Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A minőségi játékoskeret mellé minőségi edzőket szeretnének a szurkolók

2024. május 7. 20:41
A Veszprémi Szurkolói Egyesület felhívására több százan gyűltek össze kedd este az aréna előtti téren. A végig békés hangulatú eseményen Gyurákovics István vezérszurkoló és Pardi Károly korábbi játékos is kritikát fogalmazott a Telekom Veszprém edzői párosának és dr. Csík Zoltán vezérigazgató munkájával szemben.

Az előzményekről

A magyar rekordbajnok – akárcsak egy évvel ezelőtt – idén is a negyeddöntőben búcsúzott a Bajnokok Ligájától, miután múlt szerdán 33-28-ra kikapott a dán Aalborg vendégeként, így összesítésben négy góllal alulmaradt a párharcban.

A klub két nappal később közösségi oldalán tette közzé dr. Csík Zoltán nyílt levelét, amelyben a vezérigazgató kijelentette, hogy a csapat és a szakmai stáb a BL-kiesés után is élvezi a vezetőség teljes bizalmát.

Galéria
Demonstrációt tartottak a Telekom Veszprém szurkolói

Másnap, szombaton a Veszprémi Szurkolói Egyesület bejelentette, hogy kedd estére demonstrációt szervez az aréna előtti térre. Felhívásukban nehezményezték, hogy a Telekom Veszprém sikertelen Bajnokok Ligája-szereplése ellenére a klub vezetősége – "egészen pontosan csak dr. Csík Zoltán" – hosszabbítani szeretne a Momir Ilics, Gulyás Péter párossal, ami a szurkolók számára teljes mértékben elfogadhatatlan.

Később Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt. Mint fogalmazott, osztja a szurkolók aggodalmát a szakmai stáb felelősségét illetően. „Ez nem Veszprém, ez nem veszprémi tempó. Itt következménye van a rossz teljesítményeknek. Bármiről is legyen szó” – írta közleményében.

Gyurákovics István: A csapatjátékunk szinte nulla!

A Vehír által élőben közvetített kedd esti demonstrációra két-háromszáz szimpatizáns gyűlt össze, akik előtt először Gyurákovics István vezérszurkoló szólalt fel. Emlékeztetett, hogy a klub három évvel ezelőtt Momir Ilics és Gulyás Péter személyében két fiatal edzőt nevezett ki, akkoriban mégis örült a döntésnek, hiszen játékosként mindketten tudták, hogy mi az a veszprémi szív. Felidézte az akkor megfogalmazott célokat – a bajnoki cím és a Magyar Kupa elhódítása, a minél jobb BL-szereplés és a fiatalok beépítése –, amelyek csak részben, illetve a fiatalok esetén egyáltalán nem valósultak meg, noha a stáb évről évre egyre erősebb kerettel dolgozhatott.

Gyurákovics István: A támogatókkal és a tulajdonosokkal egy oldalon állunkGyurákovics István: A támogatókkal és a tulajdonosokkal egy oldalon állunk

Hiába az erősítések, a játék képe semmit sem változott az évek során. Maradt az egyénieskedés, a csapatjátékunk szinte nulla. Ha nem megy a rohanós játék, akkor meg is áll a tudomány. Sajnos ennek köszönhettük az Aalborg elleni fisakót is. Hiába rendelkezünk bő kerettel, ha az nincsen megfelelően rotálva. Folyamatosan hét-nyolc játékos kerül a pályára, mások méltánytalanul kevés lehetőséget kapnak. Kiismerhetővé vált, kreativitás nélküli a játékunk

– fogalmazta meg szakmai kritikáját Gyurákovics. Elmesélte: az egyesület nemrégiben már-már megegyezett Carlos Ortegával. Úgy állt, hogy a spanyol szakember visszatérhet korábbi sikerei színhelyére, ám Csík néhány perc alatt felrúgta mindezt.

A klubvezetés megkapta az anyagi támogatást az ideális keret kialakításhoz, mégsem jöttek az eredmények. Velünk, szurkolókkal, illetve a támogatóinkkal szemben sem korrekt ez. Bár Nagy László megfogalmazta a szakmai kritikát az edzőpárossal szemben, ezt Csík Zoltán – szakmai háttér nélkül – semmibe vette. Szabó János, Fazekas Zsolt és Sevinger Zsolt személyében három olyan ember állt fel a székéből a klubnál, akikre a továbbiakban is hatalmas szükségünk lenne. A minőségi játékoskeret mellé minőségi edzőket, szakmai munkát szeretnénk. Nálunk rengeteg sikerorientált, profi játékos kézilabdázik. Ha az elkövetkezendő időszakban nem érkezik olyan tréner, akit a játékosok elismernek, tisztelnek, akkor el fognak innen menni. Ez pedig igencsak rossz üzenet lenne Európa játékospiacának. A támogatókkal és a tulajdonosokkal egy oldalon állunk, közösek a céljaink: egy olyan klubvezetés, amelyben mindenkinek megvan a feladata, s mindenki csak a saját munkájával foglalkozik

– tette hozzá a szurkolói egyesület vezetője, aki végül felolvasta a klubvezetésnek címzett petíció szövegét, amely egyébként online formában is elérhető.

Pardi Károly: Az döntsön, aki ért hozzá

Szintén megszólalt Pardi Károly, aki 1980-tól kilenc éven át erősítette az együttest. Az egykori kőkemény beálló mondandóját többször is vastaps szakította meg.

