Lélegzetvétel című kiállítása a víz témája köré vezeti a közönséget. Megkeresésünkre Csaba személyesen mutatta meg a tárlatot, ez alatt egy olyan művész portréja rajzolódott ki előttünk, aki rendkívül elhivatott abban, amit csinál, aki eltántoríthatatlan, és akinek adott esetben megvan a véleménye is.
Nagyvári Csaba a kiállítás kapcsán elmondta, a kihívást kereste, amikor elhatározta, a Lélegzetvétel minden anyaga a vízben jeleníti meg az embert. Az ötletet egyébként egy strandolás élménye adta, amikor Csaba felfigyelt akkori párja mozdulataira, majd később már célirányosan arra kérte, hogy különböző érzelmekkel mozogjon a vízben: „Feltűnt, hogy a vízben tevékenykedő ember izgalmas hatással van a víztükörre, s annak mozgására. A realista és az absztrakt festői világom találkozik ezekben a képekben.”
Csaba a Kaposvári Egyetemen végzett festő-szakon, előtte pedig Zircen tanult. A szakközépiskolában tanárai nagyon motiválták a realisztikus ábrázolásmódra, ami mind a tájképekben, mind pedig az emberek megjelenítésénél egyfajta fotószerűséget jelentett.
B. Hegedűs Piros neve bizonyára a legtöbb veszprémi kultúrakedvelőnek sokat mond, Piros például tanította Csabát, s nagy hatással volt személyiségére, munkásságára, csak úgy, mint Borka Sándor festőművész. Csabát az említett realista vonal vitte a szobrászat felé is, majd az egyetemen találkozott az absztrakt ábrázolásmóddal: „Először nem tetszett az absztrakt festészet, a sok non-figuratív kép, amibe mindenfélét bele lehet magyarázni. Majd hamar megtaláltam az egyensúlyt, azt a képi világot, amelyben a realizmust és az absztraktat egyaránt képviselhetem. Jól érzem magam ebben az átmenetben. A Lélegzetvétel festményeit egy fotóalbum előzte meg, és amint látszik, bátran használtam az élénk színeket. Úgy hiszem, a kortárs művészek ma egyre uralkodóbbá teszik a neon színeket, talán minden ember életében vannak hullámok, amikor a sötétebb, vagy éppen az élénkebb színeket érzi magához közelállónak. Alapvetően a földszíneket preferálom, de nagyon élvezem a színekkel való játékot: én soha nem számítógép segítéségével alakítom át a színeket, hanem fejben. A színtan ismerete szükséges persze, hiszen ennek megvannak a szabályai, ahogy a vizes közeg megfestésének is.
Mindig próbálok határokat feszegetni, ha úgy tetszik: magamnak csinálom a bajt. Régen olajjal festettem, ma akrillal, ami gyorsan szárad, ezért is lehet rétegekben gondolkodni, pont úgy, mint a photoshopnál. Úgy látom, manapság a befogadók gyakran elvárják, hogy a képeknek legyen valami „poénja”, amikor meg lehet mondani, hogy pontosan mit jelent.
Én bevallom, a Lélegzetvétellel egy olyan víz alatti közeget akartam bemutatni, ahol nyilvánvalóan problémás levegőt venni, így az ember visszatartja azt. Egy ilyen pillanatban átminősül a létforma, a gondolatok új irányt vetnek. Nincsen kimondva, hogy pontosan mire kell gondolni a képeim láttán, nem is szeretem, amikor a vázában látható virágok festménye beszűkíti a gondolkodást azzal, hogy az csupán valóban egy váza virággal. De mondhatnám a gyümölcsös kosarat is. Szeretem, ha a dolgok ennél absztraktabbak.”
Amikor arról kérdeztük Csabát, vajon őt miért az említett irány érdekli, így fogalmazott: „Nekem nem az a célom, hogy lakások dekorációját készítsem, hanem az, hogy amit valahonnan kapok, azt a saját csatornámon átfolyatva képes legyek közvetíteni. Borzasztóan nehezemre esik megrendelésekre festeni, persze megteszem, de jobban sül el, ha tőlem jön a dolog.”
Nagyvári Csaba munkássága rendkívül szerteágazó, fő megélhetési forrása a műemléki felújítás, az egyéb fabútorok, műtárgyak restaurálása.
Amikor egy turista, vagy akár egy veszprémi ember végigsétál a történelmi Vár utcában, és a szeme alig tudja befogadni az elé táruló látványt, legtöbbször a múltban keresi a választ a festői tájra. Pedig a jelennek legalább olyan fontos szerepe van a múlt megőrzésében, mint annak, hogy elődjeink ránk hagyták mindazt, amin ma ámulunk. Nagyvári Csaba jelenleg a Várnegyed megújításán is dolgozik, de például a Tokajban is érte már olyan nemes feladat, amelynek során egy orosz ortodox templomot kellett felújítani: „Mindig vonzódtam a nálam idősebb, bölcs emberekhez, kiváltképp a restaurátorokhoz.
A saját korosztályommal nehezebben találtam hangot, így az idősebbek között lehettem önmagam. Egy ilyen találkozás során kerülhettem Pápára az Esterházy-kastélyba, s ott kaptam meg a kezdő löketet. Az asztalos irányt pedig gyakorlatilag terepen szedtem össze, a sok műhelymunka során. Büszke vagyok minden egyes épületre, amihez hozzányúltunk, ez sok-sok ember közös munkája. Jó érzés elsétálni mellettük, pláne ha tudom, hogy naponta sokan megfordulnak ott, így kiemelném a Parlament ajtófaragásait is, amelyben szintén benne volt a kezem munkája.
Ma Várnegyed felújításán dolgozom, s már találkoztam időkapszulákkal, 1800-as évekbeli újságpapírokkal: ilyenkor a történelem darabjai jönnek szembe velem. Az életformám egyébként kissé vándorló, a napokban Horvátországba megyek besegíteni, noha manapság igyekszem minimalizálni az utazásokat, s egy helyben maradni, amennyire lehet. Jelenleg próbálok a festészetre koncentrálni. Az alkotás maga egy olyan tudatállapotban történik, amelynek során egyfajta zenbe kerül az ember, muszáj letisztulni tehát a folyamathoz.”
Nagyvári Csaba kiállítása tehát ma is megtekinthető az Íródeákban, de legyenek szemfülesek, mert az elkövetkezendő időszakban a város más kávézóiban is felbukkanhatnak munkái.
