Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Dobrev Klára az Európai Egyesült Államokat építené Veszprémben is

2024. június 6. 11:22
Orbánozás, magyarpéterezés és fideszcsicskázás is volt az ellenzék kampányzáró rendezvényén szerdán délután Veszprémben, ahol helyi ügyeket legfeljebb Hartmann Ferenc, a baloldali pártok közös polgármester-jelöltje érintett, a többi felszólaló sokkal inkább az önkormányzatival egyidőben tartandó EP-választásról beszélt, viszont néhány elszólásból már a 2026-os országgyűlési választás ellenzéki helyezkedésére is lehetett következtetni.

Miután februárban Dobrev Klára személyesen jelentette be Veszprémben, hogy a baloldali pártok – MSZP, DK, Párbeszéd, Momentum – közösen támogatják Hartmann Ferencet polgármesteri ambícióiban, a DK listavezetője most ismét ellátogatott a Királynék városába, hogy kampányzáró körútjának keretében újra megerősítse a támogatásukról Hartmannt. Az Agórában tartott gyűlésen rajta kívül az MSZP-ből és a Párbeszédből is érkeztek vezető politikusok, valamint az árnyékkormány több tagja is helyet foglalt a körülbelül háromnegyedig megtelt nézőtéren.

A rendezvény az Örömóda felcsendülésével kezdődött – ez az Európai Unió hivatalos himnusza – ami már betudható volt egy markáns politikai üzenetnek is, de ez majd csak a későbbi felszólalásokban nyert valódi értelmet. Elsőként még Hartmann Ferenc szólt a megjelentekhez, akik közül többen a DK logóival és Dobrev Klára, Kunhalmi Ágnes és Karácsony Gergely portréjával dekorált buszokkal érkeztek a helyszínre.

A veszprémi politikus röviden kitért a kampány tapasztalataira, hogy milyen sok bíztatást és szeretetet kapott a veszprémiektől, majd megjegyezte, hogy mind a Fidesz, mind pedig az Adamecz Zoltán-féle Együtt Veszprémért csapata számos alkalommal lemásolta az ő kampányüzeneteiket. Ezek közül kiemelte a bérlakás-programot és az energetikai korszerűsítést, valamint az esélyegyenlőség megteremtését az élhetőség, a lakhatás, a kultúra, az oktatás és a szociális szférában. Ezen kívül bírálta a helyi sajtót, ahol véleménye szerint aránytalanul keveset jelenhettek meg, pedig ők minden veszprémihez szeretnének szólni.

Szerinte az ő csapatuknak van valódi víziója Veszprémről, valamint a mostani sikereket is ők alapozták meg. Utóbbi kijelentéssel utalhatott arra is, hogy közel húsz évvel ezelőtt még alpolgármesterként ő volt a város egyik első embere.

Hartmann Ferenc felszólalásával a közvetlenül Veszprémet érintő témák ki is merültek, őt Barabás Richárd, a Párbeszéd társelnöke követte, akinek beszéde egyszerre sugallta egy klímaaktivista gondolatait és egy politikusét.

A Párizsi klímaegyezmény kudarcot vallott, az évtized végére elkerülhetetlen lesz a 1,5 C fokos átlaghőmérséklet-emelkedés, mondta a zöld párt politikusa. Szerinte az Európai Parlament cselekvő képviselőivel még orvosolni lehet ezt a problémát, akik elsősorban a DK padsoraiban ülnek, mondta. Konkrét és kézzel fogható politikai programként pedig ehhez kapcsolódva az épületek energetikai korszerűsítést emelte ki.

Barabás Richárdot aztán Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke követte a színpadon, akivel együtt a nagygyűlés tematikája megérkezett a hazai belpolitikai adok-kapokhoz is.

Az MSZP-s politikus Hartmann Ferenctől kölcsönözve belebegtette azokat a helyi vonatkozású szlogeneket, mint, hogy Veszprémnek csak a kirakata szép, valamint, hogy nem tud otthont adni az itt élőknek. Utóbbi kijelentés furcsa ellentmondása egyébként nem zavarta a közönséget abban, hogy hangos tapssal díjazzák, de mint később kiderült, ennek is volt jelentősége.

Kunhalmi Ágnes nem ment el Magyar Péter feltűnése mellett sem és élesen bírálta a Tisza Párt listavezetőjét főleg azon kijelentése miatt, hogy nem lesz hajlandó összefogni a baloldali ellenzékkel az Orbán-rendszer ellen 2026-ban.

