Az UltraRába teljesítménytúra – mert ez inkább annak számít, mintsem versenynek, de erre mindjárt rátérünk – Európában is kuriózumnak számít azok körében, akik szeretik feszegetni a saját határaikat. Nemcsak a 215 km-es hossza miatt, ami a folyó teljes magyar szakaszát kiteszi Szentgotthárdtól Győrig, hanem azért is, mert a sportolók megállás nélkül teljesítik ezt. Ez vízállástól, sodrástól, természetes akadályoktól függően akár másfél nap is lehet, de a leggyorsabbak is közel húsz óra alatt evezték le az UltraRába tízéves története során. Azaz elkerülhetetlen, hogy az embernek a fizikai erőnlét mellett ne kelljen mentálisan is komoly harcot vívnia a perzselő hőség okozta koncentrációhiánnyal, vagy éppen a sötétben való evezés kiszámíthatatlanságával.
Mégis immáron tizedik éve mindig vannak olyanok, akik nyáron Szentgotthárdnál vízre szállnak kenuval, kajakkal, vagy újabban SUP-pal is, hogy ketten, vagy egyedül elinduljanak a távon. A Rábán ilyenkor sem tolonganak a sportolók, hiszen ez a teljesítménytúra nem egy tömegverseny. Komoly kvalifikáció is van és nem kaphat mindenki indulási jogot, csak a legfelkészültebbek.
Ezt már Kele Attila mesélte portálunknak, az UltraRába kitalálója és főszervezője, aki maga is minden alkalommal teljesítette a távot. „Egy barátokkal való beszélgetéskor szóba került, hogy vajon milyen lenne, ha egyszer valaki egyben evezne le a Rába magyar szakaszán. Kipróbáltam, hogy meg lehet-e csinálni. Sikerült. Azóta minden évben megrendezzük nyáron ezt az eseményt, idén volt a tizedik” – mesélte Attila.
Ő maga egyébként huszonnyolc éve foglalkozik túravezetéssel síkvízen és vadvízen, de mellette futni is szokott főleg terepen, négyszer teljesítette egyéniben az UltraBalatont (221 km), hétszer a Vadlán Ultra Terepet (108 km), a Gran Canaria 360° The Challenge-t (270km) és még sok más 100 km feletti ultrát. A Vidra Vízitúra vezetőjeként több mint két évtizede szervez és vezet túrákat a magyar és a környező országok vizeire. Legtöbb túrájuk a nyári időszakban a Mura és a Rába folyón van, télen pedig a Hévíz patakra mennek.
Visszatérve az UltraRábához, eddig 41-en teljesítették, összesen 94-szer sikeresen, tehát bőven vannak visszatérők is, jelentkezéskor azonban a már említett egyéni előszűrő mellett arra is figyelnek, hogy tizenöt hajónál és húsz indulónál lezárják a nevezést. „Nem akarunk tömegeseményt” – jelentette ki Attila.
„Magyarország adottságai miatt komolyabb vadvizek nincsenek az országban, de a Rába így is a technikásabbak közé tartozik. Az UltraRába egy kihívás, a 215 km-es hosszával a Rába folyó technikai nehézségeivel, az éjszakai szakasz különlegességével egy igazán komoly és nehéz teljesítménytúra. Fejben, lélekben, erőnlétben, állóképességben egyaránt komoly felkészülést igényel azoktól a kajakostól, kenusoktól és állva evezősöktől, akik vállalják ezt és szeretnék jobban megismerni magukat, feszegetni a saját határaikat. A kihívás különlegessége az is, hogy tényleg nagyon hosszú. A megállás nélküliek közül Európában a leghosszabb, de a világ hosszú kihívásai között is a hetedik helyen áll. Vízállástól függően a folyó sebessége és technikai kihívásai nagyon eltérőek. Emellett a hajók sebességében is nagy különbség van. Az UltraRába nem verseny, és bár mérjük az időt, de az időket összehasonlítani az előbb említett okok miatt nincs értelme. Jó vízállásnál, gyors hajóval 18 óra körül is be lehet érni, alacsony víznél, lassabb hajóval 37-38 órára is szükség lehet.”
Ez sikerült immáron negyedik alkalommal a veszprémi Czeglédi Zoltánnak is – a civil életben grafikusnak – aki részletesen mesélt nekünk, hogy ő maga hogyan éli meg ezeket a túrákat, amiknek a végén mindig elhangzik az a kijelentés, hogy „soha többet” aztán a hazafele vezető úton már a jövő évi felkészülést tervezik.
Szerinte az UltraRába sikeres teljesítése 60%-ban fejben dől el és csak 40% múlik a fizikai kondíción. Reggel hat órakor indulnak Szentgotthárdról és ideális körülmények között másnap dél körül érik el Győrt. Közben egymást érik a holtpontok, az első körülbelül 8-10 óra után van, amikor az ember már közel fél napja evez, de a cél még oly távol van. Aztán leszáll az este, a Rába pedig teljesen átalakul, életre kel a természet – benne a szúnyogok is – miközben a településeken kívül eső szakaszokon alig lehet látni valamit, meséli Zoltán.
Márpedig az kevés ilyenkor, hogy az ember pusztán a folyó sodrására hagyatkozzon. A Rábán nem szokatlan, hogy nagyobb fatörzsek, keresztbe dőlt fák vagy egyéb úszó hordalékok jönnek szembe az evezősökkel. Az idei UltraRábán például volt egy kb. fél kilométeres szakasz, ahol a résztvevőknek ki kellett szállni és a parton kikerülni a feltorlódott törmelékeket, amiket egy korábbi áradás okozott.
Ilyenkor térdig érő iszapban, csalánoson át kellett cipelni a több tízkilós kenut is, idézte fel Zoltán az egyik olyan körülményt, ami az UltraRábát valóban egy komoly teljesítménytúrává teszi és ami miatt még inkább dolgozik a szervezetben az adrenalin. Közben a hajóban esznek, isznak, a kisebb dolgukat is itt végzik el egy flakonba és olykor beszélgetnek, hajtják egymást, de van, hogy órákig meg sem szólalnak, csak ütemesen eveznek.
„Menni, menni, menni!” – Ezt a mantra segít ilyenkor, meséli tovább Zoltán, aki a hajnali órákban már hallucinált is, de ez is csak egy olyan adaléka az UltraRábának, amit a tapasztalt sportemberek már ismernek. Valójában ilyenkor az ember elmerül a gondolataiban, egyfajta mentális utazáson is részt vesz. Olyan állapotba kerül, amibe nem lehetne a hétköznapi életben, vagy például egy edzőteremben sosem.
Zoltán egyébként idén is társával, Papp Tamással teljesítette a távot kenuval, amikor pedig beszélgettünk, már túl voltak mindketten a „soha többé” kijelentésen, elkezdtek készülni a 2025-ös UltraRábára.
