Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos, országgyűlési képviselő megköszönte Pribék Istvánnak, a Balatoni Jegesmedvék vezetőjének, hogy a PUMI mellé állt. Az alapítvány tavaly év végén nyitotta meg menhelyét, ami mára egy igazi közösséggé nőtte ki magát.
Ovádi folytatta: intenzív néhány hónap áll a központ mögött, hiszen számos örökbeadás történt, sokan érkeznek önkénteskedni, és ami a legfontosabb, hogy sok embert elérnek, hogy felhívják a figyelmet a felelős állattartásra, hiszen Ovádi szerint akkor lesz a kezdeményezés sikeres, ha minél több emberhez eljut az állatvédelem fontossága. Ezt segítette most a Balatoni Jegesmedvék.
Czink Vivien, a központ vezetője elmondta: tizenegy örökbefogadás történt eddig, egyre nagyobb az érdeklődés, ami örömteli. Jelenleg harminc kutyusa van a helynek.
Nyílt nap április 27-én lesz déltől háromig, ekkor mindent megtudhatunk a menhely életéről és arról, miként lehet örökbe fogadni a kedvenceket.