Általános életkép, amikor például egy kávézóban ül két nő, az egyik mellett pedig a babakocsiban ott van egy kisbaba. Ilyenkor mindenki érteni véli azt a boldogságot, ami vele történt. De mi van a másik nővel, aki lehet, hogy ugyanúgy várandós volt, de elvesztette a gyermekét. Rajta nem látszik, hogy min megy keresztül. Ezekben a nőkben ott van az elfojtott kiáltás: „vegyétek már észre, hogy itt vagyok, és ez megtörtént velem!” A Loupe Színházi Társulás legújabb darabjában ezt a társadalomban tabunak számító élethelyzetet dolgozzák fel Horváth János Antal rendezésében és Sodró Eliza, valamint Rusznák András szereplésével, amit április hatodikán a veszprémi közönség is láthat.
A színházi darab a fiatal angol drámaíró Cordelia O’Neill, Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá című művét dolgozza fel. O’Neill a lélek legmélyebb héja alá is behatoló szerzeménye nem egy egyszerű színházi darab. Az íráskor számos pszichológussal beszélgetetett és olyan anyákkal, akik átélték a perinatális veszteséget életük során, azaz azt a tragédiát, amikor még az anyaméhben, vagy rögtön a születés után elveszítik a kisgyermeküket. Ezekből a tapasztalatokból született meg Alex és Rupert története.
Ők ketten különbözőbbek talán nem is lehetnének. Alex és Rupert között mégis minden magától értetődően alakul - ami a lényeget illeti. De mi történik akkor, ha pont ott kap sebet egy kapcsolat, ami az egyik leglényegibb? Hogyan lehet feldolgozni egy újszülött gyermek elvesztését? Cordelia O’Neill néhol szívmelengető, máskor szívfacsaró kétszereplőse biztos kézzel vezet végig bennünket egy nagy megpróbáltatás elé állított párkapcsolat lentjein és fentjein. Megingathatatlan arányérzékkel vegyít egymásba humort és megrendülést, gyászt és életigenlést. Mint aki maga is járt azon a tájon, amelyről mesél, s akinek épp ezért készek vagyunk elhinni: lehetséges a visszatérés. Mint bármi. Csak elég erősen kell rá gondolni.
A rendező úgy nyilatkozott a témáról, hogy őt magát is megdöbbentették azok a tapasztalatok, amikkel találkozott a téma feldolgozása során. A perinatális veszteség ugyanis minden negyedik nőt érinti. „Az első gondolatom az volt: miért nem halljuk azoknak az embereknek a hangját, akik elveszítik a gyereküket?” – mondta Horváth János Antal.
„Nekem fontos, hogy ha színpadra viszek valamit, az önmagában is egy erős állítás legyen. Ezzel a darabbal az volt a célunk, hogy társadalomként nyitottabbak és empatikusabbak legyünk azokkal, akikkel ez megtörtént. Ők pedig érezzék végre, hogy nincsenek egyedül a fájdalmukban” – nyilatkozta a rendező.
A két színész személyén sokat nem gondolkodott a rendező, mint mondta Sodró Eliza és Rusznák András külön-külön is kiváló színészek, együtt pedig nagyon erős a kémia köztük. A darabban szenvedélyesen imádják, vagy éppen utálják egymást. Marcangolják magukat és a másikat is, ahogyan küzdenek egy mérhetetlen fájdalommal és feloldozást nyernek az egymás iránti szeretet által.
A darab egyik fontos nézőpontja, hogy az anya lelke mellett a férfi, az apa szemszögéből is körül járja a témát. Mivel egy ilyen helyzetben az apa gyakran az érzelmileg megtartó szerepbe kényszerül, sokáig nem is fér hozzá a saját gyászához.
A darabban végigmegy az a folyamat, ahogy a tragédia a legbiztosabb alapokon álló szerelmet is megterheli, ahogyan a két fél másképpen gyászol, ezzel együtt pedig távolodni kezdenek egymástól, miközben továbbra is vágynak a kapcsolódásra.
Sodró Eliza szerint a darab azt is nagyon szépen megmutatja, hogy egy ilyen helyzetben a környezet sokszor eszköztelen, nem feltétlenül tudják, hogyan segítsenek, ugyanakkor sokszor türelmetlenek is, nem adnak kellő időt a gyászra a veszteségtől szenvedő embernek. Pedig az egyik legfontosabb, hogy egy ilyen folyamat abban az ütemben folyjon, ahogyan az a gyászoló számára szükséges.
Sevcsik M. Anna az Élet. Érzés Egyesület vezetője arra tette fel civil munkáját, hogy a perinatális veszteséget átélt pároknak segítsen. Ő úgy fogalmazott a darabról, mint ami „valósághűen mutatja meg a gyász különböző szakaszait, normalizálja még az elsőre extrémnek tűnő reakciókat is. Jó, hogy a darab az apák oldalát is ábrázolja, mert az ő gyászukról általában kevesebb szó esik, és maguk is kevésbé merik kimutatni az ezzel kapcsolatos érzéseiket. A bemutató után odajött hozzám egy férfi, aki elmesélte, hogy egy korábbi párkapcsolatában terhes lett a barátnője, de elvetette a babát, és ő azóta sem tudta még ezt elgyászolni. Ehhez kért tőlünk támogatást. Ismerek olyan anyukát is, aki a darab hatására vált képessé arra, hogy megnyíljon a környezete felé, és elmesélje, hogy több vetélése is volt. A legfontosabb üzenet számomra, hogy ne tabusítsuk a témát.”
Szimon Petra pszichológus, gyászkísérő szerint „a perinatális veszteség ma már nem akkora tabu, hogy elvi szinten ne lehessen beszélni róla, de amikor élesben találkozik vele a család, a szűkebb és tágabb környezet, akkor kiderül, hogy nagyon eszköztelen a társadalom ezzel szemben. Ilyenkor óhatatlanul előkerülnek azok a kérdések, hogy egyáltalán a veszteségekről, krízisekről, vagy konkrétan a halálról tud-e beszélni az adott közösség.”
A pszichológus szerint a szülők nagyon gyakran élnek meg ilyen esetekben izolációt, meg nem értettséget, türelmetlenséget – ez utóbbi pedig sokszor nem csak a környezet részéről, de saját maguk felől is érkezik. Siettetni szeretnék a folyamatot, mert társadalmi szinten kevés a forgatókönyvünk arra, hogyan kellene egy ilyen eseménynek lejátszódnia.
Április 6-án az Agórában lesz látható a darab
„A gyászfolyamatba belefér az öröm is, és nagyon sok extrém érzelem is. Akkor beszélhetünk problémáról, ha valaki hosszan és mélyen beleragad a negatív érzelmekbe, például súlyos depressziót él át, illetve, ha valaki annyira elfojtja az érzéseit, hogy azok később szorongást, pánikzavart, pszichoszomatikus tüneteket okoznak nála.”
A Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá című darab ebben a feldolgozásban segít a veszteséget átélt pároknak, valamint a környezetüknek is, hogy hogyan kell megbírkózni egy ilyen élethelyzettel.
A veszprémi közönség április 6-án, este hét órakor láthatja a darabot az Agórában.
Fotók: Lengyel Zsombor / remind.hu
