Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Golovin: nagyon fontos, hogy a britek elleni mérkőzésen ne történjen sérülés

2024. április 10. 21:54 // Forrás: MTI
Golovin Vlagyimir magyar szövetségi kapitány szerint a debreceni női kézilabda olimpiai selejtezőre beugróként érkező brit válogatott ellen igyekeznek felkészülni a hátra lévő rövid időben, de a legfontosabb szerinte az, hogy az ellenük sorra kerülő csütörtöki mérkőzésen senki nem sérüljön meg.

Kedd este derült ki, hogy a kameruniak utazási nehézségek miatt nem vehetnek részt a magyarországi négyes tornán, melyen az első két helyezett szerez majd olimpiai kvótát. A magyarok és a nemzetközi szövetség szabadkártyájával érkező britek mellett a svédek és a japánok lépnek pályára Debrecenben csütörtökön, pénteken, illetve vasárnap.

A szövetségi kapitány az M4 Sportnak szerdán úgy nyilatkozott, tudták, hogy a kameruniaknak problémái vannak a vízumokkal, de bíztak benne, hogy megérkeznek, aztán kedden este fél tízkor derült ki, hogyan döntött a nemzetközi szövetség.

Pigniczki Krisztina másodedző és Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány a magyar női kézilabda-válogatott edzésén a debreceni Főnix Arénában 2024. április 8-án. A magyar női válogatott április 11. és 14. között a Főnix Arénában szállhat harcba a párizsi olimpiai részvételért Kamerun, Japán és Svédország ellen. MTI/Czeglédi ZsoltPigniczki Krisztina másodedző és Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány a magyar női kézilabda-válogatott edzésén a debreceni Főnix Arénában 2024. április 8-án. A magyar női válogatott április 11. és 14. között a Főnix Arénában szállhat harcba a párizsi olimpiai részvételért Kamerun, Japán és Svédország ellen. MTI/Czeglédi Zsolt

"Sok információ nincs róluk" - mondta a britekről. "Szereztünk pár videót, tudjuk már a névsort, próbálunk még találni anyagot, hogy fel tudjunk készülni belőlük."

Golovin Vlagyimir szerint a brit csapat gyengébb, mint a kameruni, de utóbbi mégis jobb lett volna, mert ismerik őket, a világbajnokságon játszottak velük, tudják, milyen erőt képviselnek. Kiemelte: "nagyon fontos, hogy azon a mérkőzésen ne történjen sérülés, a többi pedig menetrend szerint megy majd".

A debreceni női olimpiai selejtező programja:

csütörtök:
MAGYARORSZÁG - Nagy-Britannia 15.30
Svédország-Japán 18.00

péntek:
MAGYARORSZÁG-Svédország 18.00
Japán - Nagy-Britannia 20.30

vasárnap:
Nagy-Britannia - Svédország 16.45
MAGYARORSZÁG-Japán 19.15

vehir.hu
további cikkek
Új formátum, a dánokkal, csehekkel és törökökkel egy csoportban a magyar válogatott női kézilabda-válogatott Új formátum, a dánokkal, csehekkel és törökökkel egy csoportban a magyar válogatott Új formátumra vált a női kézilabda Eurokupa, a jövő évi Európa-bajnokság öt társrendezője és az elmúlt évi kontinensviadal három érmese, közte a magyar válogatott két négyes csoportban kezdi meg szereplését. 2025. március 11. 12:24 A magyar női kézilabda-válogatott ismét legyőzte az ukránokat női kézilabda-válogatott A magyar női kézilabda-válogatott ismét legyőzte az ukránokat Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 35-16-ra győzött az ukrán csapat ellen a szombati, pestszentlőrinci felkészülési mérkőzésen. 2025. március 8. 16:32 Szemerey szerint tökéletes az alkalom a fiatalok kipróbálására a női kézilabda-válogatottnál kézilabda Szemerey szerint tökéletes az alkalom a fiatalok kipróbálására a női kézilabda-válogatottnál Az Európa-bajnoki bronzérmes kapus, Szemerey Zsófi szerint tökéletes időszak a mostani a női kézilabda-válogatott számára, hogy frissítésen essen át és a szakmai stáb fiatalokat próbáljon ki. 2025. március 5. 19:47 Márton Gréta: minden kerettag része akar lenni az újjáépülő női kézilabda-válogatottnak női kézilabda-válogatott Márton Gréta: minden kerettag része akar lenni az újjáépülő női kézilabda-válogatottnak Az Európa-bajnoki bronzérmes Márton Gréta szerint valamennyi kerettag azért érkezett a magyar női kézilabda-válogatott felcsúti edzőtáborába, mert része akar lenni az újjáépülő csapatnak. 2025. március 4. 19:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.