A történész egy provokatív gondolattal indított. Pest-Budán tulajdonképpen képtelenség volt forradalmat csinálni, hiszen nem tartózkodott ott sem a király, sem a kancellár, sem pedig az országgyűlés. A pesti ifjak a helytartótanácsot tudták nyomás alá helyezni, a valódi, törvényes és sorsfordító döntések Pozsonyban, valamint a bécsi udvarban születtek meg.
V. Ferdinánd, a „Jóságos”
A trónon ekkor az uralkodásra jórészt alkalmatlan V. Ferdinánd ült. A bécsiek által finoman gütigének, azaz jóságosnak hívott császár betegségei és a Habsburg-családon belüli belterjes, sokszor nagybácsi-unokahúg szintű házasságok áldozata volt. Gyermekkorában a ma már jól kezelhető epilepsziáját drasztikus módszerekkel, veréssel és lekötözéssel próbálták gyógyítani. Címe körül is komoly közjogi vita alakult ki. Míg az osztrák császárságban ő volt I. Ferdinánd, a magyar rendek ragaszkodtak az V. Ferdinánd megnevezéshez, ezzel fenntartva az önálló államiság fikcióját. Államügyekben állandó gyámságra, az úgynevezett államértekezletre szorult, felesége, Savoyai Mária Anna pedig leginkább ápolónőként állt mellette.
A „Jóságos” uralkodó mégis emberi arcot mutatott. Ha tehette, kiszökött a merev bécsi udvarból, hogy az egyszerű polgárokkal szalonnás gombócot egyen. 1847-ben ő tartotta az országgyűlések történetének legrövidebb, ám annál jelentősebb trónbeszédét, amikor a történelem során először szólalt meg az uralkodó magyar nyelven Pozsonyban. A forradalom napjaiban is okozott meglepetést. A márciusi bécsi tüntetések idején ő akadályozta meg Windisch-Grätz herceget abban, hogy a katonaság sortüzet nyisson a tömegre, feltéve a kérdést: „Én vagyok a császár, vagy sem? Akkor most ne lőjetek!” Végül Olmützben mondatták le, felesége pedig ravaszul kiharcolta számukra a legmagasabb uralkodói magánjövedelmet, amiből békésen éltek Prágában egészen 1875-ig.
Metternich, a kényelmetlen huszárruhába bújt kancellár
A birodalom igazi ura majdnem negyven éven át Klemens von Metternich államkancellár volt. A politikus, aki valójában a rajna-parti Koblenzben született, a párizsi követségből küzdötte fel magát, diplomáciai úton térdre kényszerítve magát Napóleont is. Önmagára egyfajta konzervatív öreg orvosként tekintett, aki a roskadozó társadalmi épületeket próbálja aládúcolni az összeomlás ellen. A magyar országgyűlést mélységesen megvetette, a világ legunalmasabb alkotmányos szórakozásának tartotta. Kifejezetten bosszantotta, hogy hosszú órákon át kell latin nyelvű szónoklatokat hallgatnia kényelmetlen huszárruhába öltözve. Ahogy ironikusan megjegyezte: az egyetlen engedmény, amit az alkotmánytól kapott, hogy nem kellett bajuszt növesztenie.
1844-ben megelégelte a magyar ellenzék térnyerését, kőkemény adminisztrátorokat küldött a vármegyékbe, bízva abban, hogy adminisztratív eszközökkel biztosíthatnak konzervatív többséget az országgyűlésben. Rendszere 1848 márciusában kártyavárként omlott össze. A bécsi forradalom napján az államtanács ülésén dinasztikus ellenfele, a liberális nézeteket valló János főherceg teátrálisan az órájára nézett. A mutató fél kilencet mutatott, jelezve a tüntetők ultimátumának lejártát. Metternich megértette, hogy korszaka véget ért. Miután szembesült azzal, hogy maga a dinasztia is ejtette, lemondott, és hintón menekült el a császárvárosból Angliába.
Ferenc József, aki a seregben találta meg a rendet
A fiatal, tehetséges trónörököshöz hatalmas reményeket fűztek a birodalomban. Mivel V. Ferdinándnak nem született gyermeke, az egész udvar feszülten várta öccse, Ferenc Károly fiának 1830-as érkezését. Kettős keresztneve már önmagában üzenetértékű politikai program volt. A konzervatív, túlélő I. Ferenc és a reformer, ám sokak által vitatott II. József erényeit próbálták benne egyesíteni. A magyarok is kíváncsian figyelték a sok nyelven beszélő ifjút, aki 1847 októberében, István nádor beiktatásakor Pest vármegyében ékes, folyékony magyarsággal mondott köszöntőt. Kossuth Lajos ekkor őszinte lelkesedéssel nyilatkozott a jövendő királyról.
