Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Csaknem háromezer program az idei Művészetek Völgyében

2024. május 9. 19:37 // Forrás: MTI
Minden eddiginél több programmal várja a látogatókat a 33. Művészetek Völgye: az összművészeti fesztiválon csaknem háromezer zenei, irodalmi, színházi, táncművészeti, családi és egyéb esemény közül választhatnak a látogatók július 19. és 28. között Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön.

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a rendezvénysorozat csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a Művészetek Völgye a térség gazdaságának részévé vált, és azáltal, hogy az itt élő közösségeket megerősíti, az egész régiót, gazdaságot és a magyar kultúrát is gazdagabbá teszi. Kiemelte: a tavalyi Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat lendületét megtartva céljuk egy kreatív régió kialakítása, amelyben a fesztiválok - köztük a Művészetek Völgye - alapvető szerepet játszanak.

Oszkó-Jakab Natália, a fesztivál igazgatója elmondta: az idén 2972 programmal, 40 programhelyszínnel és számos újdonsággal készülnek, új helyszínekkel, fenntarthatósági és művészeti programokkal, saját színdarabbal, erősödik a kortárs képzőművészeti kínálat, és az idén számos múzeum is megjelenik a fesztiválon.

Külön udvarral készül a Romani Design, a művészetek és a környezetvédelem kapcsolatát járja körül a SzimBio Udvar, a MűvészVölgy Kúria kortárs képzőművészeti beszélgetéseknek ad otthont. Két helyszínen minden nap más színházi produkciók láthatók, többek között a Vígszínház, az Orlai Produkció és Nézőművészeti Kft. is fellép. A Művészetek Völgye idei színházi premierje az Art-Színtérrel közös Tikk-Takk bumm című darab lesz.

19 nagy zenekari koncerttel készültek. Fellép a 30Y, az Aurevoir., a Bagossy Brothers Company, a Bëlga, Beton.Hofi, a Blahalouisiana, a Bohemian Betyars, a Carson Coma. Elhozza slágereit a Csaknekedkislány, az Elefánt, az Esti Kornél, a Hiperkarma, az Ivan and The Parazol, a Kiscsillag, a Margaret Island, a Parno Graszt, a Platon Karataev, a Punnany Massif és a Quimby is. A vigántpetendi Cirque du Tókertben hallható Zorán, Kern András, Falusi Mariann, Dés László, Básti Juli, Tóth Vera és Wunderlich József. A Budapest Bár és Bródy János is színpadra lép, a Csík zenekar pedig ezúttal Presser Gáborral együtt ad koncertet. A fesztiválon külön helyszínnel készülnek a dzsessz, a világzene, a folk vagy a komolyzene kedvelői számára. A Harcsa Veronika Udvar az idén is megújul, ezúttal Taliándörögdre költözik.

A fesztivál legkisebb udvarába, Szirtes Edina Mókus MókusKert Udvarába is számos vendéget meghívtak, Földes László Hobo pedig az idén is vigántpetendi udvarában várja hallgatóit, de a Kaláka Versudvar és POKET Zsebkönyvek Udvara is színes kínálattal jelentkezik. A Petőfi Udvarban, "1100 éve Európában, 20 éve az Unióban" szlogennel, könnyűzenei koncertekkel, irodalmi beszélgetésekkel és ismeretterjesztő előadásokkal is várják az érdeklődőket.

A fesztivál programja a www.muveszetekvolgye.hu oldalon érhető el.

vehir.hu
további cikkek
Theodórosz Terzopulosz fogalmazta meg 2025-ben a színházi világnap üzenetét kultúra Theodórosz Terzopulosz fogalmazta meg 2025-ben a színházi világnap üzenetét Március 27-én ünnepeljük a színházak világnapját. Ebből az alkalomból a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) minden évben felkér egy-egy alkotót, hogy fogalmazza meg aktuális üzenetét a színházi világnak, amit aztán a mai napon világszerte felolvasnak az esti előadások előtt. Az idén Theodórosz Terzopulosz görög színházigazgató, tanár, író, az Attis Színházi Társulat alapítója és művészeti vezetője, a Színházi Olimpia ihletője és a Nemzetközi Színházi Olimpiai Bizottság elnöke írt előszót az előadásokhoz – szövegét teljes terjedelmében közöljük.  ma 9:41 Erdős Kamillról, a legendás cigánykutatóról nyílt kiállítás a Lovassyban kultúra Erdős Kamillról, a legendás cigánykutatóról nyílt kiállítás a Lovassyban Hétfő délután nyílt meg a tárlat a Lovassy László Gimnáziumban. A vándorkiállítás a Néprajzi Múzeum gondozásában, a Nemzeti Művelődési Intézet keretében működő Petőfi Kulturális Programnak köszönhetően érkezett Veszprémbe. tegnap 13:38 Hobo és Geszti Péter születésnapi koncertje is szerepel a Művészetek Völgye programjában Művészetek Völgye Hobo és Geszti Péter születésnapi koncertje is szerepel a Művészetek Völgye programjában Hobo és Geszti Péter kerek évfordulós születésnapi koncertje is szerepel a Művészetek Völgye idei kínálatában. A Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden július 18. és 27. között megrendezendő fesztiválon a látogatók számos koncert, színházi előadás és cirkuszi program közül válogathatnak – közölték a szervezők. 2025. március 25. 9:55 35 éves a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió kultúra 35 éves a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió A Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió 35. születésnapját ünnepli a 2024/25-ös tanévben. Az évad a jubileumi rendezvényekről szól. 2025. március 25. 8:41

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.