Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 7. Ambrus
Veszprém
6°C
2025. december 7. Ambrus
Veszprém
6°C

„Apci, vigyél el Rómába egy meccsre!”

2024. május 28. 14:27
Szerintem az egykori kiváló veszprémi élvonalbeli labdarúgó, az immár 68 éves Szécsi János Magyarország legfanatikusabb AS Roma-szurkolója. De meggyőződésem, hogy a csapat szeretetében semmiben sem marad el olasz drukkertársaitól.

Szécsi János múlt vasárnap ott volt Rómában a Stadio Olimpicóban, hogy a helyszínen tekintse meg kedvencei idei utolsó hazai bajnoki mérkőzését a Genoa ellen, melyet létszámhátrányban futballozva nyertek meg 1-0-ra Romelu Lukaku lövésnek is beillő erősségű fejes góljával. Kedden délben beszélgettünk, és nem látszott rajta, hogy az 1100 kilométeres autós utat követően alig pár órát tudott csak pihenni. Még élénken dolgoznak benne a meccs élményei. Kérdezni sem kell, sorolja a történéseket. Az otthona is arról árulkodik, hogy sosem múló imádat köti a római futballcsapathoz. Bármerre nézek, AS Roma-címereket látok: a bejárati ajtón, a hűtőszekrényen, az autóján, telefonja csengőhangja a klub himnusza. Természetesen AS Roma-mezben fogad, elmondása szerint nincs is más fajta pólója. Gardrób szekrényében sorakoznak a sárga-bordó hazai és az ettől eltérő színű idegenbeli dresszek. Büszkén mutatja azt a mellényt, melyet első római meccse után vett 2003-ban.

Szécsi János az otthonában a relikviái közöttSzécsi János az otthonában a relikviái között

Adódik a kérdés, hogy honnan ered ez a nagy szeretet és miért éppen az AS Roma? Egy mondás szerint a legnagyobb rejtélyek mögött nő van vagy gyerek. Szécsi János esetében mindkettő egyszerre igaz. Amikor egyszer benyitott lánya, Angi szobájába, meglátta a falon Francesco Totti, az AS Roma jóképű futballistájának poszterét. Később jött a kérés: „Apci, vigyél el Rómába egy meccsre!” Így jutott el először az olasz főváros olimpiai stadionjába, ráadásul azonnal a derbik derbijére, a Roma-Lazio összecsapásra. Magával ragadta a varázslatos hangulat. Meglátni és megszeretni egy pillanat  műve volt, és Szécsi János akkor örök hűséget fogadott a Farkasok becenéven is ismert csapatnak. Angi életének nagy pillanata is a legendás létesítményhez kötődik, ugyanis egy Roma-Juventus mérkőzés szünetében kérte meg a kezét jövendőbeli férje, miután engedélyt kért erre leendő apósától. Mindnyájuk meghatottságát növelte, a közelükben levő olasz drukkerek éljenzése, akik a jegygyűrűt és a reakciókat látva levették a jelenetből, hogy éppen mi történik.

Az idősebb korosztálynak, akik látták futballozni, nem kell bemutatni Szécsi Jánost. Több mint 150 mérkőzést játszott az NB I-ben három csapatban – Csepelen, Nyíregyházán és Veszprémben. Budapesten a csepeli stadion mellett nőtt fel, nem volt kétséges, hogy futballista lesz. Minden karácsonykor labdát kért ajándékba, mert nagyjából évente elkoptatott egyet. Tízéves volt, amikor jelentkezett a Csepel SC toborzójára, és végigjárva a ranglétrát, valamint két év katonáskodás után 22 esztendősen mutatkozott be az NB I-ben. Fénykorában, nyíregyházi játékosként tagja lett a magyar válogatott bő keretének, de egy súlyos porcsérülés derékba törte a pályafutását. Már egy éve civil életet élt, piacozott, amikor jött a Veszprémi SE megkeresése. Felejthetetlen négy évet töltött az NB I-ben vitézkedő veszprémi együttesben. Csapattársai, edzői és a szurkolók nagyra értékelték a sok futásra épülő csupa-szív játékát.

Az AS Roma-Genoa meccsen múlt vasárnap a Stadio OlimpicóbanAz AS Roma-Genoa meccsen múlt vasárnap a Stadio Olimpicóban

Profi pályafutása befejezése után Szécsi János nyolc évig edzősködött. Ezalatt hat bajnokságot nyert csapataival. Fiatalokkal és alacsonyabb osztályú gárdákkal dolgozott, de aranyérmet nyerni egyik mezőnyben sem könnyű. Mivel nem látta a fiatalok szemében azt a tüzet és elhivatottságot, ami benne mindig megvolt, és ami szerinte nélkülözhetetlen ahhoz, hogy valaki jó futballista legyen, elment a kedve az edzői munkától. Döntését az is megerősítette, hogy a vezetők rendre bele akartak szólni a szakmai munkába, a csapat összeállításába. Ekkor határozta el, hogy ha nem dolgozhat belátása szerint, akkor nincs értelme folytatni. A sportágtól azonban mai napig nem szakadt el, kispályán számos gólkirályi címet szerzett, és még mindig futballozik a veteránok között. Fittségét és optimista életkedvét a pályán ápolja, no meg a lelátón, az AS Roma meccsein.

Darcsi István

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.