Orbán Viktor európai politikája kapcsán elmondta, hogy szerinte revizionista törekvései vannak és valójában ő maga a háborúpárti politikus, mivel, ha nemzetállami szintre csökkentik vissza az EU-t, azzal olyan helyzetet teremtenek, ami a II. világháború előtt volt, mivel így nem tudnak ezek a feszültségek feloldódni egy nagy politikai közösségben, amit Európai Egyesült Államoknak lehet nevezni.

Ezen a ponton pedig érthető lett, hogy miért az Örömódával indult a rendezvény a magyar Himnusz helyett, a következő felszólaló, Dobrev Klára pedig még inkább ráerősített erre.

A DK vezető politikusa, Gyurcsány Ferenc felesége ezúttal is a tőle megszokott érzelmes retorikával igyekezett feltüzelni a javában nyugdíjas korosztályból álló közönséget. A tematika itt is hasonló volt, mint Kunhalminál, igaz, hogy sokkal élesebb szavakat ütött meg. Kezdetben Porga Gyulát, a város jelenlegi fideszes polgármesterét bírálta, aki szerinte nem törődik a veszprémiekkel és Navracsicson keresztül csak bábként rángatja Orbán Viktor. Ezután az országjáró körútjának tapasztalataira alapozva „fideszcsicskának” nevezte a kormánypárti polgármestereket, akik csak a saját fejlesztéseikkel vannak elfoglalva, ellenben az ellenzéki településvezetőkkel, akik arra büszkék, hogy az emberek jóléte érdekében milyen programokat, segélyeket vezettek be.

Dobrev Klára is ráerősített az Európai Egyesült Államok víziójára, ahol a nemzetállami szuverenitás helyett egy egységes európai politikának kellene érvényt szerezni a teljes kontinensen, hiszen – ahogy fogalmazott – a 2004-es csatlakozáskor a magyarok előtt is a német nyugdíjrendszer, a dán egészségügy és az osztrák munkavállalói törvény lebegett.

Szerinte a Fidesz egy olyan választási rendszert alakított ki, amiben az egyetlen esély a győzelemre csak az, ha az ellenzék összefog. Éppen ezért kétszer is aláhúzta, hogy hibás minden olyan törekvés, ami azt hirdeti, hogy először az ellenzéket kell leváltani és utána Orbán Viktort. Amikor valaki ezt hirdeti, azzal csak megalapozza az újabb 2/3-ot, mondta Dobrev Klára, aki ugyan nem említette Magyar Péter és Márki-Zay Péter nevét, de mondataiból egyértelműen kihallható volt a 2022-es ellenzéki szempontból kudarcos országgyűlési választás okozójának, valamint az ellenzék legújabb messiásának bírálata.

Megemlítette, hogy az ő pártszövetségük, a DK, az MSZP és a Párbeszéd együttműködést kínál mindenkinek, akinek nem az ellenzék leváltása a célja, hanem a mostani kormány megdöntése. Végül azzal zárta a gondolatait, hogy minden választással közelebb kerülnek az Orbán-rendszer megdöntéséhez.

A nagygyűlés végén aztán a magyar Himnuszt is lejátszották.

Dobrev Klára és az ellenzéki pártok vezetőinek veszprémi látogatása abból a szempontból elérte a célját, hogy a saját törzsszavazóiknak át tudták adni azokat az üzeneteket, amik már politikai ciklusok óta meghatározzák az ellenzéki közbeszédet és elsősorban a Fidesz-kormány leváltásáról szólnak, erről árulkodik az időről időre felhangzó tapsvihar a nézőtéren, viszont pont emiatt Hartmann Ferencet egyedül hagyták azon kijelentésében, miszerint ő minden veszprémihez – vélhetően a jobboldaliakhoz is – szeretne szólni.

A mostani kampányrendezvény summázásaként érdemes feljegyezni Kunhalmi Ágnes és Dobrev Klára egy-egy mondatát. Előbbi Magyar Péter összefogás-ellenes kijelentését sérelmezte, Dobrev pedig hangsúlyozta, hogy ő meghív mindenkit a szövetségükbe, akik a mostani vezetés leváltásában érdekeltek. Zárójelben érdemes azt is megjegyezni, hogy Magyar Péter az elhíresült februári Partizán-interjújában egyértelműen kijelentette, hogy nem készül politikusi pályára, ma pedig a Tisza Párt listavezetője...

Hajas Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.