Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hivatalos: Xavier Pascual a Veszprém vezetőedzője!

2024. június 19. 14:02
Új edző, új névadó, de a cél változatlan: a spanyol Xavier Pascual irányításával nemzetközi sikerekre törne a Veszprém Kézilabda Club, amely a 2024/2025-ös idény második felétől One Veszprém néven szerepel – jelentették be a felek szerdán délután a Budapesten rendezett zártkörű sajtótájékoztatón.

A Veszprémi Kézilabda Club két plusz egyéves megállapodást írt alá a budapesti székhelyű 4iG-val, melynek keretében idén júliustól a cégcsoport mind a felnőtt csapatot, mind a veszprémi utánpótlásképzést is támogatja. A vállalat ezzel a 2024/2025-ös idényben közel 190 sportoló, valamint 45 edző és szakmai stábtag felkészülését segíti majd.

A 4iG 2025-ben nagy lépést tesz majd a magyar távközlési piacon a ONE-márkanév bevezetésével. A márka hazai és nemzetközi megismertetésében a veszprémi kézilabdának is jelentős szerepe lesz, hiszen a magyar rekordbajnok ONE Veszprém néven fog szerepelni a sorozatokban.

Két olyan szervezet kötött most partneri megállapodást, amelyek nemcsak Magyarországon nyújtanak kiemelkedő teljesítményt, hanem az erős nemzetközi porondon is megállják a helyüket. Bízunk a veszprémi kézilabda jövőjében és sikereiben, büszkék vagyunk rá, hogy névadó szponzorként a sikerekhez a jövőben mi is hozzájárulhatunk

– mondta Fekete Péter, a 4iG Csoport vezérigazgatója. 

Dr. Bartha Csaba és Fekete Péter Dr. Bartha Csaba és Fekete Péter

Köszönjük a bizalmat a cégcsoport vezetőinek. Hiszünk benne, hogy ezt a pályán elért eredményeinkkel mind a hazai, mind pedig nemzetközi színtéren meg tudjuk szolgálni

– mondta el Dr. Bartha Csaba, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója, majd hozzátette, a célkitűzések jövőre is változatlanok, igaz, immár új vezetőedzővel kell elérnie azokat a csapatnak.

 „A Veszprémi Handball Team Zrt. több hónapos előkészítő munkát követően hosszú távú, négyéves szerződést kötött a játékosként BEK-győztes, edzőként háromszoros BL-győztes, ötszörös Super Globe-győztes edzővel Xavier Pascual Fuertes-szel."

Dr. Bartha Csaba a edzőváltás kapcsán kiemelte, hogy Pascual megkérdőjelezhetetlenül a kézilabdaedzők elitjéhez tartozik.


Xavier Pascual, a kézilabda sportág szaktekintélye

A spanyol Xavier Pascual a kézilabda sportág egyik legsikeresebb trénere: 2009 és 2021 között irányította a Barcelonát, melynek előbb kapusedzője, majd másodedzője, végül pedig vezetőedzője volt. A szaktekintély irányítása alatt a Barca a világ egyik legjobb csapatává vált. Az egykori kapus vezetésével a katalánok tizenegy spanyol bajnoki címet, tíz kupasikert és három BL-győzelmet ünneplhettek: az első, 2011-es diadal alkalmával még Barcelonában kézilabdázott Nagy László is, a Veszprém jelenlegi sportigazgatója, aki remek viszonyt ápol Pascuallal. Xavier 2021-ben vette a román Dinamo Bukarest irányítását, mellyel az elmúlt években három bajnoki- és két kupaaranyat ünnepelhetett, az Európa-liga idei négyes döntőjében való szereplése mellett.

Xavier Pascual Fuertes (archív fénykép: NOAH WEDEL / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP)Xavier Pascual Fuertes (archív fénykép: NOAH WEDEL / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP)


Bartha az eseményt követő beszélgetés során elárulta, a Veszprém Aréna nevében is megjelenik majd a One-márkanév, míg Nagy László sportigazgatótól megtudhatták a jelenlévők, hogy az új másodedzőt is hamarosan bejelentik, ahogy több új játékossal is kiegészül még a keret.

Az eseményen továbbá kiderült, hogy a csapat mezének alapszíne, a vérvörös megmarad, de a ruházat ki fog egészülni egy plusz árnyalattal, amelyet hamarosan csakugyan bejelentenek majd a szurkolók felé.

IMG-9292
IMG-9292
IMG-9292
Simon Dani
szalai csaba
szalai csaba
szalai csaba
Szalai Csaba
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. One Veszprém HC 26 25 0 1 1032 688 344 50
2. OTP Bank-PICK Szeged 26 22 0 4 945 749 196 44
3. FTC-Green Collect 26 19 1 6 897 827 70 39
4. MOL Tatabánya KC 26 16 2 8 842 801 41 34
5. Balatonfüredi KSE 26 12 7 7 766 773 -7 31
6. ETO University Handball Team 26 13 2 11 819 803 16 28
7. Csurgói KK 26 10 5 11 739 765 -26 25
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 26 9 4 13 744 807 -63 22
9. Carbonex-Komló 26 7 5 14 692 773 -81 19
10. PLER-Budapest 26 7 3 16 738 819 -81 17
11. NEKA 26 7 2 17 748 838 -90 16
12. CYEB–Budakalász 26 7 1 18 721 797 -76 15
13. Dabas KC 26 4 5 17 699 800 -101 13
14. Eger 26 4 3 19 707 849 -142 11
Utolsó módosítás: 2025. május 30. 14:58
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Dabas KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 7. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
24-48
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 13. 18:45
Helyszín
Sala Polivalenta (Bukarest)
Eredmény
26-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. február 16. 19:15
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. február 20. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
CYEB–Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 23. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
22-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Paris Saint-Germain Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 27. 20:45
Helyszín
Stade Pierre de Coubertin (Párizs)
Eredmény
33-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Eger
Időpont
2025. március 1. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. március 6. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 9. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
29-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. március 19. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University Handball Team
Időpont
2025. március 22. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
44-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 25. 18:00
Helyszín
Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok
Eredmény
29-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
20-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 4. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
Eredmény
25-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. április 12. 15:45
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
40-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2025. április 13. 19:30
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2025. április 18. 20:15
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2024/25
Hazai
SC Magdeburg
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 23. 18:45
Helyszín
Magdeburg (Németország)
Eredmény
26-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, negyeddöntő, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. május 1. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
27-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. május 18. 17:30
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
26-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. május 30. 19:15
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2024/25
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. június 4. 18:30
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. június 8. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.