Minket annak idején megtanítottak viselkedni, a város és a klub érdekeit képviselni a világ minden pontján. Ezt teljesítettük is. Nem lenne baj, ha ezt az illemórát a mi vezetőnk is végig ülné. Borzasztó látni azt, amikor hozzá nem értő ember dönt mindenről. Az, hogy valaki a klub érdekében mindent megtenni igyekvő Nagy László szakmai hozzáértését, kapcsolatrendszerét felülbírálja, önmagát minősíti

– mondta el meglehetősen kemény véleményét.

Pardi Károly: Az döntsön, aki ért hozzáPardi Károly: Az döntsön, aki ért hozzá

Ez az egész rólatok szól. Azét vagyunk, voltunk a pályán, hogy titeket kiszolgáljunk, nektek örömet szerezzünk. Egy egyedülálló brandet építettünk fel. Bárkinek a világban az első szó, ami eszébe jut Veszprémről, az a kézilabda

– fordult a jelenlévőkhöz, majd az edzők munkájáról is kifejtette ugyancsak határozott véleményét.

Ha valakinek nem volt elég három év arra, hogy a hozzáértését bizonyítsa, nem gondolom, hogy még három évet neki kellene ajándékozni. Az döntsön, aki ért hozzá, aki nem, az támogassa a döntésképes embert. Nagyon kívánom, hogy meghallják a hangotokat és rövid időn belül eljussunk a BL-győzelemig.

A Vehír élőben közvetítte az eseményt 

Zatkalik Dávid
Szalai Csaba
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. One Veszprém HC 23 22 0 1 925 603 322 44
2. OTP Bank-PICK Szeged 22 18 0 4 789 630 159 36
3. FTC-Green Collect 22 17 1 4 767 692 75 35
4. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 708 679 29 28
5. ETO University Handball Team 22 13 1 8 702 673 29 27
6. Balatonfüredi KSE 22 10 5 7 658 668 -10 25
7. Csurgói KK 22 8 5 9 625 657 -32 21
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 22 7 4 11 630 685 -55 18
9. Carbonex-Komló 22 6 4 12 578 640 -62 16
10. NEKA 23 7 2 14 659 730 -71 16
11. PLER-Budapest 22 6 2 14 623 699 -76 14
12. CYEB–Budakalász 22 5 1 16 611 697 -86 11
13. Eger 22 4 2 16 601 729 -128 10
14. Dabas KC 22 2 5 15 587 681 -94 9
Utolsó módosítás: 2025. április 21. 22:26
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Orlen Wisla Plock
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 30. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
24-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2024. november 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. november 16. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
28-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2024. november 21. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
30-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
NEKA
Időpont
2024. november 23. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
52-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HC Eurofarm Pelister
Időpont
2024. november 28. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
33-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 1. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
29-44
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Fredericia Handboldklub
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 4. 18:45
Helyszín
Kolding, Sydbank Arena
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2024. december 7. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 11. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
21-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Dabas KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 7. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
24-48
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 13. 18:45
Helyszín
Sala Polivalenta (Bukarest)
Eredmény
26-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. február 16. 19:15
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. február 20. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
CYEB–Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 23. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
22-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Paris Saint-Germain Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 27. 20:45
Helyszín
Stade Pierre de Coubertin (Párizs)
Eredmény
33-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Eger
Időpont
2025. március 1. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. március 6. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 9. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
29-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. március 19. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University Handball Team
Időpont
2025. március 22. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
44-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 25. 18:00
Helyszín
Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok
Eredmény
29-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
20-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 4. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
Eredmény
25-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. április 12. 15:45
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
40-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2025. április 13. 19:30
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2025. április 18. 20:15
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2024/25
Hazai
SC Magdeburg
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 23. 18:45
Helyszín
Magdeburg (Németország)
Eredmény
26-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
holnap 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. május 18. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
további cikkek
A thriller folytatódik – a Veszprém hazai pályán harcolhatja ki a Final4-ba jutást One Veszprém HC A thriller folytatódik – a Veszprém hazai pályán harcolhatja ki a Final4-ba jutást A One Veszprém HC csütörtök este (18.45) a német SC Magdeburgot látja vendégül a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján. Az első, múlt heti mérkőzés 26-26-os döntetlennel zárult, így a felek gyakorlatilag a nulláról vághatnak neki a mindent eldöntő összecsapásnak. ma 14:04 Ne igyunk előre a medve bőrére! Erről jut eszembe… Ne igyunk előre a medve bőrére! Biztató eredményt ért el a One Veszprém HC szerdán Magdeburgban (26-26), de még nem dőlt el, hogy a két csapat közül melyik jut be a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe. Számos példa mutatja, hogy egy jól sikerült odavágó után a magát már páholyban érző társaságot nagy meglepetés is érheti a visszavágón. 2025. április 25. 8:04 Döntetlenről várhatja a BL-negyeddöntő hazai visszavágóját a Veszprém One Veszprém HC Döntetlenről várhatja a BL-negyeddöntő hazai visszavágóját a Veszprém Óriásit harcolt a német és a magyar bajnok a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első találkozóján. Az idény egyik legjobb játékával előrukkoló Veszprém többször is vezetni tudott négy góllal, de a szívósan küzdő házigazda Magdeburg végül egyenlített. A döntés tehát a jövő csütörtöki visszavágóra maradt. 2025. április 23. 20:24 Ludovic Fabregas: Az idény egyik legfontosabb összecsapása következik! One Veszprém HC Ludovic Fabregas: Az idény egyik legfontosabb összecsapása következik! A magyar rekordbajnok One Veszprém újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: a héten megkezdődik a Bajnokok Ligája-negyeddöntője, ahol a magyar rekordbajnokra a német sztárcsapat, az SC Magdeburg vár. A párharc első mérkőzését szerdán 18.45-től rendezik Németországban. 2025. április 22. 13:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.