Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Bejutott a négy közé a VEHIR-VESC

2024. március 24. 21:09 // Forrás: vesc.hu
Bár vasárnap kikapott a Vasastól a női röplabda NB I alapszakaszának utolsó fordulójában, így is bejutott a legjobb négy közé, és játszhat éremért a rájátszásban a VEHIR-VESC.

Már az első percektől kezdve nagy csatát hozott a VEHIR-VESC - Vasas NB I-es bajnoki, egyik fél sem ismert elveszett labdát a meccs elején. Az egy-kétpontos hazai vezetés után a fővárosiak pillanatai következtek, és König Gábor együttese szép lassan meglógott hat ponttal. Nem zuhantak azonban össze a veszprémiek, ledolgozták a hátrányukat, 19:18-nál pedig a vezetést is átvették. Sólyomvári Evelin és Charlotte Richards pontjai a legjobbkor jöttek a hajrában, így a Veszprém került előnybe (1-0, 25:20).

A folytatás sem hozott kisebb küzdelmet. A jó Vasas kezdés után megérdemelten egalizált a VESC, majd hol az egyik, hol a másik fél járt előrébb. Botyánszki vezérletével kezdtek meglépni a piros-kékek, Tumpech Ádám pedig időkéréssel és cserékkel próbálta felrázni övéit. A házigazdák 12:23 után végre megtalálták a játékukat, sikerült is közelebb férkőzniük, de a vendégek végül nem engedték ki a szettgyőzelmet a kezeik közül (1-1, 17:25).

Galéria
VEHIR-VESC – Vasas SC 1-3

Jobban összpontosított a harmadik játszma elején a Vasas, így kisvártatva kétszer is magához rendelte övéit a veszprémiek mestere. A második szünet után is inkább a fővárosiak voltak ponterősebbek, akik végül könnyedén nyerték a játékrészt (1-2, 17:25).

Nem indult jól a negyedik szett a hazaiaknak, 1:4 után azonban megtáltosodtak bakonyiak, és átvették a vezetést. Hiába azonban az előny, ismét a vendégek pillanatai következtek, akik tetemes előnyt harcoltak ki a játszma közepére. A hajrára kanyarodva felzárkózott négy pontra a VESC, arra azonban már nem maradt erejük, hogy megszorongassák a listavezetőt (1-3, 19:25).

A VEHIR-VESC gárdája vereséggel zárta az alapszakaszt, de az UTE U21 Gödöllő elleni sikere így is azt jelenti, hogy a veszprémi hölgykoszorú jutott be a legjobb négy közé, és játszhat éremért a rájátszásban.

Női röplabda NB I, alapszakasz, 20. (utolsó) forduló:
VEHIR-VESC–Vasas SC 1-3 (20, -17, -17, -19)
Veszprém, 100 néző. Vezette: Varjasi, Nagy
VESC: Deli 2, Araújo 7, Kiss 14, Sólyomvári 17, Richards 14, Bozsó 2
Csere: Bődi (liberó), Piltman 2, Kovács 2, Rácz, Szalczinger, Sevinger 1
Vezetőedző: Tumpech Ádám. Másodedző: Fehér Tibor
Vasas: Kiss 14, Rieder 5, Märcz 5, Botyánszki 16, Fekete 17, Olcsváry 14
Csere: Stankovics (liberó), Engin, Altorjay
Vezetőedző: Kőnig Gábor. Másodedző: Nagy Fanni

Edzői értékelés

Tumpech Ádám: – Az első szett második felében kimondottan jól játszottunk, de utána képtelenek voltunk reagálni a változásokra. Gratulálok a csapatnak a legjobb négy közé jutáshoz, egy kis pihenő után még keményebben fogunk dolgozni, hogy kijavitsuk a hibákat. A szurkolóknak most is nagyon köszönjük, hogy mellettünk álltak. Reméljük, hogy a rájátszásban is telt ház előtt léphetünk majd pályára.

vehir.hu
Szalai Csaba
Események
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
HVSE
Időpont
2025. október 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2025. október 15. 17:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
KRC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. október 22. 20:00
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. október 29. 18:00
Helyszín
Budapest, MTK Sportpark, 1-es pálya
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vidux-Szegedi RSE
Időpont
2025. november 1. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE
Időpont
2025. november 8. 17:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
UTE U21
Időpont
2025. november 16. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vasas Óbuda
Időpont
2025. november 19. 18:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
TRSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Árpád Gimnázium
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
DVTK ONGROPACK
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. december 7. 18:00
Helyszín
Miskolc, DVTK Aréna
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
HVSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. december 20. 18:00
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportkomplexum
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
U18 Válogatott
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 3. 0:00
Helyszín
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
KRC
Időpont
2026. január 10. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
Vidux-Szegedi RSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Szeged, József Attila Általános Iskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
BDSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 24. 19:15
Helyszín
Budaörs, Illyés-Aramis Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TRSE
Időpont
2026. január 31. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
UTE U21
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. február 6. 19:00
Helyszín
Budapest, UTE Röplabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2026. február 8. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
DVTK ONGROPACK
Időpont
2026. február 15. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. február 21. 19:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Röplabda Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.