Magyar Péter azt mondja a Magyar Hangnak, hogy a karmelitában remegnek, a kormány szimpatizánsai pedig a Telexnek azt, hogy „ki az a Magyar Péter?” vagy azt, hogy „Magyar Péter egy sértett seggfej”. Gordiuszi csomóként lebeg ez a szörnyű ellentét a haza felett, de én kérdezés nélkül is elmondom, hogy az utóbbira szavazok.
ExVargáné nevét tizenkét évig nem hallotta senki, pedig a rendszer éles bírálója volt mindig is, bár a legjobb barátai mind NEResek, a felesége meg igazságügyi miniszter volt ugyanennél a kormánynál, a munkát meg hát el kellett végezni, úgyhogy ezt leginkább csak a DiákHitel Központ büféjében motyogta a kollégák fülébe, esetleg álomba sírta magát Balatonhenyén, a CSOK-os házában a nagy erkölcsi és morális lelki nyomorában. Tizenkét évig nem ébredt öntudatra, egészen addig nem, amíg rajta teljesen kívül álló okokból az összes létező vonalon el nem vágták tőle a korrupt brigádhoz vezető utat.
Első útja a Partizánba vezetett – ami egy teljesen független-objektív médium – hogy aztán semmi konkrétumot ne mondjon, azon kívül, hogy neki mindenből és mindenkiből elege van. Soha nem akarna politizálni, atyaúristen mentse tőle, ő csak egy hazafias, konzervatív átlag magyar férfi, aki lehet, hogy kicsit nem szereti a Rogánt Antalt - semmi személyes -, csak azért jött, hogy a legjobb barátairól elmondja, hogy mekkora gerinctelen, pénzéhes, szemét, pedofilsimogató alak az összes. Jó, szép, intellektuel köntösbe csomagolva, elismerem, higgadt, Bruce Willis-es félmosolyokkal megtűzdelve. Sokáig nem tart, hogy eljussunk oda, hogy ugyan nem hasznos, de legalább szép.
Egy hónap elröppent, mintha tíz év lett volna, Varga volt férjéből szép szál legénnyé cseperedett a mi Magyar Péterünk. Azóta szerepelt az összes létező médiában, ami szerinte nem a mocskos Rogán Antal-féle propagandagépezet fogaskereke, és ahol még jobban összeszedve mondta el a semmit, még csinosabban felöltözve. Olyan érzésem van, mikor őt hallgatom, mint amikor a macskám fuldoklik, és várom, hogy kiköpjön valami nyálas szőrgolyót végre, de nem történik semmi, csak egyre idegesítőbb lesz. Szerény véleményem szerint, nem azért nem hívják őt a Fidesz közeli sajtótermékek, mert rettegnek, vagy mert a karmelitában remegnek tőle ugye, hanem mert nem üti meg az ingerküszöbüket. Péter, ha akar valamit mondani, azt már a 444-től a Telexig elmondhatta volna mindenhol, muszáj még az M1-en is őt néznem?
Március 15-én, ami ugye saját bevallása szerint is undorító, ha nemzeti ünnepet és szimbólumokat a saját politikai céljaink mocskos oltárán áldozzuk fel, bejelentette, hogy pártot alapít. Hát nem köptem ki a kávém drámaian felkiáltva, hogy ,,miiiiiii?”.
Szeretem a politikát, érdekel a politika, a politika nélkül nincs társadalom. De azt nem tudom, hogy a Magyar Péter miért kell a politikába. Az ellenzéknek oké, itt a csalódott fideszes, bevérzett szemekkel, habzó szájjal erre várnak tizenkét éve, mert önállóan még nem sikerült maradandót alkotni, bár részleges és/vagy teljes ellenzéki összefogással sem sikerült, az is igaz. Ő egyelőre csak egy tartalom nélküli áruló, aki elődei tetteivel veri a csalánt, és akit kézen fogna a Pottyondi Edina, meg az Osváth Zsolt, ha hagyná. De neki az sem kell, mert ő saját zászlaja alatt egyesít majd minden vallásost és ateistát, minden családot és egyedülállót, konzervatívat és liberálist, kiscicát és kiskutyát. Több hitelt adok a Jakab Péternek két parizeres zsemle elmajszolása között, aki 2019-ben azt mondta a Jobbik pokollá teszi majd a cigányok életét, de ’22-ben már jött a szalagcím, hogy „megkedvelte a romákat”.
A változás jó, a változás kell, a nép nem hülye, az ember szabad, de Magyar Péter nem a megváltó, csak egy újabb ficsúr, aki imádja magát – 13 éves tinilányok nem szelfiznek ennyit, és Ady Endre nem idézett saját magától úgy, mint ő - , van korlátlan internethozzáférése, mert hárommal több agysejtje, mint amit megszoktunk egy csomó politikustól. A Fidesz tökéletesen működő hierarchikus szervezetében ő csupán egy rákos sejt volt, amit azelőtt kivágtak, hogy nagyobb kárt okozott volna, az ellenzékbe meg túl önálló – öntelt? – ahhoz, hogy beálljon a sorba. Egy zavaró, piros pattanás a politikai elit fenekén, amire most még fájdalmas ráülni, de egy hét múlva sehol sem lesz.
Magyar Péter szerint viszont, az egy ,,válságtünet, hogy ő itt lehet”. Élő példa a demokráciára inkább, hogy a diktatórikus, elnyomó hatalmat kritizálva orrba-szájba, belső információk - állítólagos – birtokában itt lehet. Annyira nincs sajtószabadság, hogy bármit kapcsolok be, olvasok el, ott ő szerepel. Lassan a saját belső hangom is Magyar Péter narratívát kap.
Sok eredeti ötlete még nem volt, azonban profin nyomja a copy-paste József Attila verset két Blikk-magazinos kérdőív közé. A kritizált hatalom Trumppal tárgyal, ő meg egyik kezében egy pohár shirazt tart, a másikban a borsodi fiatalok sorsát, és még arra is van ereje, hogy az összes, őt szapuló bejegyzés alatt kommenteljen valami velős haikut.
Pont annyira a nép embere, mint amennyire én vagyok Monaco hercegnője, a különbség annyi, hogy én nem is akarok az utóbbinak látszani. A négy évesemmel nézni a Bogyó és babócát több tanulságot rejt magában, mint neki bármelyik Facebook-bejegyzése. Ő sajnos nem a régóta várt alternatíva vagy a messiás maga, hanem egy újabb influenszer, akit éppen nem tart el senki, ezért a saját végtermékét is eladná nekünk, csak azt mondaná rá, hogy csoki.
Azonban mivel nekem sem csak a saját véleményem számít, ahogy Magyar Péternek sem, hozzá hasonlóan a cikk alatt várom, hogy Ön mit gondol Magyar Péterről, a lehetséges válaszok ,,igen” és ,,nem” lehet, a kommentelők között pedig egy ,,Anyám tyúkja” versszakot sorsolunk ki.
Fotó: Papajcsik Péter / Index
