Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Boromisza Dániel irányítja az Úrkút csapatát

2024. április 10. 12:44
Az 1. Futsal Club Veszprém egykori alapembere, Boromisza Dániel megbízott játékos-edzőként folytatja pályafutását a Veszprém vármegyei labdarúgó I. osztály címvédője, a jelenlegi listavezető Úrkút csapatánál.

Az Úrkút SK hivatalos közösségi oldalán jelentette be, hogy a vezetőedző Márton Gábor – közös megegyezéssel – tizenhét év után távozott a klubtól. A közleményben az áll, hogy a szakember pozícióját a 2023/2024-es idény hátralévő részében Boromisza Dániel veszi át megbízott játékos-edzőként.

A játékosok és a vezetőedző között volt egy megbeszélés, amely során kritika fogalmazódott meg a szakmai munkával kapcsolatban. Az ezt követő egyeztetés után a vezetőség azt javasolta, hogy Márton Gábor Boromisza Dániellel közösen végezze a továbbiakban a munkát, ám ezt a szakember nem fogadta el

– olvasható a bejegyzésben Márton búcsúzásának oka.

Boromisza Dániel edzőként is bizonyíthat (archív fénykép)Boromisza Dániel edzőként is bizonyíthat (archív fénykép)

Az Úrkút SK a közlemény zárásaként köszönetét fejezte ki a szakember irányába.

"Márton Gábor rutinos futballistaként érkezett Úrkútra, de legendaként távozott."

Az új tréner, Boromisza Dániel az elmúlt tíz évben az 1. Futsal Club Veszprém színeiben ért el komoly sikereket: csapatkapitány-helyettesként búcsúzott, tizenötös mezszámát a klub visszavonultatta. Ezt követően csatlakozott az úrkúti együtteshez, ahol rövid idő alatt megbecsült taggá vált.

Az Úrkút SK címvédőként versenyez a VEHIR.HU Veszprém vármegyei labdarúgó I. osztályban. A piros-feketék huszonkét fordulót követően listavezetők, jelenleg két ponttal előzik meg a második helyen álló Fűzfő együttesét.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Sikeresen teljesítették a játékvezetők a fizikai tesztet vármegyei foci Sikeresen teljesítették a játékvezetők a fizikai tesztet Az elmúlt hétvégén Veszprémben rendezték a labdarúgó-játékvezetők szokásos fizikai tesztjét, amelyet Mohos Milán szervezett az igazgatósággal közösen a veszprémi Városi Stadion futópályáján. ma 15:06 Egy élet, két hivatás – Babos Tibor, a sport és a rend őre vármegyei foci Egy élet, két hivatás – Babos Tibor, a sport és a rend őre Játékvezető, futsalellenőr és küldő, valamint a Balatonfüredi Rendőrkapitányság szolgálatparancsnoka – Babos Tibor neve összefonódott a Veszprém vármegyei sportélettel és a közösség védelmével. Több mint két évtizede dolgozik játékvezetőként, miközben rendőrként is szolgálja a közösséget. Szenvedélye a sport, hivatása a rendfenntartás. Hogyan lehet ezt a két pályát összeegyeztetni? Erről beszélgettünk vele. tegnap 13:40 A ráadásban nyerte meg a derbit a Pápa vármegyei foci A ráadásban nyerte meg a derbit a Pápa A házigazda Sümeg vezetett, ám a listavezető Pápának a ráadásban sikerült fordítania a VEHIR.HU vármegyei labdarúgó élvonal hétvégi fordulójában – ÖSSZEFOGLALÓ. 2025. március 17. 12:50 Sümegre látogat a listavezető vármegyei foci Sümegre látogat a listavezető A VEHIR.HU labdarúgó vármegyei élvonal előttünk álló, hétvégi fordulójában is izgalmas összecsapások várhatóak. 2025. március 13. 15:20

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.