Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Félszázadik Séd

2024. június 13. 21:54
Szerda délután a veszprémi városházán bemutatták a Séd kritikai lap jubileumi ötvenedik számát.

Tizedik évfolyamát éli Veszprém kritikai folyóirata a Séd, ami ezzel párhuzamosan a megjelenések számában is kerek évfordulót ünnepelhet, hiszen a szerkesztőség elérkezett az ötvenedik lapszám kiadásához. Ennek tiszteletére a korábbi címlapokból egy kiállítást is szerveztek a Városháza aulájába, ami egy hétig lesz megtekinthető, szerda délután pedig a szerkesztőség tagjai és a szerzők az emeleti Kossuth-teremben az aktuális lapszám bemutatóját szervezték meg.

Ezen Géczi János, a Séd egyik szerkesztője elmondta, hogy induláskor még évi négy lapszámban gondolkodtak, viszont hamar rájöttek, hogy ez a sűrűség nem fedi le Veszprém programjainak gazdagságát, így most már kéthavi megjelenéssel jelentkeznek.

A Sédben folyamatosan változnak, mondhatni az újság rezgését adják azok az írások, kritikák, amelyek az irodalom, a képzőművészet, vagy éppen a színház világából merítenek, nincs ez másképpen a mostani lapszámnál, amelyben főleg az utóbbi szál dominál.

Például a Kabóca Bábszínház Bánk bán előadásáról három egymástól független kritika is olvasható benne, ahogy a jubileumi számban a régészet, ezzel együtt a veszprémi helytörténet is markáns vonalat képvisel.

A bemutatón jelen volt Brányi Mária alpolgármester is, aki a kezdetek óta támogatja a kulturális folyóiratnak, továbbá ugyanezen az eseményen bemutatták a Séd által gondozott, de a folyóirattól független legújabb kiadványt is, amit Ladányi István irodalmár szerkesztett „Időszaki kiállítás” címmel és amiben irodalmi, színházi, képzőművészeti írásokat fűzött egy csokorba.

Elhangzott az is, hogy a Séd könyvek, amik között a mostani már a hatodik a sorban azokból a forrásokból tud megvalósulni, amikor a szerzők – ők közel ötvenen vannak a mostani számnál is – nem veszik fel a tiszteletdíjukat.

vehir.hu
Szalai Csaba

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.