Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rekordszámú nevezéssel zárult a Diákolimpia-szezon

2024. július 5. 14:38 // Forrás: MTI
Az ország szinte összes iskolája érintett volt a Diákolimpiában, amely a múlt héten több mint 330 ezer nevezéssel zárult le, így 33 százalékos növekedés mutatkozott a tavalyi évhez képest.

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) pénteki közleménye szerint a koronavírus-járvány okozta visszaesést követően a Diákolimpia nemcsak elérte, de meg is haladta a 2019-es részvételi adatokat. A tavalyi tanévi 249 ezerhez képest idén a nevezések meghaladták a 300 ezret, vagyis közel három százalékos volt a növekedés a hat korcsoportban. A Diákolimpia rendszerében résztvevő gyerekek számában is emelkedés mutatkozott: ebben a tanévben majdnem 160 ezer, azaz 20 százalékkal több gyermek vett részt a versenyben 2022/23-hoz képest. A nemek aránya 60-40 százalék a fiúk javára.

A teljes tanéven átívelő versenysorozatot már 38 éve rendezi meg a Magyar Diáksport Szövetség. Idén összesen 55 sportágban, ebből 14 közvetlenül az MDSZ szervezésében zajlott, további 41 sportágat pedig a sportági szövetségek rendeztek meg. A rendszerben új elemként jelent meg az alsós korosztályt megcélzó Diákolimpia Junior nevű multisport-jellegű diáksportfesztivál, amely során versenyszituáció nélkül, kifejezetten élménysportban lehetett része a gyerekeknek - emelte ki a közlemény. Messze a legnépszerűbb sportág idén is az atlétika volt, amelyre 113 ezer nevezés érkezett, ezt követte a labdarúgás (38 ezer) és a kézilabda (17 ezer).

Fotó: MDSZFotó: MDSZ

A Diákolimpia teljes szezonja alatt a körzeti versenyektől az országos döntőkig bezárólag összesen több mint 3100  sportesemény zajlott.

A Diákolimpia országos döntőinek helyezettjei továbbra is többletpontokhoz juthatnak a felsőoktatási felvételik során. Az egyes egyetemeken/főiskolákon a többletpontok mértéke eltérő, azt az intézmény saját hatáskörben határozza meg.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.