Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kunhalmi Ágnes

Lemondott az MSZP két társelnöke, Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre közélet Lemondott az MSZP két társelnöke, Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre Lemondott Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre, az MSZP két társelnöke a párt választmányának szombati ülésén a június 9-i európai parlamenti (EP-) és önkormányzati választás eredményei miatt. Erről a két politikus a Facebook-oldalán számolt be. 2024. június 22. 16:35 Dobrev Klára az Európai Egyesült Államokat építené Veszprémben is választás 2024 Dobrev Klára az Európai Egyesült Államokat építené Veszprémben is Orbánozás, magyarpéterezés és fideszcsicskázás is volt az ellenzék kampányzáró rendezvényén szerdán délután Veszprémben, ahol helyi ügyeket legfeljebb Hartmann Ferenc, a baloldali pártok közös polgármester-jelöltje érintett, a többi felszólaló sokkal inkább az önkormányzatival egyidőben tartandó EP-választásról beszélt, viszont néhány elszólásból már a 2026-os országgyűlési választás ellenzéki helyezkedésére is lehetett következtetni. 2024. június 6. 11:22 Veszprém megye erős Fidesz-bázis, de az MSZP vállalja a kihívást előválasztás 2021 Veszprém megye erős Fidesz-bázis, de az MSZP vállalja a kihívást Két előválasztási jelöltjét is bemutatta az MSZP-Párbeszéd Veszprém megyében. A pápai körzetben Grőber Attila méretteti meg magát, a megyeszékhelyen és térségében pedig Mesterházy Attila. 2021. június 11. 14:27
közélet
Orbán Viktor: Ez most nem a kísérletező kedvű holdkórosok ideje Ez most nem a kísérletező kedvű holdkórosok ideje; a veszélyek korában élünk, békés, biztonságos, kiszámítható életet csak szavatartó, hűséges és tapasztalt kormányok adhatnak a nemzeteknek - jelentette ki Orbán Viktor pártelnök, kormányfő a Fidesz szombati budapesti kongresszusán, ahol bemutatták a 106 egyéni képviselő-jelöltjüket is. Két új név is van a Fidesz-KDNP Veszprém vármegyei jelöltjei között Hegedűs Barbara és Takács Péter először mérettetik meg magukat országgyűlési választáson, Ovádi Péter és Navracsics Tibor pedig újrázna 2026-ban. Ők Veszprém vármegye négy választókörzetének fideszes jelöltjei. Hivatalosan is bejelentették: Ovádi Péter a Fidesz-KDNP jelöltje Veszprémben Harmadik képviselői ciklusát kezdheti meg Ovádi Péter, amennyiben az áprilisi országgyűlési választáson ismét sikerül megnyernie Veszprém vármegye 1-es választókörzetét, ahol immáron hivatalosan is ő a kormánypárt jelöltje. Tisztelet a Don-kanyar és a II. világháború veszprémi hőseinek A Don-kanyarnál és a II. világháborúban elhunyt veszprémi hősi halottak előtt tisztelegtek szombaton délelőtt. Fejet hajtottak Brusznyai emléke előtt Brusznyai Árpádra, az 1956-os forradalom veszprémi mártírjára emlékeztek pénteken, halálának 68. évfordulóján a Megyeház téren.  Gázolt a vonat Tárnok előtt, korlátozásokra kell készülni a székesfehérvári vonalon A Déli pályaudvarról pénteken nem sokkal 10 óra után Székesfehérvárra elindult Z30-as vonat Tárnok előtt elütött egy embert, ezért a székesfehérvári vonalon közlekedő távolsági vonatoknál hosszabb menetidőre, az elővárosi járatoknál járatkimaradásokra lehet számítani - közölte a MÁV. Útinform: súlykorlátozást vezetnek be a tehergépjárművekre pénteken 11 órától több autópályán A télies útviszonyok és a hóhelyzet miatt előreláthatóan pénteken 11 órától 7,5 tonna össztömeg felett súlykorlátozást vezetnek be a tehergépjárművekre több autópályán és egy autóúton - közölte az Útinform. MÁV: az észak-balatoni vonalon okoz jelentősebb fennakadást a téli időjárás Az észak-balatoni vonalon okoz jelentősebb fennakadást a téli időjárás péntek hajnalban, a többi vonalon azonban folyamatos a közlekedés - közölte a MÁV. Nagykarcsi 75 éves Csütörtök délután különleges születésnapi beszélgetésre került sor a Művészetek Háza Veszprém S-Stúdiójában. Az est főszereplője Nagy Károly, vagy ahogy Veszprémben szinte mindenki ismeri: Nagykarcsi (így egyben) volt, a város kulturális életének meghatározó alakja, a Művészetek Háza Veszprém alapító igazgatója, népművelő, rendezvényszervező, közösségteremtő. Kontrát Károly nem folytatja képviselőként – biztos, hogy új jelöltje lesz a Fidesznek a Balaton-parton Kontrát Károly közleménye szerint maga kérte Orbán Viktort, hogy hadd adja át a stafétát más fideszes politikusnak.
sport
Női kézilabda Európa-liga: Vereséggel debütált a csoportkörben az Esztergom A MOL Esztergom elvesztette története első csoportmérkőzését a nemzetközi kupaporondon, miután vasárnap 34-32-re kikapott a dán Nyköbing Falster vendégeként a női kézilabda Európa-ligában. Női kézilabda Európa-liga: A címvédő legyőzésével rajtolt a csoportkörben a Mosonmagyaróvár A Mosonmagyaróvár 36-34-re legyőzte a három magyar játékost foglalkoztató vendég német Thüringer HC-t a női kézilabda Európa-liga első csoportfordulójában. Futsal Eb-felkészülés: Háromgólos vereség a franciáktól Az Európa-bajnokságra készülő magyar férfi futsalválogatott 5-2-re kikapott a házigazda francia csapattól Clairefontaine-ben zárt kapus mérkőzésen. Nagy csatában maradt alul az Insedo Veszprém KK Hiába vezetett többször is a hajrában, idegenben továbbra sem tudott nyerni az Insedo Veszprém KK: a TF-BP 82-74-re múlta felül a bakonyiakat az NB I/B Piros csoport 15. fordulójában. Térdsérülés miatt véget ért a Győr svéd beállójának idénye Súlyos térdsérülés miatt hosszú kihagyás vár Linn Blohmra, a bajnoki és Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának svéd beállójára. Női kézilabda BL: Először győzött hazai pályán a szezonban a Debrecen A Debrecen idénybeli első hazai győzelmét aratta a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, amelynek szombati játéknapján 26-24-re nyert a norvég Storhamar HE ellen. Női kézilabda BL: Fontos két pontot gyűjtött Dániában a Ferencváros A Ferencváros fontos két pontot szerzett a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének szombati játéknapján, miután kiélezett találkozón 28-27-re nyert a dán Ikast otthonában. Férfi kézilabda Eb-felkészülés: Hatgólos magyar győzelem Románia ellen Felcsúton A magyar férfi kézilabda-válogatott 40-34-re legyőzte Romániát a szombaton Felcsúton zárt kapuk mögött rendezett felkészülési mérkőzésen. Győzelemmel kezdte az új évet a VEHIR-VESC Magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata a sereghajtó Kecskemét ellen az NB I 12. fordulójában, szombaton. Férfi vízilabda Eb: A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15-7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.