Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rendőrkézen a gyulafirátóti besurranó tolvajok

2024. augusztus 7. 9:13
Nyugat-Magyarország számos településén követtek el hasonló bűncselekményeket.

Egy idős nő azért tárcsázta a 112-es segélyhívót augusztus 1-jén 10 órakor, mert háromnegyed órával korábban két ismeretlen besurrant gyulafirátóti házába, és pénzt valamint arany ékszereket vittek el közel négyszázezer forint értékben. Az asszony éppen a sövényt nyírta a ház előtt, amikor a tolvajok kihasználták, hogy nyitva maradt a kertkapu, és mögötte bejutottak az ingatlanba. Egy másik, közelben álló ház udvarára is bementek a férfiak, ám onnan gyorsan távoztak, miután a tulajdonos észrevette őket. Azt állították magukról, hogy villanyóra-leolvasók, és alibiből fotót készítettek a szekrényről.

Fotó: police.huFotó: police.hu

A nyomozók azonosították a bűncselekménnyel gyanúsítható két pécsi férfit, és elfogatóparancsot adtak ki ellenük. Ennek alapján a pécsi rendőrök augusztus 2-án hajnalban otthonában fogták el a 23 éves férfit, majd a veszprémi nyomozók kihallgatták. Augusztus 5-én pedig Veszprémben fogták el a rendőrök 55 éves társát.

Mindkettőjüket őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat.

A nyomozás során kiderült, hogy a két tolvaj nemcsak Veszprém környékén követett el hasonló lopásokat, hanem Nyugat-Magyarország számos településén is. Az így megszerzett ékszereket zálogházakban értékesítették, melyek közül a nyomozók többet megtaláltak, majd lefoglaltak. Az eljárás során a sértettek köre még bővülhet – számolt be honlapján a rendőrség.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.