Fosse úgy fogalmaz üzenetében: minden ember egyszerre egyedi és mégis hasonló mindenki máshoz. Külső megjelenésünk persze eltérő, és ez jól is van így, és belül is mindannyiunkban van valami, ami csak ahhoz az egy emberhez tartozik. Hívhatjuk ezt szellemnek, léleknek, vagy akár békén is hagyhatjuk anélkül, hogy felcímkéznénk.
De amennyire különbözünk egymástól, annyira hasonlítunk is. A világ minden táján élő emberek alapvetően hasonlóak, függetlenül attól, milyen nyelvet beszélünk vagy milyen színű a bőrünk vagy épp a hajunk. Ez paradoxonnak tűnhet: hogy rettentően azonosak és mégis különbözőek vagyunk egyszerre. Talán az emberen belül találjuk ezt a paradoxont, ahogy hidat képzünk test és lélek között, összekötjük a földhözragadt, törékeny létezést és azt a transzcendens valamit, ami meghaladja a földi kötöttségeket.
A művészet, a jó művészet varázslatos módon képes ötvözni a roppant egyedit az egyetemessel. Segít megérteni, mi különböző – idegen, ha úgy tetszik – az egyetemestől. Ezáltal a művészet áttöri a határokat, melyeket a nyelvek, földrajzi régiók, országok között találunk. Közelebb hozza nemcsak az egyének sajátosságait, hanem bizonyos értelemben az emberi csoportok, például nemzetek karakterét is. Teszi ezt úgy, hogy nem keni el a különbözőségeinket, éppen ellenkezőleg: rámutat arra, miben mások mások, mi az, ami idegen tőlünk. Minden jó művészet pontosan ezt tartalmazza: valami idegent, valamit, amit nem értünk teljesen, és mégis: értjük, valamilyen módon. Mondjuk úgy, hogy tartalmaz egyfajta titkot. Valamit, ami lenyűgöz minket és így átlök minket a határainkon, ezáltal létrehozza a transzcendenst, amit minden művészetnek magában kell hordoznia és ahova el kell vezetnie minket.
Jon Fosse (Fotó: Af Tom A. Kolstad/Det norske samlaget.)
Nem ismerek jobb módszert arra, hogy összehozzuk az ellentéteket. Ez pontosan az ellentétes megközelítés ahhoz képest, ahogy a világban oly gyakran látott erőszakos konfliktusok működnek, melyek megadják magukat a pusztító késztetésnek, hogy megsemmisítsenek mindent, ami idegen, mindent ami egyedi és különböző, gyakran felhasználva ehhez a legembertelenebb találmányokat, amiket a technológia rendelkezésünkre bocsátott. A világban terrorizmus van. Háború van. Mert az embereknek van egy állatias oldala is, az ösztön, ami révén a mást, az idegent a létezésünket ért fenyegetésként éljük meg, nem pedig lenyűgöző misztériumként.
Így tűnik el az egyediség, a különbözőségeink, amelyeket mindannyian látunk, és ami hátramarad: a kollektív egyformaság, amelyben minden különbözőség fenyegető, és el kell törölni. A kívülről látható különbségek, amelyek a vallásokat és politikai ideológiákat megkülönböztetik egymástól, legyőzendővé és elpusztítandóvá válnak. A háború harc az ellen, ami mindannyiunkban mélyen lakozik: az egyéniség ellen. És harc a művészet ellen is, az ellen, ami minden művészetben ott lakozik mélyen.
Jon Fosse végül megjegyzi: üzenetében általánosságban beszélt a művészetről, nem kifejezetten a színházról vagy a drámaírásról, de ennek az az oka, amit ki is fejtett: minden jó művészet a legmélyén ugyanakörül forog: megragadni a rendkívül egyedit, a rendkívül sajátost és univerzálissá tenni azt. Egyesíteni az egyénit az egyetemessel azáltal, hogy művészileg kifejezésre juttatjuk: nem kiiktatni, hanem befogadni a sajátosságot, hagyni, hogy ami idegen és ismeretlen, tisztán keresztülragyogjon az alkotáson.
A háború és a művészet ellentétesek, ahogy a háború és a béke is azok, ez ennyire egyszerű. A művészet: béke.
JON FOSSE
Jon Fosse elismer tnorvég szerző, 1959-ben született. Munkássága sokszínű: színművek, regények, költemények, esszék, gyermekkönyvek és fordítások is kikerültek kezei közül. Fosse írói stílusát a minimalizmus és az érzelmi mélység jellemzi, ezek teszik őt a világ egyik leggyakrabban játszott kortárs szerzőjévé. 2023-ban irodalmi Nobel-díjat kapott innovatív drámáiért és prózájáért, melyek hangot adnak a kimondhatatlannak. Műveit több mint ötven nyelvre fordították le, színműveit több mint ezer színpadon mutatták be világszerte. Munkáiban Fosse mélyére ás az emberi létezésnek, megpendít olyan témákat, mint a bizonytalanság, a szorongás, a szeretet és a veszteség. Egyedi írói hangja és a hétköznapi helyzetek mélyreható feltárása tette őt a kortárs irodalom és színház egyik legkiemelkedőbb alakjává.
