Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Sokat segít a gyermekek fejlődésében, ha testközelből találkozhatnak a természettel

2024. május 15. 22:06
A veszprémi Kozmutza Flóra Készségfejlesztő Iskola gyermekeit látták vendégül a Veszprémi Állatkertben a madarak és fák napja alkalmából. A közel százhatvan kisgyermeket már visszatérő vendégként köszöntötték az állatkert dolgozói, akikkel a körbevezetés mellett zoopedagógiai foglalkozásokon is részt vettek.

Csütörtök délelőtt több busz indult a Veszprémi Állatkertbe a Kozmutza Flóra Iskolából, hogy a speciális készségfejlesztő intézmény gyermekeit vendégül lássák a vadasparkban. Az intézmény és az állatkert kapcsolata már tizennégy évre tekint vissza, először 2010-ben találkoztak a madarak és fák napja alkalmából – ez egyébként május 10-én van – azóta pedig szinte minden évben megismétlik ezt.

„Megismerni, megszeretni, megvédeni.” – Ennek a hármasnak a fontosságát emelte ki a környezetvédelemmel kapcsolatban dr. Csizmadia Károly zoopedagógus is, aki Török Lászlóval, az állatkert igazgatójával közösen fogadta a gyermekeket és kísérő szüleiket, valamint a Kozmutza Iskola pedagógusait.

Az egész délelőttön át tartó programon amellett, hogy megtekintették az állatkert egzotikus lakóit, akikről a gondozók hosszasan meséltek a gyerekeknek, külön zoopedagógiai foglalkozásokon is részt vehettek.

Portálunknak Kamondy Renáta, a Kozmutza Iskola megbízott intézményvezetője elmondta, hogy a gyerekek már hosszú hónapok óta vártak erre a látogatásra. Saját maguk által készített ajándékokkal, közös énekkel és verssel is készültek vendéglátóiknak.

Kamondy Renáta hozzátette, hogy a gyermekek fejlődésében is sokat segít az, ha testközelből találkozhatnak ilyen formán a természettel és annak élővilágával, valamint szintén pozitívan hat, ha különböző feladatokat kapnak a foglalkozásokon, amiket maguk oldhatnak meg.

Az intézményvezető elmondta, hálásak az állatkertnek, hogy ilyen régóta létezhet ez az élő kapcsolat köztük.

A madarak és fák napja a Föld napjának a testvérünnepe, amelynek célja, hogy különböző megemlékezésekkel, rendezvényekkel a társadalom, különösen az ifjúság természetvédelem iránti elkötelezettségét kialakítsa, elmélyítse. Időpontja a hatályos természetvédelmi törvény szerint minden év május 10-e. A hagyomány immáron több mint százéves. Török László, az állatkert igazgatója portálunknak még elmondta, az elmúlt tizenöt évben a vadaspark területén ötezer fát és tizenötezer cserjét ültettek el, ezek sokszor a szabadon élő madaraknak is lakhelyül szolgál.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én közélet Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. ma 17:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.