Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ingyen törődés Utcazenén

2010. július 20. 3:33
Egy fesztiválon sok mindennel lehet találkozni. Emberekkel, sörrel, régi ismerősökkel, fellépőkkel. Na de ingyen öleléssel?

Igen ingyen öleléssel, méghozzá az Utcazenén. Sokan hallhattak már az ingyen ölelés mozgalomról, ami nem más, mint lehetőség egy ölelésre, valóban ingyenesen. Az aktivistákkal, mi a Kossuth utcán találkozhattunk kezükben INGYEN ÖLELÉS – FREE HUGS feliratú táblákkal, bárki odamehetett és megölelhette őket.

Nem az Utcazene az első alkalom, hogy ingyen ölelést kaphattunk, már tavaly novemberben is jártak itt. „Tizenkét önkéntessel jártuk Veszprém belvárosát, és másfél órán keresztül csaltunk mosolyt az emberek arcára egy-egy öleléssel. Számos pozitív visszajelzést kaptunk, elbeszélgettünk a járókelőkkel, mindenki pozitív érzéssel zárta a programot”- olvasható az Észak-Dunántúli Ifjak Egyesületének honlapján.

Miamiban 2001-ben indult útjára a mozgalom Jason Hunter vezetésével, akkor még egyetlen taggal, majd jabb tagok, és országok is csatlakoztak. Köztük Anglia, Kína, Németország, Brazília, Chile. Az aktivisták utcán való feltűnését nem nézték mindenhol jó szemmel. A rendőrök több alkalommal is megpróbálták betiltani a szervezetet, de hamar összegyűjtötték a megfelelő számú aláírást a folytatáshoz.

Az ölelést ingyen adó személyekkel való találkozás más és más cselekvést válthat ki személyenként. Az Utcazenén legtöbben szívesen fogadták az öleléseket a csinos lányoktól. Minden személyből más érzéseket váltott ki, de az biztos, hogy pozitív elgondolás.

Ódor Eszter
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. tegnap 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.