Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az idei nyerő kódok: UZ4 és UZ17

2010. július 18. 8:03 // Forrás: Csapody Kinga
Négynapnyi kemény versengés után a zsűri Petruska Andrást, a közösség pedig a Dan’n’roll zenekart szavazta meg a legjobb utcazenésznek.

A Séd mozi előtt Benk Dénes humorista jelentette be, hogy a szakmai zsűri és a közönség szavazatai alapján, a húsz induló közül Petruska András és a Da ’n’ Roll zenekar kapta a két 500 000 forintos díjat.


Petruska András, Benk Dénes és Porga Gyula

Miután Porga Gyula alpolgármestertől átvette a gigantikus méretű bankkártyát, Petruska András kérdéseinkre elmondta, hogy nagyon jó élményekkel gazdagodott a fesztiválon, ezzel az elismeréssel megerősítve érzi, hogy van jövője annak, amit csinál, és annak is, ahogy és amit a zenéről, zenélésről gondol. A roppant tudatosnak ható fiatalember azt is elárulta, titkon érezte, hogy esélyes lehet a győzelemre, s bár idén egyedül lépett fel, a megnyert összegből egy kis részt egyik régi zenésztársának ígért.

A szakmai zsűri - Skultéty Zita, Varga Zsuzsa és Rozsnyói Péter – döntésében nagy szerepet játszott nem csak a zeneismeret, hanem az a profizmus is, amivel az egész produkciót felépítette, a jazz, a folk és az underground vegyítésétől a közönséggel való kommunikáción, az összekötőszövegnek álcázott novellákon keresztül a végén megszülető kompakt performanszig.

Az OTP másik, ugyancsak a fél milliós nyereményt szimbolizáló kártyáját a veszprémi fiók vezetőjétől vehették át a legtöbb SMS-t kapó Dan’n’roll tagjai - Kiss Dániel, Baán Roland, Kalmár Harold és Kaszás Gábor -akik meghatódottan és örömittasan köszönték meg az őket meghallgató és megszerető emberek támogatását, és smseket küldtek az UZ4 kóddal.

Harmadszorra indult a veszprémi banda, és idén már nem is reménykedtek, hogy az általuk is képviselt populárisabb vonulatnak esélye lehet ezen a fesztiválon, de annál boldogabban meséltek az óriási műanyag lapot szorongatva arról, hogy ők mindig is a közönség díjára vágytak, ezért is a mostani eufória. Nem kötelező körnek gondolták, amikor a színpadon és most is azt mondták:

Köszönjük Veszprém!


a közönségdíjas Dan’n’roll

vehir.hu
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. tegnap 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.