Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ahányan, annyi féleképp

2010. július 18. 0:11 // Forrás: Gárdos Olívia
Megkérdeztük a fesztiválozókat, mi a véleményük az utcazenéről. Kell nekik az aszfaltbuli és főleg a kisszínpados fellépők.

Tiszinger Róbert, 47, üzemmérnök

- Örülök, hogy létezik ez a fesztivál. Az egész családdal nagyon jó programokat találtunk magunknak. Volt olyan fizetős koncert, ami azonban csalódást okozott, ellentétben a kisszínpadokkal, illetve az utcán spontánul éneklő zenészekkel, akik nagyon feldobják a hangulatot.



 

Vörösházi Zsolt, 30, oktató

- Tetszik, hogy pár napra felpezsdül a város, ahol élek. A fesztivál mindenkinek kikapcsolódási és feltöltődési lehetőség. Az viszont nem tetszik, hogy a nagyszínpad fizetőssé vált. Jobban örülök a kisebb zenekaroknak. Jó lenne, ha úgy zajlódnának a programok, mint régen, amikor csak a kezdő bandák koncerteztek.


 

Horváth Károlyné, 60, nyugdíjas

- Kell ez a pár nap a fiataloknak, hogy felhőtlenül szórakozzanak. Mi, nyugdíjasok is jól érezzük magunkat, nosztalgiázunk egy kicsit. A barátnőmmel fiatalabb korunkban, nagyon szerettünk koncertekre járni.




 

Nagy Karolina, 21, tanuló

- Még csak pár órája vagyok itt, de a hangulat fergeteges. Először a higiénia hiányossága tűnt szembe. A város tisztasága a buli hangulatát még inkább feldobná. Mindezek ellenére, a hangulatos zene mindenért kárpótol minket.



 
 

Süle Bara, 20, tanuló

- Dunakesziről érkeztünk a barátainkkal a fesztiválra. Nagyon jó híre volt eddig is és örülök, hogy végre mi is eljutottunk ide. A koncertekben az tetszik, hogy minden korosztály és stílus magára találhat bennük.




 

vehir.hu
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. tegnap 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.