközben mély, nemzeti érzelmű üzeneteket közvetített, tökéletesen átadva 1848 lényegét.
A városi ünnepségen a beszédet Porga Gyula tartotta. Ő 1848-ról úgy nyilatkozott, mint történelmünk egyik leglelkesítőbb és legkevéssé megosztó eseményére, a magyar szabadságvágy kinyilvánításának ünnepére. „Nincs, aki ne szeretné a szabadságot. És már senki sem él azok közül, akik kirobbantották a 176 évvel ezelőtti, pesti forradalmat. Így nem tudnak egymásnak esni a függetlenség és a kiegyezés pártiak. Nem tudnak ölre menni a forradalmi hevületű radikálisok, és az konszenzusra törekvő, örök óvatosak. Mert valljuk be, a konfliktusok szeretete nemzeti karakterünk része!”
Úgy fogalmazott, hogy nincs magyar, aki legalább ilyenkor ne érezné át kulturális és nyelvi közösségünk összetartó erejét. Mert március 15. egybe forrasztja a magyarokat a szívből jövő kérdésével és a magától értetődő válaszával. „Mi, magyarok szabadok és függetlenek szeretünk lenni. Nem tűrjük a leigázottságot.”
Ezután beszélt a magyarság helyzetéről Európában, ami egy különleges helyzet, hiszen nyelvi és kulturális értelemben is eltérünk a szomszédainktól, akikkel hol szövetségben, hol pedig háborúban álltunk.
„Állandó alkalmazkodási kényszer alatt, óvva identitásunkat. Hogy ne csak megmaradjunk, de egyediségünket se veszítsük el. Túlélésünk záloga: szeretni önmagunkat. Mégis vitára ingerlő kérdés, hogy mi is a magyar. Hol kezdődik és meddig tart a szabadság. De legfőképp az foglalkoztat bennünket, hogy mi is a magyar szabadság.” – Fogalmazott a polgármester.
E tekintetben a márciusi ifjak helyzete egyértelmű volt – folytatta Porga - ők a Habsburg uralom alól, a rabságból akartak kiszabadulni.
A mai kor kérdése pedig már az, hogy jól élünk-e azzal a szabadsággal, amely elődeink számára még vágyálom volt csupán, és amelynek megszerzéséért nem ritkán az életüket kellett kockáztatni. „Nekünk az a dolgunk, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a rendelkezésünkre álló lehetőségeuinkből. Személyesen és közösségben egyaránt."
A városvezető ezután kitért az Európa Kulturális Főváros programra is, ami kapcsán már kijelenthető, hogy Veszprém kiváló házigazdája volt az európai és a magyar kultúrának.
„Az élet szépségeiből kötöttünk csokrot, sokak gyönyörűségére, hogy tudjuk, érezzük, a mindennapi küzdelmeinknek van célja.”
Ezután beszélt arról is, hogy a szabadság nem adottság, azért tenni kell. „A rabok legyünk vagy szabadok kérdés új és új formában, minden korban felmerül. Nem természetes velejárója mindennapi létünknek. Időről időre tennünk kell érte. Történetesen úgy, hogy ápoljuk hagyományainkat, másoktól megkülönböztető szokásainkat, javítjuk kulturális teljesítményünket. (…) De a kultúra nem pusztán egy erődítmény a pusztító, külső támadások kivédésére. A kultúra intellektuális forrás is. Kapcsolatteremtő eszköz. Amely növeli ellenálló képességünket, javítja immunitásunkat, amely épít és felvértez.”
Porga Gyula aláhúzta, hogy Veszprém ezt mind tudja, ezért is olyan kiváló hely, ezért is sikerült olyan jól az EKF-program.
„Ma jobban hihetünk saját tetterőnkben, mert már van tapasztalatunk nagy dolgok kivitelezésében, és a cselekvésünket sikerélmény kísérte. Ezért önbizalommal és hittel kezdünk neki az újabb évek feladatainak.”
A jelenlévők ezután megkoszorúzták a téren álló emlékművet, majd a Szózattal és a Székelyhimnusszal zárult az ünnepség.
