Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Hazai sikerével elődöntőbe jutott a Veszprém KK

2024. április 13. 22:10 // Forrás: veszpremkosar.hu
A második, szombati negyeddöntőt is megnyerte a Vásárhelyi Kosársuli ellen a Veszprém a férfi kosárlabda NB I/B zöld csoportjának rájátszásában, így bejutott a legjobb négy közé.

Hatalmas csatára volt kilátás a veszprémi Vetési Albert Gimnáziumban, hiszen a hazai együttes csütörtökön drámai, kétszeri hosszabbításos meccsen legyőzte a negyeddöntő első találkozóján a házigazda Vásárhelyi Kosársulit, ezzel megszakítva kék-sárgák tizenkét meccse tartó győzelmi sorozatát (93-97). Mivel a párharc két győzelemig tart, így egy szombati bakonyi győzelem a VKK továbbjutását, míg a vendégsiker a szerdai, hódmezővásárhelyi folytatást jelentette.

Egy remek elzárás-leválással kezdett a VKK, Madár passzából Moore szerzett kosarat, ráadásul Orgona faultja ellenére, és a büntetője is pontos volt. Kelemen egy triplával felelt, de Madár egyből válaszolt szintén kintről. Takács egy jó büntetője, Rosic és Moore ziccere következett, majd Varga mehetett dobni három büntetőt, amely mind a helyére került. Moore szép betörése után már időt kellett kérnie a vendégkispadnak (5. perc: 14-5). A megbeszélés után Kelemen visszavágott Moore-nak, majd Popadic és Orgona szereztek egy-egy duplát. Popadic szép akció végén dobott saroktriplát, ezzel már tíz pont fölött volt a különbség. Hatékony hazai védekezés, majd egy lefordulásos Moore-tempó következett, ami után a becserélt Popadic is eredményes volt. Madár újabb triplát vágott be, Sasa Vejinovic pedig ismét időt kért (7. perc: 26-8). Moore elleni sportszerűtlen fault után a sértett egy büntetőt dobott csak be, de aztán Popadic is mehetett a vonalra, és az ő egy jó találatával már húsz volt közte. Borbáth talált be némi vendégpontcsend után, de Moore is hozzátett gyorsan két pontot büntetőből. Orgona centerezett szépen a másik oldalon, ám Popadic is dobott egy távoli duplát. A negyed utolsó pontjait Rosic szerezte büntetőből (10. perc: 32-14).

Prodanovic két pontja nyitotta a második negyedet, majd a másik oldalon Bálint egy, Balogh pedig két pontot szerzett. Moore folytatta a pontgyártást, és Szabó is megszerezte első kosarát. Takács egy jó büntetőjére Balogh két egységgel felelt, majd Borbáth dobott egy triplát. Ekkor Alex Geddes kért időt (15. perc: 39-22). Popadic, Moore és Prodanovic is szerzett gyorsan két-két pontot, tovább növelve a távolságot. Utóbbi egy trojkát is elsüllyesztett a sarokból, majd Moore verte meg szépen a palánk közelében a védőjét két pontért. Borbáth, majd Knyur dobott be egy-egy hármast a vendégektől, Szabó pedig két büntetőt a hazaiaknak (18. perc: 52-28). Moore és Orgona duplái váltották egymást, aztán Birkás is dobott egy hármast a félidő zárásaként (20. perc: 57-30).

