Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Jubileumi Művészetek Völgye

2010. július 21. 3:27 // Forrás: MTI / Ódor
Hét településen csaknem 1600 program és 3000 fellépő lesz a 20. Művészetek Völgye rendezvény-sorozatán, július 23-tól augusztus 1-jéig.

Az esemény sajtótájékoztatóján Márta István a Művészetek Völgye Fesztivál igazgatója hangsúlyozta, szeretnének a régi hagyományok mellett újakat is teremteni. Valószínű, hogy július 31-én a pulai színházsátorban völgygála lesz, amelynek a teljes bevételét az árvízkárosultak javára ajánlják fel.

A színházsátor egyébként újdonság, amit a békéscsabai Jókai Mór Színházzal közösen működtetnek. Persze nem csak színházi események lesznek, hanem többek között zenei koncertek is. A szervezők minden évben szeretnének egy hazai múzeumot fővendégként fogadni. Idén a Magyar Néprajzi Múzeum lesz a völgy vendége, több különleges kiállítást rendeznek Kapolcson és Vigántpetenden. Ezeken kívül bemutatják a határon túli magyar kultúrát, idén a Felvidéket.

A Művészetek Hölgye Palya Bea lesz, aki reggeltől estig fogadja a közönséget művészbarátaival Kapolcson, az evangélikus parókiában és gyermek-foglalkozásokat is vezet majd.


Palya Bea szóló
forrás: youtube.com

Márta István pénzről nem beszélt sokat, de annyit elmondott, hogy nyertek egy pályázaton: a Nemzeti Kulturális Alaptól kaptak 23 millió forintot, de számítanak további támogatókra is. Kitért arra is, hogy a Veszprém megyei önkormányzat nem támogatta a fesztivált. A napijegyek 2000 forintba kerülnek, a háromnapos hétvégi bérletért 5000, a tíznaposért 18 000 forintot kell fizetni, és lesznek ún. kiegészítő jegyek, ezek 500 forintba kerülnek - mondta, majd hozzátette, hogy ezért az árért a vendég minőséget kap.

A pulai sátorban fellép a Benkó Dixieland is, meglepetés-vendégekkel. Galkó Balázs színművész, a völgyprogramok állandó tagja, idén könyvszendvicsként vesz részt a rendezvényen. A hátára szerelnek egy hatalmas könyvet, amivel járja a falvakat, a könyvbe pedig bárki beírhatja a véleményét. Mindeközben egy a kapolcsi malmokról szóló könyvet lehet megvásárolni tőle. Rácz Zoltán, az Amadinda együttes vezetője a Művészetek Völgyében ünnepli 50. születésnapját, műsort ad és a vendége lesz például Presser Gábor és Karácsony János.

A sajtótájékoztatón jelen voltak a fesztiválnak helyet adó hét község polgármesterei, akik a településeiken lévő főbb programokra hívták fel a figyelmet. Így például Taliándörögdön a Klastrom-romnál lesznek zenei és színházi programok, Vigántpetenden templomi koncertek, kiállítások, és zenés rendezvények a sörsátorban. Idén is Monostorapátiban lépnek fel a rockegyüttesek, az öcsi kőfejtőben pedig elsősorban világzenei programokra várják az érdeklődőket. Pulán a színházi sátor programjait emelték ki, Nagyvázsonyban pedig a Duma Színház humoristái lovaskocsis falusétát tartanak, és a Kinizsi-várnál megrendezik a reneszánsz vigasságokat és várjátékokat is.

Ódor Eszter
további cikkek
A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51 Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd kultúra Megújult a veszprémi várnegyed Kisszemináriuma, ahol több évszázados ősnyomtatványokat és kódexeket őriznek majd Egy csaknem 230 éves feliratot rejtő, befalazott falfülke tanúskodik a veszprémi várnegyed Kisszemináriumának gazdag múltjáról. Az elmúlt években megújított késő barokk épület hamarosan a Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár új otthona lesz, ahol díszes kódexek, középkori oklevelek, ősnyomtatványok és felbecsülhetetlen értékű kötetek kapnak majd helyet. tegnap 12:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.