Senki sem sejtette, hogy az aradi bitófák árnyékolják majd be uralkodásának kezdetét. A sorsdöntő 1848-as tavasz messze sodorta az alkotmányos békétől. A forradalmi hullám elől az udvar Radetzky marsall észak-itáliai táborába küldte a fiatal trónörököst. Ez a lépés egész életét meghatározta. A politikai intrikákkal, hosszas parlamenti vitákkal és civil lázadásokkal terhelt bécsi események után Ferenc József a katonai rendben, a fegyelemben és a kötelességtudatban találta meg az eszményi államberendezkedést. Az itáliai harctereken tanulta meg azt a leckét, ami hatvannyolc évig tartó uralkodását végigkísérte. A birodalmat kizárólag a feltétlen engedelmességhez szokott, politikamentes hadsereg tarthatja egyben.
István nádor, a két tűz között őrlődő tragikus hős
Nánay Mihály előadásának egyik leghangsúlyosabb állítása szerint István nádor nélkül nem beszélhetnénk törvényes magyar forradalomról. A Habsburg-család magyar ágából származó, Alcsúton nevelkedett és sokak által csak Palatinus Pistaként becézett főherceg 1847-ben vette át a hivatalt a legendás József nádortól. Élete legnehezebb feladata előtt állt ekkor – egy pattanásig feszült helyzetben kellett egyszerre képviselnie a magyar nemzeti törekvéseket és a dinasztia birodalmi érdekeit.
Zseniális helyzetfelismerése március idusán mutatkozott meg. A bécsi forradalom hírére Pozsonyba sietett, és gyorsan elfogadtatta a felsőtáblával Kossuth felirati javaslatát, megelőzve egy esetleges radikális robbanást. Élete legnagyobb diplomáciai bravúrját azonban a császárvárosban hajtotta végre. Amikor az udvari kamarilla megpróbálta elszabotálni a magyar követeléseket, a szigorú udvari protokollt félretéve egyenesen V. Ferdinándhoz ment, és azonnal aláíratta vele Batthyány Lajos miniszterelnöki kinevezését. Ezzel a bátor lépéssel az uralkodó teljhatalmú magyarországi alteregójává lépett elő.
A történet vége azonban igazi történelmi dráma. Amikor szeptemberben Jellasics csapatai átlépték a határt, egy utolsó, ám kudarccal végződő közvetítői kísérletet tett a Balatonnál. Ezt követően válaszútra kényszerült. Kossuth szinte a magyar koronát is felkínálta neki a honvédsereg vezetéséért cserébe, ő azonban a családi törvényeket tiszteletben tartva megtagadta a fegyveres harcot a császári rokona által küldött csapatok ellen. Lemondott és távozott az országból. Bécsben a birodalom elárulójának bélyegezték és száműzték, míg itthon Kossuth kiáltotta ki cserbenhagyónak. A mindenki által kitaszított, jó szándékú közvetítő végül anyai birtokán élte le hátralévő éveit, földi maradványait ma a budavári nádori kripta őrzi.
Széchenyi és Kossuth küzdelme
A két magyar politikai óriás, Széchenyi István és Kossuth Lajos merőben eltérő utat járt be. Széchenyi a reformkor végére politikai légüres térbe került. Lelkivilága elképesztő kilengéseket mutatott. Míg az áprilisi törvények alapját jelentő Kossuth-féle javaslatot egyhangúlag elfogadott ostobaságnak nevezte, és teljhatalmú királyi biztosként katonasággal akarta szétkergetni a diétát, pár nappal később csendben mégis beállt az alkotmányos átalakulást ünneplők sorába. Kossuth Lajos ezzel szemben a politikai taktika igazi mesterének bizonyult. Zsenialitása abban állt, hogy tökéletesen felismerte a történelmi pillanatot. A párizsi forradalom hírére azonnal egy átfogó reformprogrammal állt elő, az osztrák tartományoknak is alkotmányt követelve. Amikor a magyar küldöttség megérkezett a császárvárosba, Kossuth szavain múlt a dinasztia sorsa, ő viszont mindvégig reálpolitikus maradt, megőrizve a törvényes kereteket.
Az élénk, anekdotákban gazdag veszprémi délután rávilágított arra, hogy a tankönyvek lapjain sokszor papírmasé figuráknak tűnő alakok hús-vér emberek voltak, akiknek személyes vívódásaik, zseniális meglátásaik és félelmeik formálták valójában a 48-as eseményeket.
