Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bele az arcunkba!

2024. június 7. 10:42
Utoljára ilyen megkapóan őszinték talán a tatárok voltak, akik jöttek és el akarták törölni a föld színéről az önálló magyar államiságot. Megtörésünkre, elpusztításunkra volt még számos kísérlet, voltak törökök, németek, tanácsköztársaságosok, internacionalista dobrevek, majd liberális hátsó szobák, de ilyen nyíltan, kendőzetlenül és Veszprémben is, színpadon, mikrofonba üvöltve, hogy ide nekünk EURÓPAI EGYESÜLT ÁLLAMOK?!!

Aki tapsolt, tudja mi ez? Kérem, gondolja meg! Ezredéves szabad hazánk, kultúránk, nyelvünk és hagyományaink elvesztését jelenti. Igen, ezt jelenti örökre. Megkapjuk helyette azt az ocsmány pusztító méreg főzetet, ami már ott rotyog az európai idiotizmus kondérjában, most még el sem hisszük, hogy ilyen rosszul lehet főzni és nem hisszük el, hogy ebből a förtelemből egyszer nekünk is nagykanállal ennünk kell.

Pedig pontosan ezt jelenti az Európai Egyesült Államok. Ez a főzet már rombol most is. Fél Európát mérgezi, nap, mint nap szisztematikusan. Már rá vannak kattanva. Már kötelező. Kikapcsolja a népek természetes immunrendszerét, a normalitást, a hagyományt, a tiszteletet, a nemzeti érzést, a haza szeretetét, a haza fogalmát, a haza létezését is. Van Európában, ahol már egy ilyen mondatért elítélnek, meghurcolnak, kirúgnak embereket. Aki nem eszi a moslékot, az ott már ellenség.

Legyünk észnél vasárnap! Kik ezek a szörnyek, akik el akarják venni tőlünk a hazánkat, el akarják venni a gyermekeinktől, az unokáinktól? Megvannak! Ott álltak a színpadon! Mentsen meg tőlük a Jóisten bennünket!

Bélafi László

A témához kapcsolódó cikk:

 

Kapcsolódó cikk
Dobrev Klára az Európai Egyesült Államokat építené Veszprémben is
Orbánozás, magyarpéterezés és fideszcsicskázás is volt az ellenzék kampányzáró rendezvényén szerdán délután Veszprémben, ahol helyi ügyeket legfeljebb Hartmann Ferenc, a baloldali pártok közös polgármester-jelöltje érintett, a többi felszólaló sokkal inkább az önkormányzatival egyidőben tartandó EP-választásról beszélt, viszont néhány elszólásból már a 2026-os országgyűlési választás ellenzéki helyezkedésére is lehetett következtetni.

 

vehir.hu
további cikkek
Együtt karácsonyozott a Cholnokyváros közössége Cholnokyváros Együtt karácsonyozott a Cholnokyváros közössége A Cholnoky városrészben élők közösségtudatát bizonyítja, hogy milyen sokan összegyűltek szerda délután az iskola előtt, ahol együtt ünnepelték a közelgő karácsonyt. tegnap 19:39 Egymással is megosztották az advent örömét a dózsavárosiak Dózsaváros Egymással is megosztották az advent örömét a dózsavárosiak Az egyik legrégebbi veszprémi hagyományt folytatták kedden kora este, amikor a dózsavárosiak ismét összegyűltek a Dózsa téren, hogy együtt hangolódjanak a karácsonyra. tegnap 14:55 Adományozásból összefogás Adományozásból összefogás Hétfő délután adták át a Cholnoky Kerekasztal adventi adománygyűjtésének felajánlásait a Máltai Szeretetszolgálat és a Veszprémi Állatvédő Egyesület részére. 2024. december 17. 16:25 „A hajnali, füstös gondolataim mások fejében is ugyanúgy bolyonganak” koncert „A hajnali, füstös gondolataim mások fejében is ugyanúgy bolyonganak” Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze, a Keringés. A tíz állomásos lemezbemutató turné veszprémi állomása december 21-én lesz az Expresszóban; az új dalok mellett természetesen a régi, jólismert szerzemények is helyet kapnak, legalábbis erről biztosított bennünket Balázs, a zenekar frontembere, aki megkeresésünkre részletesen is mesélt az új lemezről, arról, mitől lett bátor a hangszerelés, s hogy miben változott Balázs személyisége, ami a lemezen is kihallik. 2024. december 17. 12:41

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.