Fotó: Szász Péter – veszpremkosar.huFotó: Szász Péter – veszpremkosar.hu

Prodanovic triplája jelezte, a Veszprém továbbra is koncentrált, majd Rosic duplája után Madár is bevágott egy kintit a harmadik felvonás kezdetén. Orgona centerezett jól, majd Birkás gyönyörű betörése után ismét harminc pont fölött volt a hazai előny. Borbáth gyorsan felelt ugyan, de Prodanovic sem hagyta annyiban a dolgot, szép középtávolit szerzett emberről. Orgona ismét eredményes volt egy támadólepattanót követően, de Moore-ban ezúttal is emberére akadt, az amerikai légiós már húsz pont felett járt. Rosic tripla és Moore dupla következett (24. perc: 71-41). Orgona volt újra hatékony a festékben, de Varga is jól tört be. Egymást váltották a kosarak mindkét oldalon, Borbáth és Moore is hozzátett két-két pontot saját csapata eredményéhez. Rosic és Orgona pontjaival próbált közeledni a Vásárhely, miközben egymás után több hazai dobás is célt tévesztett. Szabó törte meg végül a veszprémi pontcsendet, amely után időt kértek a vendégek (28. perc: 77-51). Rosic és Orgona kosaraival tovább lopakodott volna a Hódmezővásárhely, de Varga és Moore is eredményes volt. Kelemen egy, Rosic pedig kétszer egy pontot szerzett a vendégoldalon, ezzel közelítve a húsz pontos távolság felé (30. perc: 81-59).

A zárónegyed elején közel két percig nem született kosár, az első találat Kelemen hármasa volt, aztán a VKK is megszerezte első pontjait Birkás büntetői révén. Borbáth is bevágott egy triplát, amire Varga azonnal válaszolt a sarokból. De Borbáth újra jól célzott kintről, sőt Orgona is, ezért Alex Geddes időt kért (34. perc: 86-71). Varga jelentkezett újabb kosárral, a másik oldalon egy kicsivel később Rosic dobott be két büntetőt. Moore dolgozott meg a következő hazai két pontért, amelyet megtoldhatott még eggyel, ugyanis faultolták. A VKK légiósa ezután újabb három egységet tett hozzá a közöshöz, ezúttal egy dobásból, míg a másik oldalon Rosic jelentkezett kettővel (38. perc: 94-75). Moore és Bálint jó büntetői után Varga vágott be egy hármast az utolsó perc kezdetén, ezzel beállítva a végeredményt és bebiztosítva az elődöntőbe jutást érő győzelmet (40. perc: 99-77).

Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport, rájátszás, negyeddöntő, 2. mérkőzés:
Veszprém Kosárlabda Klub–Vásárhelyi Kosársuli 99-77 (32-14, 25-16, 24-29, 18-18)
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium, 200 néző. Vezette: dr. Magyari, dr. Popgyákunik, Földesi
Veszprém: Szabó 6, Madár 10/9, Varga 15/6, Takács 2, Moore 35/3
Csere: Popadic 10/3, Prodanovic 14/6, Birkás 7/3
Edző: Alex Geddes
Hódmezővásárhely: Borbáth 18/12, Balogh 4, Rosic 21/3, Kelemen 8/6, Orgona 20/6
Csere: Bálint 3, Knyur 3/3
Edző: Sasa Vejinovic

Edzői értékelés

Alex Geddes: – Az első félidőben elképesztően jól játszottunk védekezésben és támadásban egyaránt. Mindenki a helyén volt, összedolgozott és jól kommunikált a többiekkel. A második félidőben egy kicsit visszaesett a teljesítményünk, de megmutattuk milyen tartása van ennek a csapatnak, és győzelemmel zártuk a találkozót. Igazi mentális erőről tettünk tanúbizonyságot, és kijött annak az eredménye, amiért az egész szezonban keményen edzettünk, hogy sikerrel vívjuk meg az ilyen nehéz párharcokat. Nagy köszönet illeti a Hódmezővásárhely csapatát, amellyel nagyon kompetitív és rendkívül élvezetes negyeddöntőt játszottunk. Nagyszerű munkát végeztek, minden labdáért, minden centiért meg kellett küzdenünk ellenük.

Sasa Vejinovic: – Sajnos ez a mérkőzés is úgy indult, mint az első otthon. Úgy érzetem, hogy az első öt-hat percben mintha egy kicsivel jobban akarta volna az ellenfél a győzelmet, mint mi. A meccs további részében nem volt probléma, csak az volt a baj, hogy futnunk kell akkor már az eredmény után. 

vehir.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
holnap 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.