Az MKB pedig Veszprém város magyar bajnok kézilabdacsapata.
A BB volt a bajnokság névadó szponzora, az MKB pedig a versengés győztese.
Emese arcát – mint hátteret – a BB kézilabdaszövetséggel kötött reklámszerződése biztosította, az MKB táncát pedig a Pick Szeged feletti diadal tette jogossá.
Így aztán „önfeledten” táncoltak a fiúk a női reklámarc előtt. Hirdették az MKB és a BB szponzori tevékenységének sikerét, s hogy eljutottak ebbe a magasságba. A bajnokcsapat is, meg maga a szponzorált bajnokság is.
De hol is van ez a magasság? Az idei szezon után a kérdést úgy is fel lehet tenni: hol van ez a mélység?
Az ugyanis ami idén történt a bajnokság rájátszásában, az mindent alulmúlt.
Nézzük először is a mezőnyt.
Sokan haragszanak a Pick Szegedre, mert időnként zavart okoz a veszprémi– most aktuálisan MKB névre hallgató - kézilabda csapat bajnoki és kupa menetelésében.
Pedig nem kellene rá haragudni. A Szeged nélkül úgy nézne ki a Veszprém, mint egy 16 éves, többször bukott nagyfiú a negyedikes kisfiúk között. Így legalább ketten vannak. Mármint túlkorosok. Milyen rossz lenne egyedül… Így legalább ketten együtt lógnak ki a sorból…
Mert hogy kilógnak az biztos, s emiatt óriási hátrányban vannak a kemény bajnokságban edződő német-spanyol csapatokkal szemben.
Akkor hát mi a baj? Mi változott?
Erre is egyszerű a magyarázat.
Nyissuk ki az aktuális műsorfüzetet és láthatjuk, hogy a két csapat tágabb keretében 50 %-os, a ténylegesen pályára lépőket számolva 70 %-os a külföldi zsoldosok aránya. Ez az arány tovább romlik – persze nézőpont kérdése, hogy romlik-e vagy javul az arány – ha mérkőzés meghatározó egyéniségeit vesszük alapul, mert így ez a százalék eléri a 90-et, a döntő ötödik összecsapásáról szóló tudósítás pedig a legjobbakat kiemelve már csak külföldieket említ. Megvan tehát a 100 %. (Ezzel semmi baj, hiszen így van ez a már fent említett német-spanyol csapatoknál is elenyésző arányú ott is a „hazai” kiválóság.)
A baj ott történt, hogy nálunk – és a Szegednél is - ez az arány egy domináns szerb-horvát-macedón-román túlsúlyban öltött testet, s ez együttjárt egy sajátos balkáni mentalitás megtestesülésével is. (Ezzel sincs semmi baj, én kifejezetten kedvelem ezeket a nyíltszívű, dalos ajkú népeket, akik a vendéggel kifejezetten barátságosak, igaz az ellenségeikkel kifejezetten barátságtalanok.)
Ez a barátságtalanság szokatlan nekünk. De hát ezt a feltételrendszert mi teremtettük meg. Ha a Kínai Nagycirkuszt hívjuk meg Budapestre, kínai cirkuszművészetet fogunk látni. Ha az orosz balettet, akkor pedig a Lebegyinoje ozerót.
Emlékezzenek csak milyen zavart okozott a magyar jégkorongsport élvonalában az az egy-két kanadai élvonalból igazolt játékos. Ők egészen másként ütköztek. Ez a tipusú ütközés a jégkorongban megengedett. Nekünk durvának tűntek, pedig nem voltak azok. Önmagukat adták, mint ahogy kézilabdásaink is azt teszik.
Szeged és Veszprém városa között is jelen van ez a hangulati, viselkedésbeli különbség. De ettől még nem vagyunk különbek. Mások vagyunk. Más a szellemisége Debrecennek és Pécsnek is. Más Budapestnek.
Szeged délen van, Veszprém észak-nyugaton. Más a lakosság összetétele, őket több délvidéki hatás éri, minket kevesebb. A döntő első mérkőzésén a kűzdőtérnek hátát mutató, veszprémi közönség semmivel nem volt épületesebb látvány, mint a szegedi hangoskodó. Gyűlölködni meg Veszprémben is tudnak, ezt a B közép már sokszor bizonyította.
Ezzel sincs tehát baj.
A baj azzal van, hogy a kupadöntő és a bajnoki rájátszás mérkőzésein az elkövetett tettlegesség megtorlatlan maradt!!!
Nem a szabálytalanság, nem a durvaság – azok a játékelem részei – hanem a tettlegesség. Ezt a szabálykönyv egyértelműen definiálja. Az a magatartás amelyet a játékvezetőnek végleges, csere nélküli kiállítással, vagyis kizárással, a szövetségnek hosszú idejű eltiltással, a sérelmet szenvedett játékos egyesületének pedig eljárás indításával kellene szankcionálni.
Olyan ütések-rugások (a kísérlet is büntetendő) történtek a pályán, amelyeknek köze nem volt, a labdához, de még a játékhoz sem. A mozdulat kizárólag emberre irányult. (A teljességhez és az igazsághoz hozzátartozik, hogy ebben a „magyarok” jártak az élen.)
Már csak egy dolgot a végére. Azt már megszoktuk, hogy változhat bárhogy a csapat neve, „névadó” szponzora, a közönség konzekvensen – nosztalgiázva – építők(!), építők(!) kiáltással buzdítja.
A közönséget nem zavarja a névváltozás, ő kitart az eredeti – első dicsőséget hozó – név mellett.
De miért kellett eltűnni Veszprém nevének mind a mezről, mind a csarnok parkettájáról? Olvasom a rengeteg szponzor nevét a játékosok mellén, hasán, hátán, combján - van olyan, akinek, mint testrész, reklámfelületül a fenék jutott – a kűzdőtér különböző pontjain és körbe a palánkon és a palánk felett. Veszprém felirat sehol.
Nyilván nincs kikötve a szponzori szerződésben, vagy pont ez van kikötve, hogy nem szerepel. De akkor mire volt jó az e tárgyban hozott önkormányzati közgyűlési határozat. Városunk újsütetű és régi vezetői ott díszelegnek a VIP páholyban, fürdenek a dicsőségben, a sikerben. De hát nem a saját pénzüket osztogatták! A város pénzén kapták „részvételi jussukat”!
Nagyon rossz volt látni, hogy még az e célra legyártott „16-szoros bajnokcsapat” feliratú mezre sem jutott egy árva „veszprém” felirat, pedig ez külön ez alkalomra készült.
A Pick mellett bezzeg ott díszeleg a „Szeged” név. Mert hogy együvé tartoznak.
Lehet persze szidni, anyázni, balkánozni őket, de azt ország-világ láthatta, hogy melyik város csapata lett a második. A hazai feliratokból az nem derült ki, hogy melyik város csapata a bajnok, csak az, hogy MKB, akit a közönség konzekvensen Építőknek szólít…
Veszprém, 2008. május 29.
Bősze Ferenc
