Sólyom Emese Dunakeszin kezdett röplabdázni, majd Újpestre vezetett az útja, ahol U21-es bajnok is volt a lila-fehérekkel. A feladó poszton bevethető játékos később Balatonfüreden és Székesfehérváron is játszott, míg a legutóbbi idényben a szintén NB I-es Gödöllő csapatát erősítette.
Nagyon tetszett, amit felvázolt a klubvezetés. Mindig is egy erős ellenfélnek gondoltam a Veszprém együttesét, egy összetartó csapatot láttam bennük, ezért is gondolom, hogy jó helyre kerültem. Cél a legjobb négybe kerülés, ezért mindent meg fogunk tenni
– nyilatkozta az átigazolását követően Sólyom Emese.
A 23 esztendős játékos a VEHIR-VESC első nyári igazolása. Az már korábban eldőlt, hogy a vezetőedző Mészáros Péter lesz, az ő munkáját pedig Tóth Laura segíti majd.